Az évad végén négy Tony-díjjal jutalmazták, de utána mintha elfelejtődött volna. Csak azután állították újra színpadra New Yorkban, hogy az 1996-97-es évadban sikert aratott Londonban. A magyarországi ősbemutatót Békéscsabán tartották. A musical azonban a filmnek csak laza és korántsem azonos fajsúlyú színpadi adaptációja. A történet kissé zavaros, némi dramaturgiai beavatkozás nem ártott volna. A muzsika sokszínű és nagyívű, felsejlenek benne westernfilmek, francia sanzonok, revüszámok, barokk vígoperák dallamai csakúgy, mint egyházi zenei motívumok.

A filmben és a musicalben közös, hogy a főszereplő, Guido Contini 40. születésnapjához közelítő rendező alkotói és magánéleti válsággal küzd. Nincs mondanivalója, utolsó három filmje megbukott, a kész forgatókönyv csak blöff, házassága összeomlóban, ezért Velencében, egy gyógyfürdőben keres nyugalmat – és várja az ihletet. A problémás nők – ex-szeretői és producere – azonban itt is megtalálják. Emlékeibe menekül, felidézi, ahogyan az egyházi iskolából kilencévesen egy Sarraghina nevű örömlányhoz igyekezett, hogy első szexuális élményeit megszerezze, és ahogyan utána az iskolából kicsapták. Az egyik színésznő, akivel viszonya volt, azt tanácsolta neki gúnyosan, csináljon zenés filmet Casanova életéről. Ebben nem kap szerepet felesége, a történet azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy saját életét írta meg. Ezzel elárulta Luisát, aki – szeretőivel együtt – elhagyja. Contini az öngyilkosság gondolatával kezd foglalkozni. És ahogy egy nővér előre jelezte: fejbe lövi magát.

A Liliane La Fleur producert érdesen, cinizmussal játszó, és talán az egyetlen slágerszerű dalt, a Folies Bergères-t autentikus francia akcentussal éneklő Fésűs Nelly igazi színpadi jelenség, és nem csupán a sűrűn váltogatott parókák miatt. A reprízt előadó Miss Mandarin, illetve Sarranghina szerepében Szilágyi Annamária kap még dinamikus dalokat. A főbb szerepeket játszók közül kiemelkedik még Carla Albanese szerepében Peller Anna. A tavaly végzett színésznő egyetemi vizsgaelőadásokon már letette „hangjegyét”, ezúttal a nagyszínpadon is megmutatja sokoldalúságát. Komikai vénája, ahogyan hisztizik, nyafog, hogy megszerezze a rendezőt, a Hívás a Vatikánból című dalban olyan, mint egy szende Marilyn Monroe-ba oltott vadmacska; és búcsúdalában, a dívából csalódott nővé válva is hiteles. Luisa Continiként Kara Tünde megmutatja a háttérbe simulni képes, biztonságot adó, akár saját színésznői karrierjét is feláldozó feleséget. Szerelmük és házasságuk történetét meséli el abban a lírai számban, amelyet a férj, Guido Contini a szakítás után, a darab végén más hangsúllyal, de ugyanazzal a veszteségtudattal ismétel meg. Szomor György nagy rutinnal énekel, a rendező szerepét pedig némi távolságtartással formálja meg, így elkerüli a nőcsábász férfi közhelyeket.

Szinte üres Székely László színpadi tere, egy hatalmas üvegajtó és a steril fehér szín dominál. Hátul egy vetítővászon, amelyen jelzik a helyszínváltozásokat. Ötletesen válik néhány székkel szobává, a nyugágyak pedig hol a gyógyszállót, hol az iskolát jelenítik meg, hol pedig a velencei gondolierik csónakáznak rajtuk. Papp Janó jelmezei, amelyek idézik a Fellini-filmet is, szépek és nem nélkülözik a humort sem. Bozsik Yvette koreográfiájában táncszínházi darabjaiból ismerős motívumokat használ, de figyelembe veszi az egyéni képességeket, így a mozdulatok személyre szabottak.

(2006. április 14. 19:00 Arthur Kopit-Maury Yeston-Mario Fratti: Nine (Kilenc) - A Békécsabai Jókai Színház vendégjátéka a Thália Színházban a Vidéki Színházak Találkozója keretében; magyar változat: Pozsgai Zsolt; fordította: Hajmási Hella; dalszövegek: Szomor György; Guido Conti, filmrendező: Szomor György; Luisa Contini, a felesége: Kara Tünde; Claudia Nardi, színésznő: Paczuk Gabi; Carla Albanese, színésznő: Peller Anna; Sarraghina, hóbortos örömlány: Szilágyi Annamária; Liliane La Fleur, producer: Fésűs Nelly; Stephanie Necrophorus, kritikus: Felkai Eszter; Guido anyja: Dudás Gabi; Jaqueline, a Maxim egykori kóristája: Miss Mandarin; díszlet: Székely László; jelmez: Papp Janó; koreográfia: Bozsik Yvette; dramaturg és rendező: Konter László)