A bérletvásárlók száma megközelítette a 30 ezret, miközben az Andrássy úti dalszínház kezdődő korszerűsítése miatt az intézmény külföldi turnék megvalósításába kezdett. A Magyar Állami Operaház 2017-ben összesen 23 premiert tartott és 50 repertoárdarabot tűzött műsorra, a Magyar Nemzeti Balett 4 magyarországi és 1 ősbemutatóval is büszkélkedhet.
Az OperaKalanddal 25 művész és színházi szakember idén több mint 920 nagyköveti előadást tartott óvodáktól az egyetemekig.
Az Opera 2017-ben több elismerésben is részesült. A kiváló marketingkommunikációért elnyerték az Effie-díj bronz fokozatát, valamint a Superbrands és a MagyarBrands kitüntető címet. Bölcső-díjjal tüntette ki a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a sokgyermekes pároknak nyújtott kedvezményekért.
Megkezdődött az intézmény történetének egyik legnagyobb léptékű beruházása. A Kőbányai úton, az egykori MÁV Északi Járműjavító területén nyár folyamán a kivitelezés fázisába lépett az Eiffel Műhelyház kialakítása.
A korszerűsítés miatt a szeptemberi évadkezdéskor az Opera irodái és együttesei 18 ideiglenes bérleménybe költöztek át. Felszabadult erőforrásait külföldi turnék megvalósítására fordította, így valósult meg szeptemberben a szomszédos országok magyarlakta településeit bejáró Kárpát-Haza OperaTúra első része nyolc erdélyi és partiumi városban. Februárban nyolc újabb állomással és 16 előadással folytatódik Kárpátalján, a Felvidéken, Délvidéken és az Őrvidéken, valamint a tervek szerint 2018 második felében visszatér Erdélybe.
Kapcsolódó
A tervezettnél tovább tart zárva az Operaház
2018 tavasza helyett 2019 elején nyit újra az Ybl-palota. Ókovács Szilveszter szerint az Opera nem visel el egy többéves bezárást, így a költségek csökkentése mellett a felújításban is kompromisszumkat kell kötni.
A társulat 150 tagja 20 helyszínen 19 operaelőadást mutatott be és 5 hangversenyt adott az október-novemberi japán turnén. A Tokió, Oszaka, Fukuoka és Nagoja rangos színháztermeit is érintő turnéra a Lammermoori Lucia és A denevér című produkciókat vitte el a budapesti Opera.
Kapcsolódó
Az Operaház dicsőséges turnéja Japánban
Világhírű szólisták – Edita Gruberová, Miklósa Erika és Rost Andrea – társaságában turnézott 2017. október 25. és november 23. között a Magyar Állami Operaház Japánban. Az intézmény művészei a Lammermoori Lucia és A denvér teljes értékű színpadi produkcióit mutatták be, majd a turné zárásaként az Opera Zenekara adott hangversenyeket az elismert japán zongoraművész, Ingrid Fujiko Hemming közreműködésével. A tervek szerint az Opera 2019-ben ismét visszatér a szigetországba.
Pénzügyek
A Magyar Állami Operaház központi költségvetési támogatása 2017-ben 9,7 milliárd forint volt, ez a 2001/2002-es, aktivitását tekintve jóval szerényebb szezon támogatási összegének 72 százalékát teszi ki reálértéken, és csak a közalkalmazotti járandóságokra elegendő. Az intézmény két év kihagyás után 1,6 milliárd Ft RKI-támogatásban részesült, így a jegybevétel, az ingatlanhasznosítás, a TAO és a pályázati források révén összesen 4,9 milliárd forint saját bevételre tett szert. Az Opera tavalyi jegybevételei alapján a TAO törvényben meghatározott legnagyobb, 1,5 milliárd forintos összegre volt jogosult, amit a támogatási rendszer bevezetése óta először az Opera maximális mértékben ki is tudott használni. A mérlegfőösszeg a III. negyedévben mintegy 15 milliárd forint volt, amely a bécsi Opera fajlagos (egy nagytermi előadásra vetített) költségének kevesebb mint 11 százaléka.
Ókovács Szilveszter 2013 óta tartó, ötéves mandátuma jövő év elején lejár, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztusban pályázatot írt ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára. Az intézményvezetői pozícióra egyedüliként jelentkezett főigazgató pályázatát kedvező elbírálásban részesítette a fenntartó, így Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2018. február 15-től újabb öt évre Ókovács Szilvesztert nevezte ki az Opera élére.
Kapcsolódó
Ókovács Szilveszter: "Tetszettek volna pályázni"
Még magasabb színvonalú előadásokat, a hosszútávú tervek befejezését, rendet és teljesítményt ígér az Operaház újraválasztott igazgatója, Ókovács Szilveszter. Az elégedetlenkedőknek is van egy tömör üzenete.


hírlevél












