Különleges hangulatú filmként már több mint tíz éve járja a maga útját, de most színpadi oratóriumként is útra kel: Szemző Tibor médiaművész, a zarándok-tudós és magyarságkutató nyelvész Kőrösi Csoma Sándorról készített szabadtéri előadása július 17-én lesz látható az óbudai Esernyős - Színház Szerda sorozatának keretében.
Zeneszerző és zenész is vagy, aki filmeket forgat egy képzőművész ihletettségével. Mindig is átlépted a művészeti ágak közti határokat?
Nem a korszerűség miatt, de számomra természetes, hogy a dolgok a maguk összetettségében jelennek meg. Inkább az az ambícióm, hogy a komplexitás mellett érthetőek és befogadhatóak is legyenek az alkotásaim. Az irodalom és a beszélt nyelv a kezdetektől inspirált. A film nyelvére rátalálni külön ajándék volt számomra, hiszen hihetetlen súlya van, gondolj csak a Trónok harcára, ami rendkívül népszerű, és milliók követnek Grönlandtól Kambodzsáig, hol a tévén az ágyukon feküdve, vagy épp telefonon, szóval őrületes a keveredés. Nekem a kezdet-kezdetén, 1981-ban A halál szexepilje című darabom már egy audiovizuális performansz volt, most az Esernyősben újradebütáló koncertet pedig oratórikus műfajnak nevezném.
A CSOMA nem színház, és nem film, nem zenemű, hanem opera cinematique. Milyen előadásra utal ez?
A tíz éve már pár előadást megért eredeti felállásban az operai cselekmény a filmvásznon zajlott, mozi-operaként definiáltuk.
A képnek és a filmkockákon zajló történésnek ugyanis legalább akkora szerepe van benne, mint a hangoknak. Az opera cinematique arra utal, hogy a kettő nem választható külön, hanem szerves egységben van jelen.
Az élő előadásban a zene súlya sokkal inkább megtapasztalható, mint amikor valaki mozit néz. A filmzene a moziban kissé hálátlan szerepben is van, hiszen aki beül a moziba, azt mondja, hogy egy filmet látott. Ugyanakkor, ha kivonnád belőle a zenét, az esetek többségében a film építménye összeomlana. A CSOMA esetében ez hatványozottan igaz, mert nem is választható külön a zene a filmtől. Évtizedek óta ambícióm, hogy egy ilyen típusú előadás közönségének az legyen az érzete, hogy a zenei hangok, a zenészek hozzák létre azt a gigantikus képet, ami mögéjük van vetítve. Azt hiszem, hogy a CSOMÁban születik meg legmarkánsabban ez a fajta összefonódás.
jelenet Az élet vendége – Csoma-legendárium című filmből (Fotó/Forrás: Esernyős)
Hogyan találtál a témára?
Csoma alakja már gyerekkoromban óriási kíváncsisággal töltött el. Egy bolsevista országban, ahonnan nem nagyon lehetett utazni, egyszer csak hallunk valakiről, aki arra készült, hogy elmegy a világ végére, mert tizenhárom éves korában romantikus vérszerződést kötött a barátaival, hogy kikutatja a magyarok eredetét. Aztán később felkerekedik és tényleg elmegy a világ végére – ez nagyon inspirált. Jóval később, 1994 őszén Tokióban, a Wadabori parkban beszélgettünk éjszakánként egy ottani barátommal, kelet-kutatóval (a beszélgetések a Balkon 1998-as számaiban Tokiói beszélgetések címen visszakereshetőek), és többek között szó esett a kultúrák közti átjárásokról. Csoma figuráját ebből a szempontból emblematikusnak éreztem. Akkoriban találkoztam a buddhizmussal, amelyben Csoma kulcsfigura, hiszen Bodhiszattva, azaz buddhista szent - csakúgy mint egyébként Jézus Krisztus -, egy megvilágosodott.
Csoma alakjában nem is a tudós nagysága vagy az eredet-kutatás érdekelt, hanem az ő személyes motivációja.
Végül a tokiói beszélgetés után öt évvel, tehát pontosan húsz éve, 1999-ben kerültem a Himalájába. Jártam abban a kolostorban, ahol Csoma három évig élt, miközben elkészítette híres tibeti-angol szótárát. Odafent álltunk a kanamai kolostor kapujában, szemben a hegyekkel, és valahogy közelebb kerültem ennek a motivációnak a megértéséhez. Ez persze aligha verbalizálható, nehezen írható le szavakkal, mert
szagokat, érzeteket, a levegő sűrűségét nem nagyon lehet szavakba önteni. Ehhez szükség van a hangok, a képek és a szövegek komplexitására.
Sári László orientalistával voltunk ott, aki később a Csoma-legendárium szövegkönyvírója lett, pontosabban librettó-szerzője a filmoperának. Szóval így indult el egy hét éves folyamat a mű bemutatójáig, amit nagyszerű munkatársakkal járhattam végig. Közülük is kiemelném az operatőr Szaladják Taikyo Istvánt, aki gyönyörűségesen valósította meg a 8 mm-es nyersanyagra forgatott, ettől hatásában régiesnek tűnő, szemlélődő kameraképeket. Fontos együttműködés volt Roskó Gábor képzőművésszel is, aki munkatársaival a filmes animációkat, figurákat megfestette és megmozgatta frame by frame vagyis kockánként, ami már tíz éve sem volt egyszerű feladat, lévén ez egy digitális kor előtti, szinte kézműves eljárás.
jelenet Az élet vendége – Csoma-legendárium című filmből (Fotó/Forrás: Esernyős)
Amikor elkészült a filmváltozat, gondolkodtál már színházban is?
2006-ban mutattuk be Az élet vendége – Csoma-legendárium című filmet, ami bejárta a maga útját, de az én eredeti elképzelésem már akkor is egy színpadi mű volt. 2008-ban megnyílt az út, hogy a MüPa és a Wroclaw-i Era New Horizons filmfesztivál jóvoltából koprodukcióként létrejöjjön az operaszerű oratórikus változat. Csakhogy a Mesemondó szerepét játszó Törőcsik Mari súlyos betegsége miatt elhalasztottuk, végül Wroclav-ban lett a bemutató Krystyna Janda, lengyel színésznő szereplésével lengyelül, és a Cinematic Music Company nevű együttesemmel. Egy évvel később, amikor Mari felépült, az előadást bemutattuk a MüPában, volt még egy pécsi meghívás, de igazából nem lett folytatása, alighanem a nagy apparátus miatt.
Most viszont az óbudai Esernyősből új útra indulhat, tulajdonképpen hármas jubileummal. Egyrészt húsz éve, a múlt évezred utolsó pillanatában indult az alkotófolyamat, tíz éve volt a magyarországi bemutató, és 235 éve született Kőrösi Csoma Sándor.
Az eredeti opera kamara változatát állítjuk színpadra. Olyan zenészekkel, akikkel évtizedes a kapcsolatunk, ismerik azt a zenei nyelvet és közelítést, amit ez az oratórium megkíván.
Jómagam leszek a Mesemondó is, bár poros nyomába se jöhetek Törőcsik Marinak. Nincs is ilyen ambícióm, így viszont kicsit neki is szólhat az előadás, mert fájlaljuk, hogy itt és most nem tud velünk lenni. Végül az elinduló koncertsorozatnak még egy apropója lesz. A teljes zenei anyagot megjelentetjük hanghordozón, méghozzá vinyl lemezen. Óbuda után reményeink szerint Erdélyen és Felvidéken át bejárunk egy utat, amely az Urániában zárulhat a lemezbemutatóval.
Miközben eljutottál idáig, hogyan érzed, miben kerültél közelebb a Csoma-titokhoz?
Valójában soha nem jössz rá, de odáig eljuthatsz, hogy megérteni véled, vajon mi vezette őt a világ végére. Én a hegyhez jutottam, mert ha le akarnám egyszerűsíteni, talán hegy-élménynek nevezném. Húsz éve, odafent a kanamai kolostorban 3.300 méter magasan voltunk. Ez viszonylag alacsonynak számít arrafelé, persze nagyon más a levegő sűrűsége meg minden, különös tudatállapotban vagy, és úgy érzed, megértettél vagy megéreztél valamit Csoma motivációiból. Onnan fentről már nem nagyon vágyódsz sehová. A világ tetején vagy. Amíg oda el nem mentél, aligha tudod ezt megtapasztalni, leírni végképp nem. És utána következik a tapasztalat átadása, és akkor jön a zene, a film, az irodalom, amelyekből, mint egy puzzle, összeraksz egy konstrukciót, és fölmutatod.
Szemző Tibor: CSOMA
2019. július 17. 21:00
Esernyős - Színház Szerda
Szöveg: Deme László
Fejléckép: Szemző Tibor (Fotó: Végső Zoltán)
hírlevél
