Zenés színház

Fesztivál az Iseumban

2012.04.16. 07:38
Ajánlom
Három operaelőadással és egy Webber-musicallel várja látogatóit a nyár folyamán a felújított szombathelyi játszóhely.

A világ egyik legépebben fennmaradt Isis-templomát az 1955-ös ásatások során találták meg. 1964 nyarán az akkor második esztendeje hivatásos együttesként működő szimfonikus zenekar és vezető karmestere, Petró János először játszott ott a témájában odaillő operát, Mozart Varázsfuvoláját. "1999-ig rendszeresek voltak az iseumi operaelőadások, akkor a romkert állapota miatt 12 év kényszerszünet következett - idézte fel a pénteki sajtótájékoztatón Mérei Tamás csellóművész, az idén 50 éves Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, a fesztivál vezetője. A tavaly elkészült új, 1250 férőhelyes nézőteret A varázsfuvola előadásával avatták. Mivel a három teltházas előadás után még egy negyedikre is lett volna igény, a fesztivál szervezői elhatározták, hogy fesztivállá teljesítik ki az eseménysorozatot.

Ugyancsak tavaly vetődött fel, hogy idén Mozart Figaro házassága című művét mutatják be. A varázsfuvola után ezt a darabot is Káel Csaba állítja színpadra augusztus 7-én és 9-én. "Tavaly erősítés nélkül ment le A Varázsfuvola, de a meredek lelátó egyes helyeire már nem jutottak el a hangok, ezért idén szükséges a mikrofonok használata. A Iseum szentély adja az alapdíszletet, ezért ennek kialakítása is kihívás elé állít minket" - mondta. Vashegyi György, az előadás karmestere elmondta, hogy a Figaro házassága a kedvence, olyan összetett remekmű, amely nélkül szinte lehetetlen léteznie. "Ha egy évig nem vezénylem elvonási tüneteim jelentkeznek - és ez az idő most letelt" - mesélte. A Grófnét alakító Rost Andrea - aki először lesz hallható Szombathelyen operaelőadásban - elmondta, hogy eddigi pályáján talán legtöbbször Susannát énekelte az operában (most Csereklyei Adrienn adja elő), de érdekes számára onnan eljutni a Grófné szerepéhez, amelyhez - úgy érzi - nőként, emberként is most érkezett el. A címszerepben Kovács István látható majd, aki bár minden szóba jöhető Mozart-szerepet elénekelt már, ezt most fogja először operaelőadásban.

Puccini Turandotját Vidnyánszky Attila rendezi, támaszkodva a két évvel ezelőtti debreceni produkcióra, alkalmazkodva az iseumi körülményekhez, ahol az operaelőadások szereplői kénytelenek mikroportot használni. A címszerepre felkért Lukács Gyöngyi nem örül ennek - fejtette ki, mert Puccini hősnője olyan szerep, amelyhez nagy volumenű és minőségi drámai hang szükséges. Kalaf szerepében a fiatal olasz tenor, Rubens Pelizzari lesz a partnere július 27-én és 29-én. Csurgó Tamás a debreceni Csokonai Színház és Vidnyánszky Attila rendező nevében elmondta, hogy a darab meseszerű voltát a díszlet és a jelmezek is erősítik majd; a szereplők a négy főszereplő kivételével a debreceni előadás művészei lesznek.

Gajdos József, aki tavaly a rendező munkatársaként vett rész A varázsfuvola-előadásban, idén  Webber Evita című musicaljét viszi színre. A műnek ez lesz a tízedik felállása Magyarországon - ő mindegyikben részt vett művészként vagy alkotóként, így már harminc éve foglalkozik vele. Mint mondta, a nézők "hevült, elegáns, nagyon kifinomult Evitát fognak látni kevés politikai véleménnyel". Az Iseumban először hangzanak majd fel musicaldallamok augusztus 14-én és 16-án. A címszerepet Koós Réka alakítja, aki elmondta, húsz éve látta először a darabot és arról álmodott, hogy egyszer ő lesz Evita. Ez tíz évvel ezelőtt Miskolcon adatott meg neki. Úgy hiszi, hogy az azóta eltelt tíz év tovább érlelte benne Evita Peron alakját. Partnere Che Guevaraként Miller Zoltán lesz. Rácz Márton, az előadás karmestere bejelentette, hogy a Broadway-n nyolc nappal a sajtótájékoztató előtt mutatták be a musical új hangszerelését, amelyet néhány napon belül ez a produkció is megkap.

Mérei Tamás végül beszámolt arról, hogy tárgyalnak a katalán tenor, José Carreras ügynökségével. Bár kész tényként még nem közölhette, de több mint remény, hogy augusztus elsején az énekes ária- és dalesttel lép fel Szombathelyen, David Gimenez karmester közreműködésével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Színház

Csákányi, Grecsó, Lackfi és a Sztalker Zsámbékon

Telt házzal mennek Zsámbékon a nyári színházi és felolvasószínházi előadások, amelyek a város több, emblematikus helyszínén várják a közönséget a Romtemplom és a Bázis vonzásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A „Hazám, hazám”-áriát is elénekli Ninh Long a Palotakoncerteken

Alig pár hét, és ismét operettslágerektől lesz hangos az Oroszlános udvar, ahol a hagyományokhoz híven idén is megrendezik a műfaj szerelmeseinek nyári ünnepét, a Budavári Palotakoncerteket. A Budapesti Operettszínház jól ismert sztárjai mellett új tehetségek is színpadra állnak, aki óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába.
Zenés színház ajánló

Az operettrajongók ünnepe lesz ez a két nap

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 20-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Auksz Évával, Lombos Pállal, Mits Gergellyel és Vadász Dániellel. Utóbbi a Budavári Palotakoncertek producere, amelyet augusztus 2-án és 3-án rendeznek meg.
Zenés színház előzetes

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Zenés színház magazin

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Zenés színház hír

Paul McCartney filmklasszikusból ír musicalt

Az Amerikában kötelező karácsonyi filmnek számító Az élet csodaszép című 1946-os Frank Capra filmklasszikust dolgozza fel - írta meg a BBC News.