Már majdnem félmillió néző látta Gerard Presgurvic Rómeó és Júliáját az Operettszínházban - az elmúlt évek legtöbb nézőt vonzó produkciója ez a musical volt. A rendező, Kerényi Miklós Gábor most fiatal tehetségekkel frissíti az előadást. Mercutio megformálója a Csillag születik felfedezettje, Brasch Bence, Tybalt a Színművészeti Egyetem hallgatója, Sándor Péter, mellettük a Pesti Broadway Stúdió két végzett növendéke, Rómeóként Kocsis Dénes, Parisként Kádár Szabolcs látható. Kerényi Miklós Máté, aki jó pár évvel ezelőtt ugyancsak frissen végzett színészként mutatkozott be a Rómeó és Júlia "csikószereposztásában", boldogan segít nekik, hiszen emlékszik, mennyi útmutatást kapott anno Janza Katától vagy a másik Benvoliótól, Mészáros Árpád Zsolttól.
Brasch Bence elmondta, nagy kihívás, egyben öröm, hogy megkapta a Shakespeare színművéből készült musical egyik főszerepét, mivel már egészen fiatal korában álmodott arról, hogy egyszer szívesen játszana a darabban. "Nyolcadikos korom, vagyis mióta elkezdtem az éneklés iránt érdeklődni, musicalkurzusokra járni, a Rómeó és Júlia volt az a darab, amely inspirált. Számomra csodaszerű, hogy most, évekkel később rám osztották Mercutio szerepét. Két éve láttam először a darabot az Operettszínházban, a szegedi előadásról készült DVD-t pedig már számos alkalommal megnéztem. Számomra hatalmas dolog, hogy Bereczki Zoltán és Szabó Dávid mellett-mögött én alakíthatom Rómeó legjobb barátját, törekszem arra, hogy megfeleljek az általuk és a rendező által felállított rendkívül magas követelményeknek."
"A szövegtanulással nem volt problémám, szerencsére a dalokkal sem, hiszen, mivel sokat hallgattam és hallgatom most is az előadásból készült CD-t, azokat már fejből tudtam. A tánc, a koreográfia betanulása okozta a legnagyobb nehézséget, de már abban is magabiztosabban érzem magam, élvezem a próbákat. Színészi játékban sokkal többet kell mutatnom, mint először gondoltam, de úgy érzem, kezdek ráérezni az ízére" - mondja Brasch Bence.
Kocsis Dénes és Kádár Szabolcs számára nem teljesen idegen a darab, hiszen az elmúlt évad végén, egy vizsgaelőadásban játszották már Rómeót, illetve Parist. Megtisztelőnek érzik, hogy belekerültek a sikerdarabba. Dénesnek már gimnázium óta, amikor első operettszínházas élményeként megnézte a Rómeó és Júliát, az volt az álma, hogy egyszer eljátszhassa a címszerepet. "Hatalmas lehetőségnek tartom, hogy beállunk az előadásba, mi karrierünk elején járunk, és most megkaptuk az esélyt, hogy megmutassuk magunkat, megismerjenek minket a nézők" - így Dénes. A fiatal művészek, bár ugyanazt a darabot játsszák, mint júliusban, mégis egészen más számukra a mostani produkció. "Komoly munka folyt a vizsgaelőadás előtti időszakban is, ennek azonban nagyobb a súlya. Akkor csak mi, fiatalok játszottuk a vizsgát, most viszont olyanokkal állunk a színpadon, akik már évek óta szerepelnek a darabban, hatalmas sikerrel, s felnézünk rájuk" - mondta el Szabolcs. Mindketten egyetértenek abban, hogy egy új élményt kapnak azok a nézők, akik jegyet váltanak a "frissülő" előadásra.
Érdekesség, hogy a két, civilben jó barát fiatal a musicalben ellenségeket játszik, mindketten ugyanazt a nőt szeretik. "A valóságban ilyen eset még nem fordult elő szerencsére... Komolyra fordítva a szót, először furcsa volt, hogy egymás ellen küzdünk, de nem okozott nehézséget a közös jelenetünk, külön tudjuk választani a munkát a személyes kapcsolatunktól" - emlékezett vissza Szabolcs a próbákra. "Nekem érzelmileg többletet adott, jó érzéssel töltött el, hogy egyik legjobb barátommal énekelhetek duettet ebben a produkcióban, jó vele együtt dolgozni" - mesélte Kocsis Dénes.
Az új beállók közül Tybaltot Sándor Péter alakítja, aki ezzel a produkcióval debütál a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán. A Színművészeti Egyetem negyedéves hallgatója a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyen már megmutatta kiemelkedő teljesítményét, amelyet különdíjjal jutalmaztak. A színház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor ezt követően felkérte Tybalt szerepére, amelyben ő is november 16-án mutatkozott be. "Az eredeti műhöz képest a musicalben nagyobb súlya van Tybalt karakterének, s ez új lehetőségeket ad a színésznek. Örülök, hogy az Operettszínházban is kipróbálhatom magam, mert ezáltal új impulzusok érnek. Komoly munka folyik a színházban, ahol úgy érzem, egyből befogadtak a többiek."
Sándor Péter számára a beállása hatalmas felelősséggel jár. "Szabó P. Szilveszter és Magócs Ottó váltójaként, illetve a többi művésszel együtt játszani rendkívül megtisztelő. Természetesen láttam már őket korábban, most pedig egy színpadon állhatok velük. Nagy lehetőség ez, szeretnék élni vele. Az a célom, hogy az egyetemen tanultakat hasznosítsam a munka folyamán, hogy értelme lehessen az éveknek. Az előadásban bizonyos dolgokat ugyanúgy kell megoldanom, mint a másik két Tybaltnak, azonban akkor jó, ha egy színészt látnak majd a nézők, nem pedig egy imitátort, aki leutánozza a többieket. Talán pont ezért nem is szerencsés sokszor megnézni egy előadást, mert esetleg tudat alatt ráragadnak dolgok az emberre."
"Vakmerőnek tartom magam, ami abban nyilvánul meg, hogy ha kihívással találkozom, akkor háromszáz százalékkal dolgozom. Amikor fölmegyek a színpadra, akkor már csak az adott feladatra koncentrálok. Az Operettszínházban hatalmas energiát ad a fantasztikus Musical Együttes is, akik mögöttünk táncolnak, ez egyfajta felelősségtudatot és motivációt is jelent. Ugyanolyan fontosnak tartom, hogy ahogy egy táncos felelősséggel van a teste iránt, az énekes vigyázzon a hangjára. Én figyelek az életvitelemre, mert azt vallom, aki erre a pályára készül, annak mindent meg kell tennie, hogy minél tovább használhassa a 'munkaeszközét'. A profizmushoz ez elengedhetetlen."
Kerényi Miklós Máté hat éve szintén "csikóként" állt be a Rómeó és Júliába. A Pesti Broadway Stúdió utolsó évében ez volt a vizsgaelőadásuk, és mivel azon a nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon szükség volt egy cover-szereposztásra, s bemutatkozásuk nagyszerűen sikerült, utána benne is maradtak az előadásban.
"Többen vannak az új beállók közül is, például Kocsis Dénes, Kádár Szabolcs, akik szintén elvégezték a Stúdiót, hozzánk hasonlóan ők is 'végigjárták a ranglétrát' a statisztálástól a kisebb-nagyobb szerepekig, ami nagyon fontos, s a Rómeó és Júlia volt a vizsgadarabjuk, most pedig a régebbi szereplők mellett állnak. Sándor Péter a Színművészeti Egyetemről érkezik az előadásba, őt a Lévay Énekversenyről ismerhetik a nézők, szuggesztív teljesítményével különdíjat érdemelt ki, Brasch Bence pedig az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutatójából lehet ismerős mindenkinek, de ő is szorgalmas növendéke a színház stúdiójának, s rendkívül lelkes a próbákon. Természetesen minden segítséget megadunk kollégáimmal együtt az új beállóknak, mert emlékszem, hogy nekünk is nagyon sokat jelentett hat éve a nagyok segítőkészsége" - így Kerényi Miklós Máté.