Zenés színház

Fidelio Klasszik: Bretz, Hamar, Lőkös

2013.08.16. 09:05
Megosztom
A magazinműsor augusztus 17-i adásában szó lesz még az idei Echo Klassik díjakról, és megemlékezünk Vukán Györgyről is.

István király halálának 975. és szentté avatásának 930. évfordulóján, augusztus 20-án, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatják be Erkel Ferenc utolsó befejezett operáját. Az István király című opera előadásának egyik különlegessége, hogy a zeneszerző leszármazottja, Erkel László Kentaur tervezte a látványvilágot. A főszerepet Bretz Gábor énekli majd, őt kérdezte Józsa Botond a darab érdekességeiről, a főszerepről, a varázslatos helyszínről és arról, milyen koncertek, előadások várnak a közeljövőben a kiváló operaénekesre.

A szinte nemzeti intézménynek tekinthető Muzsikás együttes a világ nagy fesztiváljai és híres koncerttermei után itthon is hallható és látható Budapesten a Zsidó Nyári Fesztiválon, ahol két legsikeresebb albumuk, a Szól a kakas már és a Bartók album adja hangversenyük gerincét augusztus 27-én este a Dohány utcai zsinagógában. Az Utak és gyökerek című fellépésükre meghívták Alexander Balanescu  hegedűművész barátjukat Londonból, és először lépnek fel közös hangversenyen Herczku Ágnes énekesnővel. Ahogy a Muzsikás-koncerteken megszokott, a műsor gerincét most is a hagyományos előadásban megszólaló magyar népzene jelenti, ami egyszerre ősi és modern, régi és mai, de a válogatásnál az eltűntnek hitt erdélyi magyar zsidó népzene és a Bartók Bélát megihlető dallamok kerülnek középpontba. Az estet Farkas Zoltán táncos-zenész közreműködése teszi még színesebbé. Interjúnkban Kádár-Csoboth Judit beszélget Hamar Dániellel, a Muzsikás együttes alapító tagjával, aki az augusztus 27-i koncert részletei mellett arról is mesélt, milyen élmény volt számukra a fellépés egy egészen más közegben és közönség előtt, az idei Sziget fesztiválon.

Székely Csaba Bánya-trilógiájának utolsó része, a Bányavíz lesz látható augusztus 22-én Szentendrén, a Dunaparti Művelődési Házban, felolvasó-színházi formában. A történet a korábbi részekben sokat emlegetett plébános és az ő különös szeretője körül forog. A kívülálló hős ezúttal Márton, akit a pap a nevelt fiaként emleget, ám aki arról ábrándozik, hogy egyszer kiszakad innen. Az előadást Csizmadia Tibor rendező ismét a jól bevált csapattal alkotta meg, melyet szeptemberben színpadi bemutató követ a Szkéné Színházban. Lőkös Ildikó dramaturgot arról is kérdeztük, mi állhat a trilógia felkapottságának hátterében.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére augusztus 18-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Vizuál

Néha a mesterek is mellényúlnak – jó rendezők rossz filmjei

Van, hogy egy grandiózus tervből kínos kudarc lesz, máskor a stúdió szól bele túl erősen, vagy éppen maga az alkotó veti el a sulykot. Összegyűjtöttünk néhány emlékezetes példát arra, amikor a kivételes tehetség és a biztos kéz sem volt elég egy jó filmhez.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Újabb öt darabbal bővül az Egyperces operák sora

Örkény István Egyperces novellái közül ezúttal Vajda Gergely, Varga Judit, Tornyai Péter, Kákonyi Árpád, Dobos Dániel választott ki egyet-egyet, hogy zeneművet komponáljon belőlük. A bemutatóra szeptember 12-én kerül sor, az Örkény Kerten.
Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Zenés színház ajánló

A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója

Szeptember 9. és 15. között folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar tavaly nagy sikerrel debütált közös minifesztiválja, a Mozart-expedíció. A programsorozat középpontjában ezúttal Mozart örökérvényű operája, A varázsfuvola áll.
Zenés színház hír

Ingyenessé válik a milánói Scala streamingoldala

Szeptember 1-től pusztán regisztrálni szükséges ahhoz, hogy valaki megtekinthesse a LaScalaTv 2023 óta rögzített opera- és balettelőadásait, valamint koncertjeit. Az elérhető produkciók köre az idei évadban is bővülni fog.