Zenés színház

Fidelio Klasszik: Fesztbaum Béla, Gróh Ilona és Horváth László

2015.05.01. 07:43
Ajánlom
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának következő adása május 2-án lesz hallható.

A tavaly 125 éve született Seress Rezső emlékére szerkesztett műsort Fesztbaum Béla 2014 novemberében. A csak az Óbudai Társaskörben látható produkció azóta nagy sikerrel fut, legközelebbi előadása május 10-én lesz hallható, de nyáron az Óbudai Társaskör kertjében is látható lesz két alkalommal. A különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzőjét dalainak segítségével idézi meg Fesztbaum Béla és a Berki Sándor vezette Kék Duna Koncert-Szalonzenekar. Ez a jellegzetesen pesti alak, a "füttyös muzsikus", a "kis Seress" szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának. Egyedi humora és keserédes melankóliája lett a védjegy. Zongorázni igazán nem tudván, fél kézzel pötyögve, rekedtes hangján adta elő számait, melyek egytől egyig igazi slágerré váltak. Seress Rezső azt vallotta magáról - természetesen dalban -, hogy csak "átutazó" itt a Földön. Átutazott, de itt maradt. Örökségként, mementóként, hangulatként, amitől ma is gazdagodhatunk lelkünkben. Ezt az érzést közvetíti ezeken az estéken nagy beleéléssel és alázattal Fesztbaum Béla.

Ötödik éve az Ezer anya énekel elnevezésű program a legnagyobb a Ringató foglalkozások közül. A Ringató családi művészeti nevelési program, amelyben fontos a zenei élménynyújtás, hogy a résztvevő felnőttek és gyerekek átéljék a közös játék és éneklés örömét. A Ringató nem műsor, nem valamiféle előadás, hanem a résztvevő felnőttekkel - és gyerekekkel - létrehozott közös foglalkozás, amely során mintát adnak a szülők számára, hogyan kezdődhet a családban a zenei nevelés. Május 10-én tíz órától délután négyig a Millenáris B épülete ad otthont az ingyenes eseménysornak, amelyen fellép Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Palya Bea, valamint a Fabrika Bábszínház. A 10 óra 40 perckor kezdődő Ezer anya énekel elnevezésű ünnepi Ringató vezetőjét, a Ringató alapítóját, Gállné Gróh Ilonát kérdeztük a nagyszabású rendezvényről és a Ringató foglalkozásokról.

A világ legrangosabb világzenei listáján, a World Music Charts Europe-on 2015 márciusában két magyar lemez is a Top 20-ban szerepelt, mindkét lemez Fonós kiadvány. Herczku Ágnes Bandázom című albuma a lista 10. helyére került, a Romano Drom colors című lemeze pedig a 15. helyet érte el. A világ 25 országának összesen mintegy 50 világzenei szakembere állítja össze havonta a toplistát, amelyen az elmúlt években a Fonó több kiadványa is sikerrel szerepelt. 2014-ben 16 lemez jelent meg a Fonó gondozásában. A sokrétű és sokszínű zenei anyagról, a legfrissebb kiadványokról,  valamint a lemezkiadás és -terjesztés folyamatáról is mesél az idén 20 esztendős Budai Fonó Zeneház igazgatója, Horváth László.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére május 3-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Zenés színház gyász

Elhunyt Petheő Zsolt korrepetitor

A zongoraművész-tanárt életének 87. évében érte a halál. Munkásságáért 1991-ben Komor Vilmos-emlékplakettel tüntették ki.
Zenés színház ajánló

A kőszínházi évad végével rögtön elstartol a Szegedi Szabadtéri Játékok, már épül a Dóm téri színpad

A Dóm tér nyári programja a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje mellett zenei gálát és musicaleket, köztük egy ősbemutatót kínál az érdeklődőknek, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a koncerteké lesz a főszerep, de a színházszerető nézőknek is lesz miből válogatni. 
Zenés színház interjú

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.