Zenés színház

Fidelio Klasszik: Lehoczky Zsuzsa és Péterfy Gergely

2015.04.18. 06:04
Ajánlom
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának április 18-i adásában megszólal még Röser Orsolya, Aczél András és Stepanovic Tijana is.

Kurucok és labancok világába visz el Farkas Ferenc daljátéka. A Csínom Palkó legújabb bemutatóját a Budapesti Operettszínházban tartják április 24-én. Lehoczky Zsuzsa a darabhoz írt, mai keretjáték szereplőjeként lép fel az előadásban. A zenés színház legendás színésznője nemcsak a mostani produkcióról beszél, hanem első találkozásáról is a darabbal, hiszen 1960-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon a női főszerepet, Katit játszotta.

2015-ben Péterfy Gergely Kitömött barbár című nagyregénye kapta a jubileumi Aegon Művészeti Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot. Az idén tizedik alkalommal átadott elismerés Magyarország legrangosabb, független magánalapítású díja, amely az előző év legjelentősebb, magyar nyelven megjelent kortárs szépirodalmi alkotását ismeri el. A kötet a 2014-es Könyvhétre jelent meg, és sikerét az is jelzi, hogy három hónapon belül elfogyott az első kiadás, amelyet még kettő követett, s hamarosan készül a negyedik kiadás is. Az Aegon Művészeti Díjat végül 2015-ben elnyert könyvet Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, a zsűri elnöke laudálta. Péterfy Gergely Márai- és Mészöly Miklós-díjas írót, forgatókönyvírót, szerkesztőt, egyetemi tanárt a könyv születésének tíz évéről, a kutatómunkáról, a címadásról, illetve munkamódszeréről, új feladatairól és arról is kérdeztük, milyen ajándékkal lepték meg az Aegon-díj átadásakor.

Folytatódik az Óbudai Danubia Zenekar sorozata a Budapest Music Centerben. Az újabb szerzői sorozat fókuszában a Mendelssohn-dinasztia és a Mendelssohn-testvérek zenéje áll: ismert vagy éppen felfedezésre vágyó alkotások a kamarazene, a versenyművek, a szimfonikus repertoár és az opera világából. A sorozat házigazdája Eckhardt Gábor, a zenekart Hámori Máté vezényli. Az soron következő április 28-i esten a Mendelssohn-fivérek édesapjával, Abrahammal ismerkedhet meg a közönség a Hazatérés idegenből című daljáték segítségével. A produkcióról Röser Orsolya szoprán énekesnővel, az est egyik szereplőjével és az április 28-i előadás rendezőjével, Aczél Andrással beszélgettünk.

Április 24-én nyílik és május végéig tart a független kortárs képzőművészeti színtér első budapesti seregszemléje, az OFF-Biennále Budapest. A csaknem száz magyar művész mellett közel ötven külföldi alkotó részvétele is biztos. A több mint ötven budapesti helyszín között nem csupán galériák szerepelnek, de magánlakás, üzlethelyiség, parkoló, elhagyott épület, szórakozóhely és fodrászüzlet is, de vidéken, illetve több külföldi városban is lesznek OFF-szatelitprogramok. Stepanovic Tijanát, az OFF nemzetközi csapatának vezetőjét kérdeztük.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére április 19-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Fiatal tehetségekkel érkezik a Jégvarázs musical idén ősszel a Madách Színházba

A Madách Színház nyilvánosságra hozta a 2025 szeptemberében debütáló Jégvarázs musical szereposztását és alkotócsapatát. Az előadás rendezője a színház igazgatója, Szirtes Tamás.
Zenés színház ajánló

Látványos koncerttel mutatkozik be az Erkel Színház

Az újonnan alakult intézmény hagyományos sajtótájékoztató helyett látványos eseménnyel ismerteti meg közönségével a 2025/26-os évad részleteit. A színház hivatalosan is bejelentette az első öt művészt, akik már május 2-án is színpadra lépnek.
Zenés színház ajánló

Folytatódik Rozsda lovag története a Budapesti Operettszínházban

Javában zajlanak Jörg Hilbert–Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án vasárnap 11 órától látható előadás Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezésében kerül színre.
Zenés színház kritika

15 sor klasszikus: Armida

„Bár nem minden drágakő ragyog azonnal teljes pompájában még csiszolatlanul és földdel borítva, izgalmas feladat idejekorán felfedezni a legértékesebbeket.” A következő rövid írás a Zeneakadémia és a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola növendékeinek közös előadásáról szól. 15 sor klasszikus.
Zenés színház ajánló

Ősbemutatóval búcsúzik az Operabeavató

A tizenhét éve tartó sorozat utolsó részében láthatják az érdeklődők 7 és fél halál címmel azt az új vígoperát, amelynek létrejöttében a közönség is részt vett. A premier előtt a szervezők két különleges eseményt is szerveznek támogatóik számára.