Zenés színház

Fidelio Klasszik: Lőrinczy, Petrányi, Székhelyi, Trill

2014.11.14. 07:58
Ajánlom
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának következő adását november 15-én lehet meghallgatni a Klasszik Rádió 92.1-en.

November 1-től új igazgatója van a Budapesti Operettszínháznak. Lőrinczy György személye nem ismeretlen a Nagymező utcai zenés színházban: tanácsadóként és a külföldi turnék szervezőjeként évtizedek óta dolgozik a társulattal. Az új vezető mediátor stílusú vezető kíván lenni, ugyanakkor szeretne még nagyobb költségvetési és szakmai megbecsülést szerezni a színháznak.

Tizenhat ország huszonhat alkotója elemzi a múlt század kulturális, politikai és gazdasági hozadékát, de arra is vállalkoznak, hogy a történelmi tapasztalatok levonását követően, a traumákat, a hősöket és áldozatokat is emlékezetükben tartva, új ösvényeket kínáljanak a 21. század embere számára. A Magyar Nemzeti Galéria harmadik emeleti kiállítóterében látható az Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézeteinek Egyesülete és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködése keretében megvalósuló Fordulópontok című tárlat izgalmas barangolást kínál a bennünk élő 20. század útvesztőibe. A kiállítás kurátorával, Petrányi Zsolttal beszélgettünk.

Fekete István kisregénye nyomán november 15-én mutatják be a Madách Színházban a Vuk című musicalt gyerekeknek. Az előadásban Dargay Attila, a nagysikerű rajzfilm rendezőjének eredeti rajzai is láthatóak. A darab zenéjét Szemenyei János szerezte, a rendező Hencz György. Az előadásban Karakot alakító Székhelyi Józsefet kérdeztük.

A Nemzeti Színházban november 18-án látható újra a Szarvassá változott fiú című előadás. A rendező, Vidnyánszky Attila a színház eszközeivel újraírta Juhász Ferenc versét, és az így létrejött, lírai jellegű színpadi kompozícióval fejezte ki a beregszászi társulat szuverén világértelmezését. A történetben egy megtört, fájdalmában megöregedett anya várja haza fiát a biztonságot nyújtó szülői házba. A fiú azonban nagy úton jár, a titkok kapuján szeretne áthatolni, mert odaát létezésének értelmét, igazságát sejti. Anyja hiába csábítja a régi emlékekkel, a jól ismert illatokkal, ízekkel, táncokkal, mesékkel, a halott apa megidézésével - a fiú nem térhet haza. Az önmagáról való tudást áhítja, ám ez csak úgy lehetséges, ha önnön arcát felejti, ha „szarvassá változik". A 2012-ben bemutatott előadásban az anyát Törőcsik Mari alakítja, míg a fiút Trill Zsolt játssza, akivel a produkció hátteréről beszélgettünk.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére november 16-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.
Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház hír

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.
Zenés színház ajánló

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház interjú

„Remélem, a nézők is velünk énekelnek” – interjú Dolhai Attilával a Palotakoncertek kapcsán

Július 23-án és 24-én ismét megrendezik a Budavári Palotakoncertet az Oroszlános Udvarban, amely idén Operettünnep címmel várja a zenés színház kedvelőit. A koncertről, a visszatérésről és a jövőbeli tervekről az est egyik szólistájával, Dolhai Attilával beszélgettünk.
Zenés színház interjú

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.