Mahó Andrea 2001-ben végzett Gór Nagy Mária színitanodájában, azóta játszik a Győri Nemzeti Színházban, a Budapesti Operettszínházban és a Madách Színházban, valamint a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A kezdetektől fogva Christine szerepét játssza a Madách Színház Az operaház fantomja című produkciójában, s bár a szereplőgárda sokat változott az elmúlt tíz évben, az énekesnő november 9-én este a 700. előadásban is ezt szerepet énekelhette. A művésznőt öltözőjében kérdeztük a Madách Színházban a 700. előadás előtt két nappal a darabról és Christine szerepéről, valamint egyéb munkáiról, terveiről.
A napokban került a könyvesboltokba Szinetár Miklós A második pályázat című, az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelenő levélregénye. Akár a 2012-ben nagy sikert aratott Pályázat, az újabb kötet cselekménye is a Tanár úr ifjúkori képmásának, illetve jelenlegi önmagának levélváltásából bontakozik ki. A sajátos dialógusban gondolatok, vélemények, örömök és félelmek ütköznek. Szinetár Miklós a világ, az emberi viselkedés és a sorsok iránt érdeklődő olvasóknak ajánlja művét.
A magyar egészségügy jelenlegi helyzetét feltérképező, Anamnesis című produkció november 26-i előadása után ismét közönségtalálkozót tartanak a Fidelio szervezésében. A Katona József Színház előadását rendező Bodó Viktor elsősorban a független színházi világból ismert, nevéhez fűződik ugyanis a külföldön is szép sikereket elért Szputnyik Hajózási Társaság megalapítása. A Jurányi Inkubátorházba egy évvel ezelőtt beköltözött csapat vezetőjét a Katonás előadásról, függetlenségről és készülő rendezéséről is kérdeztük.
Világraszóló Fesztivál címmel két napos különleges zenei esemény várja az érdeklődőket a Művészetek Palotájában november végén: a program fókuszpontjában a hangszerhungarikumként emlegetett pedálcimbalom és a tárogató jelenik meg. Az első nap során Balogh Kálmán és Lukács Miklós duója és persze vendégeik szólaltatják meg a legkülönbözőbb zenei stílusokban az ezerarcú cimbalmot, a második napon pedig szintén neves zenészek, többek között, Dresch Mihály, Borbély Mihály vagy Csávás Attila kalauzolják a hallgatóságot a fúvós hangszerek népes társaságában A tilinkótól a tárogatóig címmel. A két napos eseményről és arról, hogy a koncertek mellett mi minden várja még a nagyérdeműt, Liber Endre, a Világraszóló Fesztivál rendezője mesél.
A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére november 17-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.
A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.