Zenés színház

Fidelio Klasszik: Novák Péter és Ókovács Szilveszter

2014.07.11. 10:51
Ajánlom
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának július 12-i adásában megszólal még Galántai György, Jakab Natália és Kaplár F. Krisztina is.

Kritikám alul. 365 - Minden lapra egy zene címmel jelent meg Ókovács Szilveszter új kötete, amely a szerző több mint egy tucat orgánumban 2001 és 2010 között közreadott zenei kritikáiból válogat. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötetről a szerzőt, a Magyar Állami Operaház igazgatóját, Ókovács Szilvesztert kérdeztük.

Közel három hónapja ért véget a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny, amelynek segítségével az egész ország megtudhatta, milyen kiváló fiatal hagyományőrzők élnek és dolgoznak az országban. A tervek szerint a műsor harmadik évadát gyerekek számára hirdetik majd meg. A folytatás kapcsán eddig benyomásairól a Fölszállott a páva férfi műsorvezetőjével, Novák Péterrel beszélgetünk.

Hogy válik a tekintélyes olasz műgyűjtő a küldeményművészet pápájává? Mi okból jut el odáig egy művészi egó, hogy saját magával helyettesítse az egész művészettörténetet? Guglielmo Achille Cavellini művészete, a konceptuális ön-promóció, a hivatalos művészetkritika és a piac eszközeit ironikusan fel- és kihasználva, a kapcsolatművészet hálóján keresztül az egész világot „meghódította". Az olasz művész hazánkba is eljutott, ahol egy kiállítást is rendeztek neki 1980-ban. Cavellini legfontosabb magyarországi kapcsolatával, a mostani, Ludwig Múzeumban nyílt kiállítást kurátorként jegyző Galántai Györggyel az olasz művésszel való találkozásról és az augusztus végéig látható tárlat anyagáról beszélgetünk.

Az idei évben is kicsiket és nagyokat egyaránt vár a Művészetek Völgye július 25. és augusztus 3. között. A 24. alkalommal megrendezendő rendezvénysorozat program- és marketing igazgatója, Jakab Natália az idei újdonságok mellett a klasszikus zenei programokról is mesél.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az ARTplacc kortársművészeti fesztivált Tihanyban. A rendszerváltás előtt a Balaton hagyományosan a keleti és nyugati világ találkozópontja volt Európa szívében. Az ARTplacc ezt a hagyományt kívánja feleleveníteni. A páneurópai kortársművészeti piknik fókuszában a képzőművészet áll, de a többi művészeti ág reprezentálására is nagy hangsúlyt fektetnek a különböző helyszíneken. Az elsősorban kereskedelmi célú galériák mellett nemzetközi egyetemi workshop,  független kurátori projektek, multikulturális társművészeti programok és gasztrofesztivál várja az érdeklődőket. Még több részletet árul el a július 16. és 20. között zajló fesztiválról az esemény egyik főszervezője, Kaplár F. Krisztina.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére július 13-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Ilyenek a Jancsó-filmek 2 és fél percben!

Jancsó Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából a Jancsó-filmek ikonikus jeleneteiből készült montázsfilmet tett közzé a Nemzeti Filmintézet videómegosztó csatornáján.
Jazz/World

Elhunyt Baksa-Soós János "beat"-legenda, képzőművész

A Kex együttes egykori énekese, Január Herceg Tova ICY hosszú betegség után, 73 éves korában hunyt el - adta hírül a Magyar Narancs.
Klasszikus

Elhunyt Szilvágyi Sándor gitárművész

Életének 57. évében elhunyt Szilvágyi Sándor Artisjus- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára – tudatta a Zeneakadémia.
Zenés színház

Akit a hivatásszeretet éltet – 10 érdekesség Lehoczky Zsuzsáról

Idén júliusban ünnepelte 85. születésnapját Lehoczky Zsuzsa. A Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Budapesti Operettszínház örökös tagja hét évtizedes pályafutása alatt szinte minden fontosabb szubrett-szerepet eljátszott, neve összeforrt az operettjátszás nagy korszakával és a magyar musical születésével. Szeptember 27-én jubileumi gálát rendeznek a tiszteletére a Budapesti Operettszínházban, ahol pályatársai, barátai köszöntik.
Plusz

Több száz éve kortárs – Beszélgetés Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával

Kultúrával telik meg a tér, az utca, a kirakat: a Budapesti Őszi Fesztivál a hagyományos művészeti terek mellett a hétköznapjainkba is táncot, színházat, irodalmat, képzőművészetet hoz. Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

„Engedjék meg, hogy elmenjek szabadon” – Utoljára lépett színpadra Lehoczky Zsuzsa

Szeptember 27-én, egy tiszteletére tartott gálán láthatták a nézők utoljára színpadon Lehoczky Zsuzsát, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt.
Zenés színház magazin

Akit a hivatásszeretet éltet – 10 érdekesség Lehoczky Zsuzsáról

Idén júliusban ünnepelte 85. születésnapját Lehoczky Zsuzsa. A Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Budapesti Operettszínház örökös tagja hét évtizedes pályafutása alatt szinte minden fontosabb szubrett-szerepet eljátszott, neve összeforrt az operettjátszás nagy korszakával és a magyar musical születésével. Szeptember 27-én jubileumi gálát rendeznek a tiszteletére a Budapesti Operettszínházban, ahol pályatársai, barátai köszöntik.
Zenés színház ajánló

Irány a Karminca-bál! – a Macskák 1500. előadására készül a Madách Színház

Jubileumához érkezik Andrew Lloyd Webber kultikus musicalje a Madách Színházban. A Macskák 1500. előadását szeptember 24-én láthatják a nézők, a különleges estén extra produkcióval is készül a színház, valamint színpadra lép a következő generáció is.
Zenés színház interjú

A sors lépcsőfokain járva – interjú Dolhai Attilával

A Budapesti Operettszínház idei évadának első bemutatója a Federico Fellini 8 és ½ című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült Nine-Kilenc, amely egy alkotói válságban lévő rendező belső vívódásait, illetve nőkhöz való viszonyát mutatja be. A Guidót alakító Dolhai Attilával a főhősről, az előadásról és vallásról beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Ki lesz a vadak ura? – Új családi musical a láthatáron!

A TBG Production és a Soproni Petőfi Színház a Tesla musical alkotóinak közreműködésével bemutatja: a Vadak Ura – The Covenant musical show-t.