Bartók operája Balázs Béla 1910-ben írott misztériumjátékát dolgozza fel, ami valós tényekből táplálkozik. Kékszakáll ugyanis Gilles de Retz, Gilles de Rais vagy Gilles de Laval néven valóban élt, az 1440-es években ítélték halálra Franciaországban. Alakját több irodalmi műben is feldolgozták. Balázs Béla egy magyar népballada hőseként jeleníti meg őt, amit még inkább kiemel Bartók akkoriban feléledt érdeklődése a magyar népzene iránt, valamint az opera elején elhangzó prózai rész, a regös szövege. Az operát Bartók 1911-ben komponálta, de bemutatását előadhatatlanságra hivatkozva elutasították, így csak hét évvel később, 1918-ban volt a premierje a budapesti Operaházban. A vegyes fogadtatást követően az opera csak az 1938-as felújításon ért el átütő sikert.

Az opera tetőpontja az ötödik ajtó feltárulásánál érkezik el, amikor a fény hirtelen elárasztja a teret és Judit szinte meghátrál tőle. Csupa dúr akkorddal megoldott pentaton dallam szemlélteti ekkor a ragyogást C-dúrban. Ez a Kékszakállú birodalma, amire olyan büszke, hogy fel is sorolja mi mindene van: hegyek, folyók, erdők, rétek, és most már ez is mind Judité, aki csendesen nyugtázza, hogy szép és nagy a birodalom. Végre tündököl a vár, de megint jön a kijózanító észrevétel: véres árnyat vet a felhő, – s Judit kíváncsisága legyőzi a megismerés és világosság feletti örömét.