Zenés színház

Fidelio Napi Zene – Beethoven IX. szimfónia - IV. tétel

2016.07.23. 07:00
Ajánlom
Halász Péter karmester július 23-án ünnepli negyvenedik születésnapját. Mai választásunkkal őt köszöntjük.

Halász Péter Budapesten született 1976-ban. Zongora és zeneszerzői tanulmányok után Bécsben a Zeneművészeti Egyetemen tanult vezénylést Leopold Hager osztályában. Mesterkurzusokon Bernard Haitink tanítványa volt. Fontos impulzusokat kapott Fischer Ádámtól, akinek az eisenstadti Haydn Fesztiválon volt asszisztense.

Halász Péter

Halász Péter (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

2003 és 2011 között a Mainzi Állami Operaház korrepetitora, majd karmestere volt, ahol széles repertoárra tett szert, több mint húsz operaprodukciót, valamint balettelőadásokat, koncerteket dirigált.

 2016 márciusában ő vezényelte Wagner: A walkür című zenedrámájának premierjét az Operaházban, amivel kapcsolatban mi is megkérdeztük.

A Magyar Állami Operaházban 2010-ben debütált Rossini A sevillai borbély című operájával, majd rendszeresen kapott karmesteri felkéréseket. A 2012/13-as évadban Solti György 100. születésnapja alkalmából rendezett gálaelőadáson Mozart Figaro házassága című operáját, továbbá Puccini Turandotját vezényelte. 2013 nyarától a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója volt egészen 2016. február 1-jéig, amikor minden előzmény nélkül adta be felmondását.

Fidelio Napi Zene

Rovatunkban minden nap más-más zeneművel várjuk Olvasóinkat a klasszikus zene, a jazz, a világzene és a népzene világából. Kapcsolódjon ki velünk és adja át magát a zene élvezetének!

További zenékért kattintson ide.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Színház

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Vizuál

Premierekkel és ötszázforintos jegyárakkal várja látogatóit a Magyar Mozgókép Fesztivál

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Petheő Zsolt korrepetitor

A zongoraművész-tanárt életének 87. évében érte a halál. Munkásságáért 1991-ben Komor Vilmos-emlékplakettel tüntették ki.
Zenés színház ajánló

A kőszínházi évad végével rögtön elstartol a Szegedi Szabadtéri Játékok, már épül a Dóm téri színpad

A Dóm tér nyári programja a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje mellett zenei gálát és musicaleket, köztük egy ősbemutatót kínál az érdeklődőknek, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a koncerteké lesz a főszerep, de a színházszerető nézőknek is lesz miből válogatni. 
Zenés színház interjú

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Zenés színház hír

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!
Zenés színház hír

Egy vadonatúj nagyoperettet és egy Carmen-musicalt mutat be a Budapesti Operettszínház

Somossy Károly cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató életéről szóló nagyoperett: Az Orfeum mágusa, valamint Frank Wildhorn Carmen című musicalje is szerepel a Budapesti Operettszínház 2023-24-es évadában.