Zenés színház

Figaro Fehérváron

2006.07.11. 00:00
Ajánlom
Mozart Figaro házassága című operáját augusztus 11-én mutatják be a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Réczei Tamás rendezésében, a nyári színház keretében.

Figaro, Almaviva gróf komornyikja és Susanna, a Grófné komornája házasodni készülnek, de egybekelésüket többen meg akarják akadályozni, elsősorban a gróf, akinek tetszik a menyasszony, azután az idős Marcellina is, aki – egy tartozása fejében kicsikart ígéretére hivatkozva – Figarót akarja férjül venni. A Grófné is tud férje vonzalmáról Susanna iránt. Hogy szándékait kipuhatolja, a lány nevében találkára hívja, de első próbálkozása meghiúsul. Almaviva bírósági tárgyalást rendez Marcellina követelése ügyében. Ezen kiderül, hogy Figaro az idős asszony eltűntnek hitt gyermeke. Most már a grófnak engedélyt kell adnia az esküvő megtartására. A grófné – komornája nevében – ismét találkát kér férjétől, a levelet ezúttal meg is kapja, és nagy örömmel fogadja. A lakodalmat követő éjszakán Almaviva a parkban így a saját álruhás feleségének csapja a szelet, mert azt hiszi róla, hogy ő Susanna. A gróf, észrevéve ezt, nagy botrányt csap, de amikor mindenki lelepleződik, neki kell megszégyenülnie. (Kertész Iván: Operakalauz)

Röviden ennyi a nagyon kellemes nyáresti kikapcsolódást nyújtó vígopera története. A szerepekben Kálmán Péter (Almaviva gróf), Csereklyei Andrea (A grófné), Cseh Antal (Figaro), Váradi Zita (Susanna, Figaro menyasszonya), Tóth Judit (Marcellina), Tóth János (Bartolo, sevillai orvos), Yang Li (Cherubino), Gergely Péter (Basilio/Don Curzio), Sárkány Kázmér (Antonio) és Balázs Adrienn (Fanchette, Antonio leánya) látható-hallható. Az előadásokon közreműködik az Alba Regia Vegyeskar Kenifel Imre vezetésével, továbbá Kovács Zoltán, Kaygusuz Hüseyin és Cserta Gábor. A díszlet Nagy Viktória, a jelmez Pető Beatrix munkája. Koreográfus Góbi Rita, karmester Drahos Béla, a rendező Réczei Tamás.

(Bemutató: 2006. augusztus 11. 21:00 Fő tér; további előadás: augusztus 12. 21:00 (esőnap : augusztus 13. 21:00)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Aki a lányok miatt képezte magát – 85 éves Woody Allen

Az Annie Hall és még számtalan fanyar humorú film alkotója, Woody Allen december 1-jén ünnepli nyolcvanötödik születésnapját.
Vizuál

Vásároljon bérletet, mentse meg a Cirko Mozit!

A Cirko-Gejzír Mozi közönsége segítségét kérni, és egy olyan bérletet kínál, amely onnantól érvényes, amikor a tulajdonosa használni kezdi. De nagy segítség számukra, ha már most megveszi.
Zenés színház

75 éves a színpad és a filmvászon koronázatlan királynője, Bette Midler

December 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját Bette Midler amerikai színésznő, énekesnő, aki több mint fél évszázados karrierje alatt négy Grammy-díjat, négy Golden Globe-díjat, három Emmy-díjat, két Tony-díjat vehetett át, emellett hatszor kapta meg a legjobb komikának járó American Comedy Award kitüntetést.
Színház

Megkezdte munkáját Antal Zsolt az SZFE Elméleti Intézetének élén

Sára Balázs és Bodolay Géza után újabb intézetvezető kezdte meg munkáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Jazz/World

Három napon át minden a jazz körül forog

A kilenc éve minden évben április 30-án megrendezett Nemzetközi Jazznap (International Jazz Day) magyar eseményeit a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, azonban a szervezők most online pótolják az elmaradt koncerteket, amiket három napon keresztül, öt budapesti és egy felvidéki helyszínről közvetítenek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Az operettek királynőjével indul az Operett Online

Valódi közönségkedvenccel indítja el streaming szolgáltatását a Budapesti Operettszínház. Kálmán Imre egyik legismertebb operettje, a Csárdáskirálynő, december 5-én érkezik a nézők otthonába.
Zenés színház hír

Új bemutatóval várja 2021-et a Madách Színház

A Madách Színház újra egy világsikert hoz Magyarországra, a Broadway bemutató után először nálunk kerülhet színre Robert Horn musicalje, az Aranyoskám (Tootsie).
Zenés színház magazin

75 éves a színpad és a filmvászon koronázatlan királynője, Bette Midler

December 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját Bette Midler amerikai színésznő, énekesnő, aki több mint fél évszázados karrierje alatt négy Grammy-díjat, négy Golden Globe-díjat, három Emmy-díjat, két Tony-díjat vehetett át, emellett hatszor kapta meg a legjobb komikának járó American Comedy Award kitüntetést.
Zenés színház hír

A változásra is reflektál Dolhai Attila új lemeze

A Visszatérés CD után két évvel új lemezzel jelentkezik Dolhai Attila. Az előző albummal ellentétben – ahol a színházi élmények egyfajta összefoglalása volt a cél – a színész ezúttal nem mások által megírt szerepek mentén szólal meg, hanem saját szerzeményeit gyűjtötte össze.
Zenés színház advent2020

Adventi naptárba rendezett új felvételekkel készül közönségének az Opera

Online adventi naptárba rendezett új felvételekkel készül a közönségnek a Magyar Állami Operaház advent első vasárnapjától 26 napon át.