A világhírű milánói operaház szerdán ismertette 2015/2016-os idényének programját. A repertoáron 15 opera- és hat balettelőadás szerepel a szimfonikus koncertek mellett. Az évad a hagyományoknak megfelelően december elején kezdődik, ezúttal Giuseppe Verdi ötödik operájával, a Giovanna D'Arcóval. A művet 150 éve nem játszották a Scalában, pedig a darab 170 éve - 1845 februárjában - a színházban ünnepelte ősbemutatóját. "Hihetetlen, hogy ilyen régóta nem mutatták be, pedig ez Verdi egyik legszebb műve" - mondta Alexander Pereira intendáns. A rendező Moshe Leiser és Patrice Caurier, vezényel Riccardo Chailly, a főszerepeket a világhírű orosz szoprán, Anna Netrebko és Carlos Álvarez spanyol bariton alakítja.
A Giovanna D'Arcót egy másik Verdi-mű, a Rigoletto követi, majd a 2016. február 25. és március 25. között a Scala új feldolgozásban mutatja be a zeneszerző egy viszonylag ritkán játszott operáját, A két Foscarit, a dirigens Michele Mariotti, a főszereplő pedig Plácido Domingo lesz. A spanyol csillag június 18. és július 8. között a Simon Bocanegra című opera címszerepében lesz látható, a darabot a dél-koreai Mjung Vun Csung vezényli. Júniusban A rózsalovag is műsoron lesz, Richard Strauss művét Zubin Mehta dirigálja. A milánói dalszínház folytatja Puccini-ciklusát, jövő év május 3-tól A Nyugat lánya című operát játssza az itáliai zeneszerzőtől. A háromfelvonásos operát - amelyet két évtizede nem játszottak a Scalában - Chailly dirigálja, a főszereplő Marcelo Álvarez argentin tenor.
2016-ban gazdag programmal emlékeznek meg Mozart halálának 225. évfordulójáról, a kínálatban dalművek és balett is szép számmal szerepel, közülük is kiemelkedik azonban A varázsfuvola új bemutatója, amelyet szeptember 2. és 26. között láthat a Scala közönsége Fischer Ádám vezényletével és Peter Stein, a kortárs színház egyik legnagyobb hatású alakjának rendezésében. Október 26. és november 27. között a Figaro házasságát is játsszák, a művet Franz Welser-Möst dirigálja.
A 2015/2016-os évadot George Gershwin klasszikusa, a Porgy és Bess zárja Nikolaus Harnoncourt vezényletével.