Zenés színház

Fischer Iván: "A színház–zene egyensúly mindennél fontosabb"

2013.02.11. 09:33
Ajánlom
Két évvel a Don Giovanni után Fischer Iván ismét Mozartot rendez, de természetesen a karmesteri pálcát sem teszi le. A Figaro házassága a Müpa és a New York-i Mostly Mozart együttműködésében kerül színre februárban. A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója rendező és karmester kapcsolatáról, az organikus színházról és a ruhákban rejlő bűverőről is beszélt a Müpa Magazinnak adott INTERJÚban.

- Miért döntöttél úgy, hogy nemcsak karmesterként, hanem rendezőként is foglalkozol az operákkal?

- Két meggondolás vitt el abba az izgalmas, de nem veszélytelen irányba, hogy magam rendezzek operákat. Korábban rengeteg rendezővel dolgoztam együtt, voltak köztük izgalmasak, normálisak, zseniálisak, őrültek, sarlatánok, muzikálisak és anti-zenészek is. Viszonylag konvencionális volt a híres, Giorgo Strehler-féle Figaro Párizsban, amit ezerszer felújítottak, igaz, én már csak nagyon megkopott állapotában találkoztam vele. Újítóbb Jurij Ljubimov Don Giovannija, itt Budapesten. Szép emlékeim fűződnek egy ragyogóan sikerült Varázsfuvolához az English National Operában Nicholas Hytnerrel. Hosszú a lista. Ugyanakkor előfordultak heves viták, például egy másik, stockholmi Varázsfuvola kapcsán. Sok-sok produkció után vált világossá számomra, hogy valójában két fő probléma érdekel. Az egyik: létrehozni zenének és színháznak azt az egyensúlyát, amelyben arányos és tervezett összhangot alkot egymással az, hogy mikor és mennyit hallgatunk, illetve mikor és mennyit nézünk. A másik cél az organikus operajáték.

- Ez alatt mit kell érteni?

- Azt nevezem organikus zenei színháznak, amelyben minden pillanatban ugyanazt a hangulatot fejezi ki a zene, és ugyanazt a színpad. Ez az, ami rendezők számára a legnehezebb, hiszen ők nem zenészek, ők a színpadi játékért felelősek, amit a karmestertől többé-kevésbé függetlenül találnak ki. Amíg rendezőkkel dolgoztam, gyakran előfordult, hogy kicsit másról szólt a zene, és másról a színpadi történés, illetve a látvány. Éppen akkor történt valami mulatságos a színpadon, amikor komoly volt a zene, máskor egy kedves színházi gesztus egy drámai zenekari részhez kapcsolódott, esetleg éppen akkor volt drámai a színház, amikor ehhez túl könnyed zene társult. Még a legmuzikálisabb rendezőnél is elcsúszik néha a dolog. Az organikus operajáték mellett engem a modern színház is érdekel. Érzek valami modernséget abban, amit néhány éve csinálok, hogy minimális eszközökkel, de minden részletében megrendezett operaelőadásokat nem operaházakban, hanem koncerttermekben viszünk színre.

- A Don Giovanni-rendezésed központi eleme az emberi test volt. A Figaróban is szerepet kap majd egy ilyen centrális elem?

- A Don Giovanni esetében - ami igazán nagy siker volt, különösen New Yorkban - minden a testekből indult ki, az egész környezet, az emberek, a tárgyak, az épületek, amelyek körülveszik ezt a szexfüggő főhőst. Mintha az ő szemével láttuk volna a világot. A Figaro esetében a ruháé a főszerep. Át lehet öltözni. Férfiból nővé, nőből férfivá, grófnőből szobalánnyá, hűséges feleségből szeretővé. Azaz szerepet tudok játszani a ruha segítségével. Csodálatos dolog a ruha, mert egyéniséget, nemet, szerepet lehet váltani vele, kiléphetek önmagamból, beléphetek egy másik világba, ami lehet akár mesevilág vagy álomvilág is. Erről fog szólni a mostani Figaro-előadás.

- A rendezői koncepciód ezek szerint mindig egy alapgondolatból indul ki. Ezekre hogyan találsz rá?

- Az a fajta színpadi nyelv izgat leginkább, amelyben egy ilyesféle alapgondolatot meg lehet jeleníteni. Ennek a gondolatnak a darab lényegéből kell fakadnia. Amíg ezt az alapgondolatot keresem, ízlelgetem, elképzelem, addig rendezőnek érzem magam. De utána, amikor elindul a részletes kidolgozás, visszaváltozom zenésszé. Amikor a szereplő föláll, leül, mosolyog, nevet, pofon vág valakit, ezek az események már pontosan a zenei történéssel együtt mozognak, mert muzsikusként nekem erre áll rá a fülem. És így talán létrejön az organikus, mégis modern színház. A Don Giovanni kapcsán feltettem magamnak a kérdést, hogy ki is ez a szobor? Ki is az az autoritás, aki megbünteti Don Giovannit? Odáig jutottam, hogy a világ konvenciói, tehát mi magunk, az egész társadalom vagyunk a kőszobor. Azok az elvárások, amelyek tiltják a deviáns, szoknyavadász életmódot vagy a gyilkosságot. Mi, vagyis a Don Giovannit körülvevő emberek nem engedjük ezt. Ezért az én előadásomban valóban élő emberekből állt össze a szobor.

- Ha Mozart Figarója nem is, az alapjául szolgáló Beaumarchais-színmű politikatörténetet írt. Ezt fontosnak tartod az opera színrevitelénél?

- A Figaro nyilván a Beaumarchais-darab miatt olyan izgalmas, hiszen az egy döbbenetesen finom részletességgel, ragyogóan megírt vígjáték. Hogy miért éppen ez a szatíra lett a francia forradalom legfontosabb színdarabja, azt ma már nehéz elképzelni. Ha most írnának egy bohózatot a pillanatnyi politikai helyzetről, nem hinném, hogy hatalmas társadalmi fordulatot váltana ki. Akkor valahogy ez a gúny, a gróf leleplező ábrázolása, és az, hogy a szolga túljár az úr eszén, frenetikus hatású lehetett. Érdekes, hogy az az egy-két rész, amit Da Ponte és Mozart kihagytak a Beaumarchais-darabból, alig változtat ezen. Az operalibrettó majdnem szolgaian követi a színdarabot, Da Ponte csak itt-ott élt az öncenzúrával. Én mindenesetre szeretnék abból a rendet felkavaró, megmozgató világból is láttatni valamit, nem sokat, épp, hogy csak kicsit közelítve az eredeti színdarab provokatív jellegéhez. A kórusnak marginális szerepe van a Figaróban, én egy kicsit nagyobb hangsúlyt adok neki, hiszen ők a nép, akiknek lázadása elvezetett a Bastille ostromához. Ezért vonom be a színészeket, akik a kórust is alkotják és énekelni is fognak. Egyébként ugyanazokról a fiatal színészekről van szó, akik a Don Giovanniban is részt vettek. A Figarót már néhány évvel ezelőtt előadtuk, kissé vázlatos formában. Most annak a koncepciónak a jelentősen kibővített változata lesz látható.

- Színpadi értelemben mennyivel nyújt kevesebbet egy félig-szcenírozott előadás, mint egy operaházban bemutatott produkció?

- Nem szeretem a "fél-szcenikus" kifejezést. Valami vagy szcenikus, vagy nem. Már attól is teljesen szcenikus lehet valami, hogy valaki feltesz a fejére egy sapkát. Annak, hogy koncertteremben játszunk, nem a kényszerűség az oka, sőt van egy nagy előnye: sokkal jobb az akusztika, mint egy operaházban, mert ott mindig felmegy a zsinórpadlásba a hang nagy része. Jobb, erősebb egy koncertteremben a zenei élmény. Ez az előny bőven kárpótol azért, hogy nincs lehetőség monumentális díszletre. Emellett szeretem is ezt a kötöttséget. Nincs lehetőség vizuális csodára, ami nem is lenne jó, hiszen felborulna a színház-zene egyensúly, ez pedig mindennél fontosabb

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Klasszikus

Elhunyt Ida Haendel, az egykori csodagyerek, akinek Sibelius gratulált

Lengyelországban született, háromévesen felfedezték zenei tehetségét. Kanadában élte le élete jelentős részét. Sibelius levélben gratulált neki a hegedűversenyének előadásáért.
Színház

Megszavazta az Országgyűlés az SZFE modellváltását

Az Országgyűlés július 3-án döntött a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatról.
Színház

Szabó Magda: Régimódi történet – online közvetítés

A Tasnádi Csaba által rendezett történet visszarepít a múltba, ahol hasonló problémákkal küzdöttek Szabó Magda hősei, mint a mostaniak, csak szebb ruhákban.
Zenés színház

Szántó Andrea: „Tőlem kérdezed, aki nem vagyok dívatípus?”

Mezzoszoprán és alt szerepekben egyaránt tündököl: Juditként érzékeny és megejtő, Carmenként vad és szenvedélyes. Ha nem söpri el a bemutatót a világjárvány, Kundry szerepében mutatkozott volna be az Operaház új Parsifal-előadásában. Szántó Andreát március elején faggattam operákról, operaszerepekről, de óhatatlanul is magasabb kérdések felé terelődött a beszélgetés.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Szántó Andrea: „Tőlem kérdezed, aki nem vagyok dívatípus?”

Mezzoszoprán és alt szerepekben egyaránt tündököl: Juditként érzékeny és megejtő, Carmenként vad és szenvedélyes. Ha nem söpri el a bemutatót a világjárvány, Kundry szerepében mutatkozott volna be az Operaház új Parsifal-előadásában. Szántó Andreát március elején faggattam operákról, operaszerepekről, de óhatatlanul is magasabb kérdések felé terelődött a beszélgetés.
Zenés színház hír

Szabadtéri koncertsorozatot indít júliusban az Operettszínház

A musical és az operett szerelmeseinek egyaránt kínálnak könnyed, nyáresti szórakozást egy különleges belvárosi helyszínen, a Pesti Vármegyeháza udvarán.
Zenés színház hír

A jövő héten nyit a milánói Scala

A koronavírus-járvány miatti négy hónapos kényszerszünet után a koncerten a közönség és az énekesek számát is csökkentette az operaház.
Zenés színház koktélparti

Brünnhilde és Wotan pszichológiája – 150 éve mutatták be A walkürt

A főisten leszállt a halandók közé, hogy fiút nemzzen. A fiú és ikerhúga között szerelem gyúlt, amely nyomán felsejlettek a múlt traumái. Brünnhilde pedig integritást nyert azáltal, hogy szembeszállt apjával. Wagner tetralógiája nem csak a zenetudomány, hanem a pszichológia számára is kutatási terület.
Zenés színház hír

Jövőre halasztják a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

A koronavírus-járvány miatt 2021 őszére halasztja az idén minden eddiginél több jelentkezőt vonzó IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a Zeneakadémia.