- Hol tart most a próbafolyamat?
Szemerédy Alexandra: Sokfelé koncentrálunk egyszerre. A díszlet áll, több világító próbán is túl vagyunk már, és hamarosan elkészülnek a jelmezek is. Közben zajlanak a próbák Pintér Tamással, akivel az előadás vívójelenetein dolgozunk.
Parditka Magdolna: ...és természetesen már elkezdtük a munkát a szólistákkal is. Alaposan felkészültünk, konkrét elképzeléseink vannak a jelenetekről, a karakterekről. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden kőbe van vésve: a próbafolyamat közben is hagyjuk magunkat inspirálni.
- A Parsifal nagy sikere után igen magasra van téve a mérce. Jelent-e ez nehézséget, terhet számotokra?
PM: Nincs szó nehézségről. Szívesen tesszük újra próbára magunkat. Tudjuk, hogy van egy fantasztikus, figyelmes közönségünk, olyan emberek, akik szívesen jönnek velünk végig az "úton". Minden néző a belső történés részesévé válhat.
SzA: A Parsifalban kidolgoztunk egy nyelvet, melyhez megvannak a kulcsszavak: tűz, víz, nappal, éjszaka. Ezeket elevenítjük fel és gondoljuk most tovább. A Trisztán szólistáinak többségével dolgoztunk már korábban is. Tudjuk, mire hogyan reagálnak, és hogyan működik közöttük- közöttünk a kémia. És ők is ismerik a mi munkamódszerünket. Jó látni, ahogy az énekesek a próbák során szinte társulattá érnek. A Parsifal színpadra állításakor egyébként akaratlanul már a Trisztánnal is foglalkoztunk. A két mű szorosan összefonódik, nem csupán a mondakör azonossága vagy a motivikus kapcsolódások miatt. Gondoljunk itt a szenvedő Amfortasra, aki Trisztánban előlegezi meg önmagát.
- Mi foglalkoztat benneteket leginkább Trisztán figurájában?
SzA: A skizofrénia. Tantrisz és Trisztán - tehát Trisztán kettős énje. De úgy is mondhatnánk, hogy a nappal és az éjszaka. Trisztánt alapvető szomorúság jellemzi, önmarcangoló, elemző típus, mégis a "nappalban" él: életerős, energikus, kiváló harcos. A női világgal való találkozást követően átkerül az "éjszakába", és többé nem tud, nem akar a realitással küzdeni. A nők bűvkörében visszatalál ahhoz az ősi világhoz, ahol nem a politikai stratégia vagy a katonai sikerek számítanak. Belső énjével való szembesülése egyfajta örvénybe taszítja.
PM: Fogalmazhatunk úgy is, hogy a patriarchátus és matriarchátus harcáról van szó. De ne feledkezzünk meg Izoldáról sem, aki jól bánik a karddal, hatalmas tudással rendelkező, orvos- varázslónő. Férfias jelenség, aki bármire képes. Egy kelta Medea.
- A két főszereplőről beszélgetünk, de egy szó még nem hangzott el, pedig a történet kapcsán evidensnek tűnik: szerelem.
SzA: A szerelem ebben az esetben a bosszúról való lemondás, amely a gyűlöletből alakul ki. Ez nem olyan szerelem, mint amit általában a szó alatt értünk: itt a halál szerelméről van szó. Ez súlyos és romboló érzelem. Trisztán és Izolda szerelme a világból való kivonulást jelenti, egyfajta hadüzenetet a társadalomnak. Szenvedélyes összetartozás ez, melyben a racionális hétköznapi világon túlmutató erotika is nagy szerepet tölt be.
PM: Trisztán és Izolda akkor nyílnak meg igazán egymásnak, amikor a közös öngyilkosság gondolata megfogalmazódik bennük. A lényeg akkor kristályosodik ki számukra, amikor azt hiszik, hogy már nincs idejük.
- Egy korábbi interjúban azt mondtátok, hogy a rendezés önmagunk megismerése. Mit tanultatok a Trisztán kapcsán magatokról, egymásról?
SzA: Súlyos kérdésekkel kellett foglalkoznunk, amelyeket az ember nem tesz fel önmagának nap mint nap.
PM: Lelkileg megizmosodtunk, és bizonyos dolgok átrendeződtek, helyükre kerültek bennünk. A trisztáni nappal a társadalmi konvenciók szerinti élet. Kérdés, hogy mi történik akkor, ha az ember megnézi, mi van emögött. Van, aki nem tudja elviselni azt, amit megpillant, és a szembesüléstől való félelmében külsőségekbe menekül, kötött szabályok szerint éli életét. Az óvatos embernek az a valóság, amit annak gondol. Aki azonban nyitott, hajlandó energiákat áldozni a keresésre, sok mást is megláthat és megtapasztalhat.
hírlevél
