A LantArt Produkció előadása a Győri Nemzeti Színházzal és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal koprodukcióban jött létre, Juronics Tamás rendezésében. Az előadást legközelebb május 3-án, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, június 6-án pedig a Margitszigeti Színházban láthatja a közönség. Az április 26-án tartott budapesti sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy tervben van egy szeptemberi előadásdátum is a margitszigeti teátrumban, illetve további helyszíneken, köztük augusztusban Debrecenben és Tokajban is bemutatják majd a produkciót.
A sajtótájékoztatón Tolcsvay László zeneszerző felidézte: a darab 1989-90-ben született Müller Péter Szűz Mária életéről szóló szüzséje alapján, a darabot a Madách Színházban mutatták be. Arról beszélt, hogy színházi előadásként élőzenekari kísérettel ezúttal először szólal meg a Mária evangéliuma. „Egy zeneszerzőnek ez nagyon nagy ajándék” – hangsúlyozta.

Mohácsi Szilvia moderátor, Tolcsvay László zeneszerző, Lantos Anikó producer, Juronics Tamás rendező és Benedek Mari jelmeztervező a Mária evangéliuma sajtótájékoztatóján (Fotó/Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt)
A projekt megálmodója, Lantos Anikó producer a sajtóeseményen úgy fogalmazott, reményei szerint pár éven keresztül játszani tudják majd az előadást az országban.
A rockopera jubileumi díszbemutatóját április 16-án, húsvét szombatján tartották a Győri Nemzeti Színházban. A főbb szerepekben Bordás Barbarát, György-Rózsa Sándort, Feke Pált, Novák Pétert és Ódor Kristófot láthatta a közönség. A kaposvári premieren szintén ez a szereposztás lesz látható, míg a budapesti bemutatón a Margitszigeti Színházban Mária szerepében Füredi Nikolett, Jézusként pedig Kocsis Dénes debütál.
Az előadásban közreműködik a Szegedi Kortárs Balett, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa, a produkció zenei vezetője Werner Gábor.
Juronics Tamás rendező-koreográfus elmondta: az előadásban mai emberek játszanak el egy misztériumtörténetet. Egy anyai sorsot állítanak a középpontba, az emberi kapcsolatok, vonatkozások, érzések fontosak számukra. Mint mondta, Cziegler Balázs látványos díszlete megidézi a kort, ugyanakkor a történelmi emlékeket modern, mai építkezési-állvány tartja össze. Benedek Mari jelmezei a mai kort jelenítik meg.
Fejléckép: György-Rózsa Sándor és Bordás Barbara a Mária evangéliuma című előadásban (fotó: Éder Vera / Lantart Produkció)