A cikk eredetileg az Opera Magazin 2025. téli számában jelent meg.
Velence legismertebb pontjától, a Szent Márk tértől mindössze pár perc sétára (vagy némi gondolázásra) található a neves színház, amely az opera egyik, ráadásul egyedülálló módon cölöpökre épült fellegvára. Velencében ugyanis már a 18. század végén virágzott a zenés színházi kultúra. Több intézmény is működött, köztük a Teatro San Benedetto. Ennek tulajdonosa a Nobile Società di Palchettisti egyesület volt, amelynek azonban egy 1787-es bírói ítélet következtében át kellett adnia a színházat a föld tulajdonosának, a Venier családnak. Az egyesület azonnal új, nagyobb és még pazarabb színház építésébe fogott. Pályázatukra huszonkilenc terv érkezett, amelyek közül Giannantonio Selva elképzelését találták a legjobbnak, hiszen ötszintes páholysort, kiváló akusztikát és a gondolák számára csatorna-hozzáférést is ígért. Az 1792-ben, a Szent Márk negyedben megnyílt operaház rekordgyorsasággal, mindössze tizennyolc hónap alatt készült el. Kiváló akusztika, patkó alakú elrendezés, 840 férőhely, 174 páholy, díszes párkányok és szemet gyönyörködtető mennyezeti freskó jellemezték az auditóriumot.
A La Fenice név az egyesület újjászületését kívánta jelezni. Nem sejtették, hogy a tűzben elégő, és hamvaiból feltámadó mitikus madár nem csupán szimbólumként lesz jelen a színház életében. 1836. december 13-án éjjel egy nemrég felszerelt fűtőtest miatt ugyanis kigyulladt az épület. Az egyesület az azonnali rekonstrukció mellett döntött, és a feladattal Giovanni Battista Meduna építészt és testvérét, a mérnök Tommasót bízta meg, az épségben maradt dekoráció helyreállításáért pedig Tranquillo Orsi festő felelt. Munkájuknak köszönhetően a színház tíz hónap múlva újra megnyitotta kapuit.
Több mint másfél évszázaddal később, 1996. január 29-én újból tűz ütött ki az épületben, ezúttal szándékos gyújtogatás következtében.
A katasztrófát két villanyszerelő okozta, akiknek cége a dalszínház javítási munkálataiban vett részt, és mivel jelentős késésben voltak, nagy összegű bírságra számíthattak. Ezt elkerülendő választották a legrosszabb utat, ami a teljes épület és a Sale Apollinee (az operaházhoz tartozó koncertterem) nagy részének megsemmisüléséhez vezetett.
A Teatro La Fenice vízi bejárata (Fotó/Forrás: Teatro La Fenice)
A már állami tulajdonban lévő színházat (1935-ben az egyesület átadta operaházi részesedését Velence városának) Aldo Rossi tervei alapján építették újjá a Szent Márk-harangtorony rekonstrukciójánál már bevált „ahogy volt, ahol volt” mottó jegyében. A munka kezdetben olyan lassan haladt, hogy konzorciumváltásra volt szükség. Ezek után gyorsultak fel az események, öt párhuzamos építkezésen naponta összesen 300 munkás, restaurátor és festő dolgozott az operaházon. Ennek köszönhetően az épület ismét visszanyerte 19. századi formáját és stílusát, a férőhelyek számát ezerre bővítették. Az ünnepélyes megnyitóra 2003-ban került sor, a koncerten Carlo Azeglio Ciampi akkori köztársasági elnök is részt vett, a karmesteri dobogón Riccardo Muti állt.
Nem véletlenül ragaszkodnak, és építik fel újra és újra az operaházukat a velenceiek.
A dalszínház már a kezdetek óta meghatározójává vált Itália és Európa kulturális életének.
Számos opera premierjét tartották itt, kezdve az 1792-es megnyitóval, ahol Giovanni Paisiello I giuochi d’Agrigento című műve hangzott el. Ráadásul nem is egyet kifejezetten a La Fenice felkérésére komponáltak. Ilyen Gioacchino Rossini Tankréd című operája, Vicenzo Bellini Rómeó és Júlia, valamint Beatrice di Tenda című műve, Gaetano Donizetti Belizár, Pia de’ Tolomei és Maria de Rudenz című darabjai. Verdi számos operájának bemutatóját tartották itt, közéjük tartozik az Ernani, az Attila, a Rigoletto, a Traviata és a Simon Boccanegra is.
A Teatro La Fenice nézőtere (Fotó/Forrás: Michele Crosera / Teatro La Fenice)
A kortárs zene is hangsúlyos szerepet kap a repertoárban. A zenetörténet fontos mérföldkői között tartják számon Igor Sztravinszkij A kéjenc útja, Szergej Prokofjev Tüzes angyal, Benjamin Britten A csavar fordul egyet, és Luigi Nono Intolleranza című operájának velencei bemutatóját. A kompozíciók mellett számos operalegenda fellépése öregbítette a La Fenice hírnevét. Joan Sutherland, Beniamino Gigli, Giuseppe Di Stefano, Franco Corelli, Renata Tebaldi, Mario Del Monaco és Giulietta Simionato is közéjük tartozik.
Maria Callas is része az illusztris sornak, akinek velencei tevékenységéről, fellépéseiről a színház egy állandó kiállítás keretében emlékezik meg.
A karmesterek listája is figyelemre méltó: Herbert von Karajan, Karl Böhm, Claudio Abbado, Seiji Ozawa és Lorin Maazel is vezényelt itt előadásokat.
A jelen sem kevésbé izgalmas a lagúnák városában. Áprilisban például a Lohengrin lesz műsoron Damiano Michieletto rendezésében, májusban Calixto Bieito Budapesten is bemutatott Carmenje látható, júliusban pedig Kent Nagano érkezik, hogy Salvatore Sciarrino Venere e Adone című kortárs operáját vezényelje. Ebbe a miliőbe, közvetlenül a velencei karnevál után érkezik a Magyar Nemzeti Balett, hogy 2026 február közepétől március elejéig öt előadás keretében mutassa be Solymosi Tamás és Wayne Eagling koreográfiájában A diótörőt. Érdekesség, hogy a zenekart, a gyermekkart és a statisztákat az olasz fél biztosítja, a budapesti dalszínház a balett-társulattal, a díszletekkel és a jelmezekkel, valamint a műszaki kollégákkal utazik, az előadásokat Hontvári Gábor vezényli. Bár a Magyar Nemzeti Balettet több külföldi turnén is ünnepelték már, A diótörővel először kelnek útra. Ez a nagyszabású, hóeséses történet minden bizonnyal méltó produkció lesz a patinás, tűzben edzett operaház téli repertoárján.
Fejléckép: A Teatro La Fenice nézőtere (fotó/forrás: Michele Crosera / Teatro La Fenice)
hírlevél
