Angliában nőtt fel, de édesapja olasz volt. Hogyan jelent meg az életében az olasz hagyomány, kultúra?
Édesapámnak tíz testvére volt, akiket gyerekkoromban gyakran látogattunk Olaszországban, a különböző iskolai szünetekben mindig felkerestük őket. Így már kisgyerekként tudtam, mit jelent a származásom, megismertem az olasz kultúrát, zenét, építészetet, ételeket. Édesapám éttermének köszönhetően pedig otthon, egy angol kisvárosban is körülvett az olasz nyelv és zene, mivel az étteremben mindig opera szólt. Ezek a hatások biztosan befolyásoltak, ahogy felnőttem.
Jelen volt a család életében az olasz nyelv?
Apámnak az olasz volt az anyanyelve, de mi a családban angolul beszéltünk. Én magam csak később tanultam meg olaszul.
Legutóbb Budapesten a Solti György Akadémia egykori növendékeként szerepelt. Milyen emlékeket őriz a képzésről? Más volt Olaszországban éneket tanulni, mint Angliában?
A Solti Akadémia képzése egészen fantasztikus, de maga az ország
a gyerekkori élmények után nem jelentett akkora újdonságot – inkább nagyon is otthonosan éreztem magam.
Az Akadémia egy gyönyörű toszkán városban, Castiglione della Pescaiában található, ahol jó volt elidőzni.
Azóta már tanárként segíti az Akadémia munkáját. Miért érezte fontosnak, hogy elkezdjen oktatni is a kurzusokon?
Minden évben visszatérek hosszabb-rövidebb időre tanítani. A képzést Jonathan Papp vezeti, aki Londonban a korrepetitorom volt, amikor a Királyi Zeneakadémián tanultam. Ahogy elkezdtünk együtt dolgozni, jó barátságba kerültünk. Mostanában is sokat kísér engem zongorán a koncertjeimen. Ebből a jó kapcsolatból következően, amikor hívott, hogy tanítsak az Akadémia mesterkurzusain, örömmel igent mondtam. Azóta is nagyon élvezem, amikor segíthetek a tehetséges fiatal énekeseknek fejlődni.
Freddie De Tommaso (Fotó/Forrás: Craig Gibson / Magyar Állami Operaház)
Egy énekesbarátom azt mondta, a mai jelentős énekesek nem az őket megelőző generációtól, tehát például Pavarottitól vagy Domingótól tanulták a legtöbbet, hanem a náluk is korábbi kiválóságoktól. Tudom, hogy nagy rajongója Franco Corellinek – egyetért tehát az állítással? Tudtak valamit a régiek, amit újra fel kell fedezni?
Valóban, de nem is elsősorban technikai értelemben kell odafigyelni rájuk, az éneklésük alapjait illetően, hanem inkább stilisztikai szempontból. Azt érdemes hallgatni a régi nagyok énekében, hogyan közelítették meg a zenét, a műveket.
Amikor legutóbb itt járt, volt ideje egy kicsit körülnézni Budapesten?
Sajnos nem nagyon, csak egy kisebb sétát tettünk, lenéztünk a városra a budai oldalról. Gyönyörű volt a kilátás. És jókat ettünk, megkóstoltunk néhány igazán finom magyar ételt.
Hamarosan dalestet ad a Magyar Állami Operaházban. Annyi opera-előadás és zenekari koncert mellett különlegességet jelent, ha egy szál zongora kíséretével énekelhet?
Feltétlenül, sokkal intimebb előadásmódra nyílik lehetőségem. Természetesen jó együttműködés szükséges hozzá a zongorakísérő és az énekes között, hogy létrehozzuk azt a bensőséges atmoszférát, amit annyira szeretek.
Van kedvence a dalok között?
Ezek a darabok már a tanulmányaim során fontos szerepet játszottak. Különösen szeretem a nápolyi dialektusra írottakat, mert ezt a nyelvváltozatot nagyon jólesik énekelni.
Olyanok ezek a dalok, mint egy-egy mini operaária, annyira szenvedélyesek, tele vannak érzelemmel.
Sokat foglalkoztam velük, mielőtt elkészítettem az első, Passione című lemezemet – azon sok szerepelt a válogatásból, amelyet a budapesti koncerten is énekelek majd. Az összes dalt nagyon szeretem, de a kedvencem talán Rodolfo Falvo Dicitencello vuje című műve vagy Ernesto De Curtis alkotása, a Tu ca nun chiagne, mert jó őket énekelni, és rendkívül érzelemgazdagok, egyszerűen csodálatos a zene! Hatalmas drámai ívet járnak be, óriási csúcspontot lehet bennük elérni, tényleg egy operában érezhetjük magunkat.
Freddie De Tommaso (Fotó/Forrás: Craig Gibson)
Nem sokkal később Bécsben énekli Rodolfót Verdi Luisa Miller című operájában, amelyet csak nemrég vett fel a repertoárjára. Mi vonzza a karakterben, illetve a szólamban?
Fantasztikus szerep, zeneileg roppant érdekes. Ahogy a Traviatát éneklő szopránokra szokták mondani, hogy mintha két hangjuk kellene hogy legyen, hasonló a helyzet a tenorokkal Rodolfo esetében. Az első felvonásban egészen bel canto jellegű az énekszólam, aztán a második felvonás már teltebb lírai hangot kíván, mint Gabriele Adorno a Simon Boccanegrában vagy Az álarcosbál Riccardója. A harmadik felvonásban pedig egyenesen az Otello drámaisága jelenik meg. Nagyon élvezem, hogy mekkora utat járhatok be a hangommal.
Igen fiatalon kezdett súlyos, drámai szerepeket énekelni. Hogyan vigyáz eközben a hangjára?
Különböző énekeseknek különböző repertoár fekszik kényelmesen, ez a fizikai adottságokon, a test működésén múlik. Én úgy vettem észre, hogy jobban esik a súlyosabb, drámaibb repertoárt énekelni, mint a könnyebbet, ahol a váltóhang magasabban van. Alapvetően az határozza meg a hangfajt, hogy milyen szerepekben érzed jól magad. Mindemellett
ahhoz, hogy a hangom egészséges legyen, két dolog kell: sok alvás és sok folyadék.
Amíg ezek megvannak, nem lehet gond.
És mi a helyzet a mentális egészséggel? Az énekesekre igen nagy nyomás nehezedik, ráadásul az operák története is általában nagyon szélsőséges, drámai helyzeteket vonultat fel.
Azt hiszem, nekem az segít a legtöbbet, ha belegondolok: végül is az a célunk, hogy szórakoztassuk az embereket. Az előadásnak örömet kell okoznia. Nem vagyunk sebészek, senki nem hal meg, ha valamit elrontunk, Fontos, hogy az énekes élvezze, amit csinál, mert ha nem így van, azt a közönség azonnal megérzi.
A cikk létrejöttéhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) programját használtuk.
Fejléckép: Freddie De Tommaso (fotó: Craig Gibson)
hírlevél
