– A Boomerang Baby átíveli a nyaradat, hét helyszínen nyolc előadáson láthat-hallhat a közönség. Számodra melyik helyszín a legkülönlegesebb?

– Mindegyik másért kedves. A zsinagógában tavaly is nagyon jó volt vendégszerepelni, de ha az Óbudai Társaskör gyönyörű kertjére gondolok vagy a csodálatos balatoni helyszínekre, minddel kapcsolatban azt érzem: nagyon jó lesz ott fellépni.

– Előbb született meg az ötlet, hogy legyen egy Dietrich-est, és ehhez találtak meg téged, vagy a te személyiséged inspirálta a Boomerang Babyt?

– Az ötlet Zöldi Gergelyé, a darab szövegének fordítójáé. Jó néhány évvel ezelőtt kezdte mondogatni, hogy szerinte nekem nagyon jól állnának a Dietrich-dalok, énekelnem kellene őket. Annak ellenére, hogy nem vagyok kifejezetten énekes színésznő, a párhuzam nyilván a karcos alt hangomból is adódott.

Fullajtár Andrea (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

– Mielőtt Novák Eszter rendezővel dolgozni kezdtetek az előadáson, mennyire állt közel hozzád Dietrich?

– Láttam a filmjeit, ismertem a fontosabb dalait, és persze tudtam, hogy elhagyta a náci Németországot, és soha nem tért vissza, de nagyjából az a kép élt róla bennem, ami a legtöbb emberben: a régi filmsztárikon, akinek a lábai előtt hever a világ. Amikor megszületett a Boomerang Baby ötlete, alaposan beleástam magam az életébe. Elkezdtem olvasni róla, megnéztem az idős korában készült dokumentumfilmet, meghallgattam a nyilatkozatait, és egyre jobban vonzott a személyisége.

Nem a színésznő érdekelt igazán, hanem az a civil személyiség izgatott, ami a bálvány máza mögött volt.

Megragadott, hogy szembe mert szállni Hitlerrel, Goebbelsszel, békenagykövet volt, kiment a tűzvonalba a katonákkal, és énekelt nekik, hogy tartsa bennük a lelket. Lenyűgözött az elképesztő bátorsága. Aktívan és okosan politizált, nagyon karakán véleménye volt arról a világról, amiben élt, és emberi jogi aktivistaként harcosan kiállt a meggyőződése mellett. Ezt nem sokan merték megtenni. Számomra ezek Dietrich legfontosabb jellemzői, és ezek nagyon közel állnak hozzám.

Fullajtár Andrea a Boomerang Babyben

– Milyen elv mentén szerkesztettétek meg az előadást?

– Dietrich írt egy ABC-t: sorba ment a betűkön, címszavakat írt hozzájuk, és azokhoz pár mondatos gondolatokat fűzött. A tömör szövegekbe rengeteg emberismeretet, bölcsességet, humort sűrített. Novák Eszterrel ezt vettük alapul. Együtt böngésztük az ABC-t, és amikor próbáltuk kitalálni, mi legyen a könnyed, humoros és a kemény szövegek aránya, ragaszkodtam ahhoz, hogy a nácizmussal való szembenállás, a pacifista kiállás, az, hogy a háború után elment Lengyelországba, Izraelbe, kulcselemként kerüljön be az előadásba, mert személyesen ezek érintettek meg a legjobban.

– Úgy akartad megidézni Dietrichet, hogy hasonlíts hozzá, vagy ellenkezőleg: tudatosan kerülted az utánzását?

– Egy-egy ikonikus dalban vissza akartam hozni az ő hanghordozását, de egyébként az volt a célunk, hogy a közönség egy mai színésznőt lásson a színpadon. Az ő dalait adom elő, de az est egyáltalán nem Dietrich-imitáció. Olyannyira nem, hogy szőke paróka sincs rajtam. A magam valójában jelenek meg olyan értelemben is, hogy az előadásban az is benne van, mit gondolok Dietrichről, illetve a mai világunkról.

– Ahogy Dietrichet is, téged is sokszor illettek a kemény, férfias jelzővel. Kicsit be is skatulyáztak. Ez fájt neked?

– A színésznők általában naivaként kezdik a pályát, ehhez képest engem rögtön nehéz sorsú nők szerepére szemeltek ki, huszonévesen például negyvenes hajléktalant is játszottam. Mindannyiunkban van mindkét nem sajátosságaiból. Van bennem keménység, a gondolkodásom talán bizonyos elemeiben férfias, és erre erősítettek rá a szerepek. Senki sem szereti, ha beskatulyázzák, én is próbáltam ledobni magamról. Most, hogy már tényleg negyvenes vagyok, alám értek a szerepek, és utólag szerencsésnek tartom, hogy nem „egyszerű” kis naivaként kezdtem a színpadi pályafutásomat. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok ádáz, férfias nő, csak képes vagyok harcolni egy-egy ügyért, ha kell. Ezt a fajta keménységet vállalom, de azért

szeretek úgy gondolni magamra, mint akiben megvan a nőies lágyság.

Egyébként Dietrichben is megvolt. Ő, az idol, akit ájultan bámult a világ, olyan odaadó volt, hogy elment a frontra a szerelme, Jean Gabin után. Inkább vállalta az agyonlövés kockázatát, mint hogy ne legyen vele.

Fullajtár Andrea és a zenekar (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

– Mennyi valóságalapja lehetett a Dietrich köré szőtt férfi- és nőfaló androgün legendáknak?

– Az életének ez a része is biztosan megérne egy misét, de lényegesen intelligensebb, érdeklődőbb, sokszínűbb volt annál, mint hogy ebben merült volna ki az egyénisége. Az, hogy férfi-nőnek mutatták, a tudatos image-építés része volt. Különleges egyéniség volt, aki mindkét nemet lenyűgözte. Gyönyörű, hosszú lábú női szépség, ugyanakkor – a filmtörténetben először – férfiruhát adtak rá, aztán ebből alakult ki róla az androgünkép. Csak akkor derült ki, hogy milyen valójában, amikor már visszavonult a filmezéstől. Amíg a mozivásznon szerepelt, meg kellett felelnie ennek a képnek, mert ezt kötötték ki a szerződései. A számára is igazán komoly dolgokkal csak akkor tudott foglalkozni, amikor levetette magáról a rá aggatott kellékeket. A civil Dietrich mindenekelőtt elkötelezett humanista és szabad gondolkodó volt.

– Megrázó élményre vagy könnyed szórakozásra számítsanak a Boomerang Baby nézői?

– Jó bulira, nagy élvezetre! A zenekar – zongorán Gátos Iván zenei vezető, basszusgitáron Gátos Bálint, dobon Kaszás Péter, illetve Gyenge Lajos – teljes szívvel-lélekkel odateszi magát, és fergeteges, amit csinál. Persze amikor az előadás után felállnak a székükből a nézők, gondolkodniuk is lesz min.

Dietrichről – ABC-ben

• ALKOHOL

Életének utolsó szakaszában sokat nyúlt az italhoz és gyógyszereket is szedett. ,,Amikor az alkohol hatása alábbhagy, az ember lehangolt és dühös lesz. Ez az alkohol tragédiája – ez volt Dietrich tragédiája. Ördögi kör. Ha az ember nem több üresfejű csinos mozicsillagnál, akkor könnyebb. De ő túlságosan intelligens volt. Ahogy az élete befejeződött, az volt az igazi tragédia.” (Maria Riva, Dietrich lánya – Frankfurter Allgemeine Zeitung)

• STERNBERG

,,Marlene Dietrichet, a mozivászon csillagát, a legendát Josef von Sternberg osztrák születésű, Amerikába kivándorolt rendező teremtette meg, és a porosz családból származó Marlene kőkeményen őrizte is ezt a képet. A kék angyallal kezdődött minden, és a Hollywood-ban forgatott további – szám szerint hat – közös film végleg megalkotta a Dietrich-mítoszt. Miközben bizonytalan zsarnokként volt érzelmi rabja megszelídíthetetlen biszexuális múzsájának.” (Tim Robey, Telegraph)

Fullajtar Andrea

• SZERELEM

,,Folyton szerelmes volt: egy dalba, egy férfiba, egy nőbe, egy ételbe, egy virágba, mindig ugyanazon a hőfokon égett. Birtoklási vágya óriási volt – birtokolni akart engem, a gyerekét is. És birtokolt is. Anyámnak igazi akasztófahumora volt. Imádták. Ronald Reagan amerikai elnökként utolsó telefonját vele bonyolította le, nemkülönben kedvelte őt Mihail Gorbacsov, aki az ellene megkísérelt puccs utáni visszatérését követően anyám számát tárcsázta először.” (Maria Riva)

• VONZERŐ

,,17 éves lehettem. Egy svájci síparadicsomban tartott karácsonyi jótékonysági partin négyszázan mulattak, köztük Liz Taylor, Richard Burton, Noel Coward. Egyszer csak a terem túlsó felében kinyílt egy kis ajtó, és először csak egy lábat lehetett látni: a zajos mulatozást síri csend váltotta fel, mindenki a parányi ajtórést figyelte. Ő pedig belépett, végigment a termen, egyenesen Cowardhoz. Mind a négyszáz ember őt figyelte. Leírhatatlan hatást gyakorolt az emberekre.” (Peter Riva, Dietrich unokája)

forrás: euronews.com