Nincs abban semmi meglepő, hogy olyan városok operaházaiban és koncerttermeiben, amelyek távol esnek az operajátszás elsőszámú központjaitól, a nemzetközi zeneélet legkeresettebb énekeseit jobbára áriakoncertek vagy dalestek keretein belül lehet elcsípni, már ha egyáltalán el lehet: Magyarországot (és így Budapestet) azért még mindig nem számolhatjuk egy-egy nagyszabású turné biztos állomásai közé.
Szerencsére a perui származású tenor, Juan Diego Flórez egyenesen "sportot űz" abból, hogy minél több országot hódítson meg magának. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi helyen lépett már fel eddigi karrierje során - a sztár gondosan vezetett honlapja is csak tájékoztató jelleggel sorolja fel a legfontosabb helyszíneket. Amúgy a honlapról az is kiderül, hogy Flórez dolgos novembert tudhat maga mögött: egyfelől a milánói Scala színpadán hét alkalommal öltötte V. Jakab jelmezét magára A tó asszonya című Rossini-operában, másfelől két önálló dalestje is volt (az előbbi ugyancsak Milánóban, az utóbbi - néhány nappal a magyarországi fellépést megelőzően - Baden-Badenben).
Ilyen foglalkoztatottság mellett aligha meglepő, hogy a világhírű művész már több alkalommal kipróbált, szerkezetét, sorrendjét tekintve jól bejáratott műsorral érkezett Budapestre. Persze ez a műsor - főként annak "sűrűsége" - első ránézésre korántsem váltotta ki a koncertért borsos árat fizető nézők mindegyikének tetszését.
Különösen az első részt nevezhetjük "szellősnek". A hat tételesre tervezett program ugyanis három nyitányt is tartalmazott, s az ember hiába pillantgatott reménykedve a műsorfüzetbe, hátha ez az arány a második részben jelentősen változik az énekes számok javára - a lista a szünet utánra is mindössze eggyel több (összesen négy) áriát ígért.
Persze az operarajongók körében (márpedig ezen az estén túlnyomórészt mégiscsak a műfaj legnagyobb elkötelezettjei voltak jelen) nem igen akadnak olyanok, akik - bár kívülről fújják - ne hallgatnák például A sevillai borbély overture-jét újra és újra szívesen. November utolsó hétfőjén azonban senki sem azért érkezett az Andrássy útra, hogy a Magyar Állami Operaház zenekarának - énekes betétekkel tarkított - magánkoncertjét hallgassa. Főleg, ha a zenekar meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújt.
Nem is igazán a fakó és tompa színek, és a rendszerint felbukkanó apró pontatlanságok voltak igazán zavaróak, hanem az a fajta "szereptévesztés", amelyet Flórez szintén kissé enerváltnak tetsző első (és második) színpadra lépésekor tapasztalhattunk. Fogalmazzunk így: a zenekar és karmestere mintha túlzottan tisztelte volna a hangerőproblémákkal már ekkor sem küzdő szólistát, s emiatt - a koncert első felében legalábbis - túlságosan visszafojtottan kísérte őt. Ez a - nemcsak dinamikai síkon, de néhol tempóváltásoknál is jelentkező - össze-nem-hangoltság már csak azért is meglepő volt, mert az Operaház hangszereseit dirigáló Allessandro Vitiello régi ismerőse Flóreznek: a dél-amerikai tenor számos koncertjén vezényelt már Washintgontól Münchenig, nem egyszer rangos zenekar élén.
A második részre aztán pillanatok alatt megváltozott a helyzet. Már A fehér asszonyból kimetszett kavatinánál érezhető volt, hogy nemcsak Flórez és a zenekar, de Flórez és a közönség kapcsolata is elmélyültebbé vált. Az igazi áttörést végül a Rigoletto (és azon belül is a Herceg áriája) hozta meg. Flórez egyre inkább kibontakozó, és lassanként a zenekarra is átragadó átlelkesültsége egyébiránt a Boieldieu- és a Verdi-műrészlet közé ékelt Massenet-féle híres Meditációt is új színben tűntette fel; a közönségből távozni látszottak az első rész nyitányaival szemben érzett bosszúság utolsó maradványai is.
Már csak az vetődött fel kérdésként, hogy mit keres utolsó előtti műsorszámként Az ezred lányának zenekari bevezetője, úgy, hogy az esten elhangzott nyitányok közül egyedüliként azt nem követi a mű valamely híres áriája? Az iménti dilemmára választ várók, és a Donizetti-áriák jelenlétét amúgy keveslők számára aztán csattanós válasz érkezett: a három ráadás közül Flórez legutolsóként Tonio "Ah! Mes amis" kezdetű áriáját adta elő, ahol minden nagyobb megerőltetés nélkül énekelte ki a betét végére exponált magas C-ket.
A szóban forgó ária műsoron tartása nyilván presztízs-kérdés is a sokak által a 2007-ben elhunyt Luciano Pavarotti legméltóbb utódjaként kikiáltott perui számára, hiszen elődje többek között éppen Tonio zseniális megformálásával vált világhírűvé. Az ezred lányának a Metropolitanban színpadra vitt, legendás 1972-es előadása (és persze a nagy olasz énekes számos más szereplése) szerencsére különböző adathordozókon és internetes fórumokon ma már könnyedén hozzáférhető mindenki számára, így a pillanatnyi összehasonlításra vágyók - fülükben még a friss élménnyel - már a koncert utáni estén feltehették a sokakat izgató kérdést... Azért alighanem a koncert végén amúgy felállva tapsoló többség még úgy gondolja, hogy Pavarotti a jobb énekes.
Hogy ez csak idő kérdése? A virtuozitás, a zavarba ejtő könnyedség, és a színészmesterség egyik fő erénye: a természetesség látszata mindenesetre már adott.
Juan Diego Flórez
2011. november 28. 19:30 Magyar Állami Operaház
Km.: Magyar Állami Operaház Zenekara
Vez.: Alessandro Vitiello
1. Cimarosa: Titkos házasság / Il matrimonio segreto- Nyitány / Ouverture
2. Cimarosa: Titkos házasság / Il matrimonio segreto- Paolino áriája a II. felvonásból / Pria che spunti in ciel l'aurora
3. Rossini: Otello - Nyitány / Ouverture
4. Rossini: Otello - Rodrigo áriája a II. felvonásból / Che ascolto? Ahime, che dici?
5. Rossini: A sevillai borbély / Il barbiere di Siviglia - Nyitány / Ouverture
6. Rossini: A sevillai borbély / Il barbiere di Siviglia- Almaviva áriája a II. felvonásból / Cessa di piú resistere
1. Boieldieu: A fehér asszony / La dame blanche - George kavatinája / Vien, gentille dame
2. Massenet: Thais - Meditáció / Meditation
3. Verdi: Rigoletto - Kesztyűária / Questa o quella
4. Verdi: Rigoletto - A herceg áriája a II. felvonásból / Ella mi fu rapita
5. Donizetti: Az ezred lánya / La fille du régiment - Nyitány / Ouverture
6. Donizetti: Rita - Beppe áriája / Allegro io son
hírlevél
