Zenés színház

Gördülő titkárság az Operában

Opera Magazin
2018.06.24. 10:40
Ajánlom
Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.

Egy olyan, nagy presztízsű intézmény életében, mint a Magyar Állami Operaház, elengedhetetlenül fontos, hogy a társulat időről időre felkerekedjen, és a repertoáron lévő, jelentős produkciókat távoli vidékekre is eljuttassa. A turnézás kettős célt szolgál: egyrészt általa olyan közönséget képesek elérni, akik máskülönben nem találkoznának magyarországi opera- és balettelőadásokkal, másrészt bekapcsolja az Operát a globális vérkeringésbe, és biztosítja a méltán elvárható nemzetközi figyelmet.

Az Operaház épületének tavaly megkezdett és várhatóan 2019-ben befejeződő korszerűsítése alapjaiban forgatta fel a Ház dolgozóinak hétköznapjait, de a munkálatok nemcsak a napi rutinra gyakoroltak hatást, hanem a műsorrend kialakítását is meghatározták. Az új helyzetben azonban nagyszerű, ritkán jelentkező lehetőség is rejlett: az Erkel Színházban zajló, klasszikus évaddal párhuzamosan, a felszabaduló kapacitást kihasználva nagyszabású turnésorozat megvalósítására kerülhetett sor.

Soos_Emese_foto_nagy_attila-143133.jpg

Soós Emese (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Operaház)

Ez persze rendkívül komoly szervezést igényelt, amihez a művészeti vezetés, a művészeti titkárság és a nemzetközi osztály összehangolt munkájára volt szükség. „Az Operaház korszerűsítése miatt a műsorrendbe került nagy mennyiségű turné megszervezéséhez a jelenlegi létszám nem volt elegendő, ezért a főigazgató-helyettesi titkárság csapatával közösen zajlik az utazásaink előkészítése” – meséli Soós Emese művészeti főtitkár.

A titkárság feladatköre rendkívül összetett.

Elsődleges teendőjük a művészeti vezetés által meghatározott műsorterv kiszolgálása, amely egy hagyományos évad esetében is jelentős feladat – lévén két játszóhely programjait kell előkészíteni –, egy-egy nemzetközi turné lebonyolítása plusz teendőkkel is jár, amelyek azonban számos tapasztalattal gazdagítják a titkárság dolgozóit. „A körutazások során folyamatosan új dolgokat tanulunk, amire eddig kevésbé volt szükségünk. Izgalmas, ahogy összeáll egy-egy nagyobb projekt, és a következő évad is számos kihívást tartogat” – teszi hozzá Soós Emese, aki „visszajáró madár” az Operában, korábban egy ideig sajtóreferens volt, művészeti főtitkárként pedig ötödik éve vezeti a művészeti titkárságot.

A turnékat lebonyolító csapat gondoskodik róla, hogy minden zökkenőmentesen történjen. Leszervezik a turnét megelőző próbákat, tájékoztatják az út részleteiről a szólistákat, a zenekar tagjait, biztosítják a kiutazást, beosztják a szállást, lekérik a szükséges infrastruktúrát, de persze az olyan helyzetekre is képesnek kell lenniük reagálni, amelyekre nem lehet előre felkészülni. „Egy koncertkörút esetében még nagyobb kihívást jelentenek a váratlan helyzetek, ezért a produkciókat mindig elkíséri egy vagy két kollégám. A szálláson mi rendezzük el a művészeket, meg kell oldanunk a próbahelyszínre való eljutásukat, és azt, hogy ott megfelelő körülmények várják őket, például ne legyen túl hideg. Fontos, hogy a befogadó helyszínen dolgozó munkatársakkal is megtaláljuk a közös hangot, hiszen a jó együttműködésen az előadás sikere is múlhat.”

Egy-egy turné alkalmával időnként kétszázötven-háromszáz ember is utazik,

ami mindenkitől nagyobb rugalmasságot kíván. Az előadók sem kivételek, pedig ők vállalják a legnagyobb kockázatot azzal, hogy este nekik kell színpadra lépni, bármi is történjen előzőleg. „Igyekszünk minél több információt megosztani a művészekkel: pontosan hol lesz a fellépés, lesz-e a helyszínen gégész, aki torokfájás esetén tud segíteni nekik, lesz-e próbalehetőségük, milyenek az akusztikai körülmények. Ehhez a fajta szemlélethez hathatós és komoly kiképzést nyújtott a Kárpát-Haza OperaTúra, ami mindannyiunk számára egy hosszú, és nagy megterhelést jelentő turné volt” – mondja a főtitkár a tavaly őszi, és idén februárban megrendezett sorozatról, amelynek keretében hét országban több mint harmincezer néző előtt játszott az Opera társulata. „Hihetetlenül szeretetteljes fogadtatásban volt részünk, jó tapasztalatok sorával lettünk gazdagabbak, már-már rockkoncert hangulata volt a fellépéseinknek.

Szinte mindenki felajánlotta, hogy bármikor örömmel becsatlakozik ismét.

A Kárpát-Haza sikerén felbuzdulva idén további állomásokat is beiktatnak: augusztus 31. és szeptember 9. között nyolc székelyföldi városba viszik el Donizetti Szerelmi bájital című vígoperáját egy különleges, színpaddá alakítható kamionon, amely segítségével bármelyik település főterén rögtönzött játszóhely alakítható ki.

Medveczky Ádám a Hunyadi Lászlót vezényli

Medveczky Ádám a Hunyadi Lászlót vezényli (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

Folytatódik az együttműködés a visegrádi országok között is: ősszel a társulat a V4 Opera Turné keretében Prágában, Pozsonyban és Varsóban lép fel. Az Operát az Operából! elnevezésű országjáró sorozat keretében pedig 2018 szeptembere és 2019 áprilisa között a magyarországi megyeszékhelyekre látogatnak el a művészek. „A szervezés már tavaly év végén elkezdődött, hogy a produkcióink bekerülhessenek a vidéki színházak bérletrendszerébe.”

Komoly mérföldkő a társulat kéthetes New York-i vendégszereplése, a tárgyalások két éve kezdődtek, a technikai és logisztikai előkészületek több mint egy éve tartanak. Október 30. és november 11. között a Lincoln Center részét képező David H. Koch Theaterben hét balett- és operaest is vendégszerepel, köztük a Bánk bán. „Szeretnénk a nemzeti operánkat nemzetközi szinten is a zenei vérkeringés részévé tenni. A magam részéről Erkel Ferencet a magyar bel canto komponistának tartom, nagyon szeretem az előadást és drukkolok a kollégáknak. Reméljük, hogy ez a fellépéssorozat meghozza majd a gyümölcsét.”

A Bánk bán 2019 januárjában a dél-koreai Teguba is eljut, de az évados turnéhelyszínek között szerepel Olaszország, Japán és Németország is. A lendület tehát megvan, már csak jó szelet kívánhatunk.

A cikk eredetileg az Opera Magazin 2018. nyári számában jelent meg.

Sportcsarnokokban, tornatermekben: Elkísértük az Operaházat a felvidéki turnéján

Kapcsolódó

Sportcsarnokokban, tornatermekben: Elkísértük az Operaházat a felvidéki turnéján

Februárban folytatta ősszel megkezdett határon túli turnéját az Opera. A szeptemberi, erdélyi előadások után most Kárpátalja és Felvidék közönsége láthatta a Hunyadi László című operát és A víg özvegy balettváltozatát. A turné érsekújvári és pozsonyi állomásain jártunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.