Zenés színház

Grazi életműdíj Marton Évának

2010.09.14. 20:13
Ajánlom
Júliusban a Grazi Operaház életműdíjjal tüntette ki Marton Éva operaénekesnőt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárát .

Júliusban a Grazi Operaház ISO d' ORO 2010 életműdíjjal tüntette ki Marton Éva operaénekest, tanszékvezető egyetemi tanárt kiemelkedő operaénekesi pályafutásáért, valamint a nemzetközi és magyar énekes utánpótlás nevelésében kifejtett aktív tevékenységéért.

Marton Év az év további részében számos külföldi fellépésnek tesz eleget. Az új Pozsonyi Nemzeti Színház és Operaház frissen kinevezett igazgatója, Peter Dvorsky sztárvendégként hívta az új színház megnyitó gálakoncertjére, ahol Puccini, Ponchielli és Wagner műveiből énekel. Emellett a Genfi Operaház felkérésére, novemberben hat alkalommal fogja énekelni Klütaimnésztra szerepét az Elektrában. December elején a Milánó melletti Vercelliben rendezendő rangos Viotti énekverseny nemzetközi operacsillagokból álló zsűrijének elnöke lesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Klasszikus

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Jazz/World

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Zenés színház opera

Vízzel árasztják el a színpadot a Gioconda premierjén

Meg a többi előadáson is. Velence csatornái vizes valójukban elevenednek meg Almási-Tóth András rendezésében, amely Ponchielli legsikerültebb művét állítja színpadra 2019. február 22-én az Erkel Színházban.
Zenés színház kritika

„Mindig ott van a Callas, akinek meg kell felelnem”

Itthon is vetítik a Maria Callasról szóló dokumentumfilmet. Kiderül, hogy a díva közelebbről is díva, a végzetnél pedig nincs hatalmasabb.