Zenés színház

Gyerekek adják elő az István, a királyt

2019.10.13. 10:40
Ajánlom
Elindult az „István, a király iskolába megy” program. A legendás rockopera emblematikus főszereplői – Varga Miklós, Vikidál Gyula, Feke Pál, Vadkerti Imre – kisfilmben biztatnak jelentkezésre.

A klip a Kárpát-medence magyar nyelvű általános iskolásait buzdítja arra, hogy vegyenek részt az „István, a király iskolába megy” című versenyben.

Korábbi interjúnkban az akkor még csak tervként élő versenyről Rosta Mária producer így beszélt:

„Az ötletet az adta, hogy szinte minden évben kiadunk jogengedélyeket általános iskolák számára, az István, a király előadásához. A mű egyébként a nemzeti alaptantervben is benne van. Mint ismeretes, a két részes előadás négy jelenetből áll. A pályázó iskolák választhatnak jelenetet, és az egyforma jelenetek versenyeznek egymással. A végén (...) összeáll a végeredmény, az István, a király, négy különböző iskola előadásában.”

Az István, a király legendás előadása 1983-ban a Királydombon

Az István, a király legendás előadása 1983-ban a Királydombon (Fotó/Forrás: FORTEPAN)

Az ötezer hazai és külhoni magyar nyelvű általános iskola számára kiírt versenyben diákok fogják előadni, rögzíteni és a YouTube-ra tölteni az alaptantervben szereplő rockopera egy-egy jelenetét, amit az István, a király iskolába megy... produkció ítészei: a szakértő zsűri és a közönség rangsorolnak. A győztes iskolák és szólisták egy stadion mérető helyen fogják bemutatni a rockoperát.

A különleges versenyt beharangozó kisfilmben a harminchat éves mű főszereplői, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Feke Pál és Vadkerti Imre mellett gyermekek szerepelnek és éneklik együtt a rockopera egy-egy részletét, ezzel mintegy előre jelezvén, mi várható a gyermekszereplőktől.

Az „István, a király iskolába megy” program a 100 éves Trianoni megemlékezés méltó részét képezi azáltal, hogy hazai és külhoni gyerekek egy színpadon éneklik a legnépszerűbb történelmi rockoperát. A győztesek egyik díja lesz, hogy elutazhatnak Párizsba, és egy versailles-i kirándulás keretében megnézhetik a szégyenletes trianoni szerződés aláírásának helyszínét. A gyerekek Disneylandet is megnézhetik.

Szörényi-életmű a „második idő” reményében

Kapcsolódó

Szörényi-életmű a „második idő” reményében

Idén 35 éves az István, a király. Új projektjének keretében Rosta Mária és a Zikkurat Színpadi Ügynökség általános iskolákba viszik el a darabot, hogy a rockopera ne váljon poros tankönyvi oldallá. A producert az arénaprodukciók kapcsán a tao megszüntetéséről is kérdeztük.

„Mosolyogva várom, hogy Feke Pali csokornyakkendőben énekelje Koppányt”

„Mosolyogva várom, hogy Feke Pali csokornyakkendőben énekelje Koppányt”

A Bartók Plusz Operafesztiválon koncertváltozatban csendül fel Szörényi Levente és Bródy János rockoperája, az István, a király. Az Illés és a Fonográf legendás zenésze soha nem gondolta volna, hogy a 35 éves mű ekkora siker lesz, de hálás érte a sorsnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.