Zenés színház

Gyönyörű színházban kap helyet Bayreuth második operafesztiválja

2020.01.21. 09:45
Ajánlom
Újabb operafesztivál kezdődik Bayreuthban 2020-ban. A Bayreuthi Ünnepi Játékok mellett ősztől a Bayreuth Barokk is várja a komolyzene kedvelőit.

A Bayreuth Barokk helyszínéül a Markgräfliches Opernhaus (Őrgrófsági Operaház) szolgál szeptember 3. és 13. között. A művészeti vezető feladatát Max Emanuel Cencic rendező és producer végzi – közölte a fesztivált szervező ügynökség.

„Számomra egy álom vált valóra azzal, hogy ebben a történelmileg nagyon fontos épületben olyan operákat mutathatok be, melyeket 300 éve egyáltalán nem vagy alig játszottak” – mondta Cencic.

Gustav_Bauernfeind_Markgrafliches_Opernhaus_Bayreuth_1879-164022.jpg

Markgräfliches Opernhaus (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

A fesztivál létrehozásáról tavaly szeptemberben döntött a városi tanács, egyben megszavazták, hogy 390 ezer euróval támogatják az 1,4 millióba kerülő rendezvényt. Egyelőre 2022-ig terveznek.

Az ügynökség szerint a programban koncertek szerepelnek, emellett két, az operaház korai időszakában íródott operát is bemutatnak.

Az Őrgrófsági Operaházat 1748-ban Vilma porosz királyi hercegnő (1709-1758) építtette lánya esküvőjére. 2012 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Véletlenül bukkant egy antikváriumban a Carmina Buranára Carl Orff

Imádta a különleges megoldásokat, egyik művéhez a bécsi Néprajzi Múzeumból kellett hangszereket szerezni és külön engedélyt a Bösendorfer cégől. Százhuszonöt éve, 1895. július 10-én született Carl Orff német zeneszerző, a Carmina Burana című oratórium szerzője.
Könyv

Nyerd meg a nyári könyvtáradat!

Egy könyvcsomag hat szóért vagy ötven kötet egyetlen vásárlásért. Júliusban több kiadó is segít, hogy akár egész évre elég olvasnivalónk legyen.
Könyv

Ausztrália kedvenc krimiírója a természetet is szereplővé emelte

Jane Harper Ausztrália talán legsikeresebb krimiírója, aki magyarul a Gabo Kiadónál megjelent három regényében (Aszály, A természet ereje, Az elveszett férfi) úgy mutatja be a könyörtelen ausztrál környezetet, ahogyan korábban senki; zűrös családokról és kisközösségekről szóló történetei a hazai olvasókat is lebilincselték. A szerzőt fordítója, Roboz Gábor kérdezte.
Klasszikus

A 24 éves finn sztárkarmester, Klaus Mäkelä lesz a párizsi filharmonikusok új vezetője

Klaus Mäkelä lesz 2022-től az Orchestre de Paris zeneigazgatója. A 24 éves finn dirigens már szeptembertől zenei tanácsadóként dolgozik a filharmonikus zenekarral, amellyel tegnap adta első koncertjét.
Színház

Télig tart a nyár Szentendrén

A Szentendrei Teátrum augusztusban két ősbemutatóval indul és a nyár végével sem zárul. A kőszínházi évadban további bemutatók és előadások várják a közönséget Szentendrén.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Schiller és Verdi tette halhatatlanná: 475 éve született Don Carlos

A 16. században élt spanyol infáns nevét Schiller drámája és az ennek nyomán született Verdi-opera tartotta fenn, de a történeti igazsághoz egyiknek sincs sok köze.
Zenés színház ajánló

Világsztárokkal indul a nyár a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

A színház vezetése a már megtervezett programokból, valamint új eseményekből, koncertekből és előadásokból egy újraépített nyári repertoárral kívánja megszólítani és beinvitálni a közönséget.
Zenés színház interjú

Szántó Andrea: „Tőlem kérdezed, aki nem vagyok dívatípus?”

Mezzoszoprán és alt szerepekben egyaránt tündököl: Juditként érzékeny és megejtő, Carmenként vad és szenvedélyes. Ha nem söpri el a bemutatót a világjárvány, Kundry szerepében mutatkozott volna be az Operaház új Parsifal-előadásában. Szántó Andreát március elején faggattam operákról, operaszerepekről, de óhatatlanul is magasabb kérdések felé terelődött a beszélgetés.
Zenés színház hír

Szabadtéri koncertsorozatot indít júliusban az Operettszínház

A musical és az operett szerelmeseinek egyaránt kínálnak könnyed, nyáresti szórakozást egy különleges belvárosi helyszínen, a Pesti Vármegyeháza udvarán.
Zenés színház hír

A jövő héten nyit a milánói Scala

A koronavírus-járvány miatti négy hónapos kényszerszünet után a koncerten a közönség és az énekesek számát is csökkentette az operaház.