Zenés színház

Győriványi az Operaház új fő-zeneigazgatója

2006.06.01. 00:00
Ajánlom
Győriványi Ráth György lesz az Operaház új fő-zeneigazgatója: Hegyi Árpád Jutocsa csütörtökön bízta meg a feladat ellátásával. Hegyi Árpád Jutocsa, az intézmény főigazgatója közölte: Győriványi megbízott vezetőként dolgozik, a posztra pályázatot írnak ki.

A múlt héten lemondott Kesselyák Gergely utóda bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: egyetért az Operában megkezdett változtatásokkal, és fontosnak tartja a dalszínház modernizációját.

Győriványi Ráth György egyszer már dolgozott fő-zeneigazgatóként az Operában: 2001 tavaszán pályázaton nyerte el a posztot, majd bő egy év múlva Görgey Gábor, az akkori kulturális miniszter mentette fel vezetői alkalmatlanságra hivatkozva.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Színház

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Színház

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.
Jazz/World

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega basszusgitárosa – tudatta Facebook oldalán a zenekar.
Színház

Mi jár a fejedben? – indul a Rózsavölgyi Szalon online műsora

Szombat esténként online beszélgetésekkel jelentkezik a Rózsavölgyi Szalon, Mi jár a fejedben? címmel. Csiby Gergely és Józan László a november 21-i adásban Zimányi Zsófiával, a Rózsavölgyi Szalon alapítójával, művészeti vezetőjével, a Pro Urbe Budapest kitüntetettjével, Pokorny Lia és Ágoston Péter színművésszel és Pájer Alma Virág bábszínésszel beszélgetnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Lévay Szilveszter legendás musicalje a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2021 augusztusában ismét Budapestre érkezik Lévay Szilveszter és Michael Kunze darabja, a Mozart!. A Budapesti Operettszínházban évekig sikerrel futó musical ezúttal a Veszprémi Petőfi Színház vendégjátékaként tér vissza.
Zenés színház hír

Indul a SzínpadON – a Madách Színház újra online játszik

A nyári sikeres online bemutatóit követően újra jelentkezik a Madách Színház streaming szolgáltatása. A SzínpadON keretein belül ismét látható lesz az Örökké fogd a kezem és a Jövőre, veled, ugyanitt.
Zenés színház hír

Sikerrel mutatkozott be Londonban a k2 Színház

Meghívást kapott a Voila! Europe színházi fesztiválra a k2 Színház Búcsúkoncert című előadása. A sikeres bemutató után a Mozart Requimjére épülő, szöveg nélküli produkciót a független színházi előadásokat díjazó OffFest színházi díjra is jelölték.
Zenés színház hír

Pitti Katalin a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjai között

Átadták az idei év kitüntetéseit az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében Magyar Opera Napja alkalmából. A hagyományosan Erkel Ferenc születésnapján tartott ünnepségen köszöntötték az Operaház új Örökös Tagját, valamint díjazták a szakma legjelentősebb képviselőit.
Zenés színház hír

Elmarad a milánói Scala évadnyitó gálája

A milánói operaház hagyományos évadnyitó gálájára december 7-én került volna sor, azonban a járványhelyzetre való tekintettel a Scala vezetősége úgy döntött, hogy nem tartják meg az előadást.