Tóth Nikolettet június 27-én érte baleset, amikor próbára menet az Aradi utca és a Jókai utca sarkán álló épület leomló tetőszerkezete maga alá temette.
Párja, a szintén táncos Babácsi Benjamin csak könnyebb zúzódásokat szenvedett, Nikolettet azonban súlyos koponya- és gerincsérüléssel szállították kórházba.
A balerina koponyaműtétjére azonnal sor került, a többórás beavatkozás után egy ideig mesterséges kómában tartották. A kezelésekre jól reagált a szervezete, ezért július 2-án az orvosi csapat elvégezte a szükséges gerincműtétet is.
Közben a Budapesti Operettszínház Kiss-B. Atilla főigazgató kezdeményezésére imaláncot indított. A színház tájékoztatása szerint a társulat mindent megtesz, hogy a balesetet szenvedett táncost támogassa, és anyagilag is szeretnék segíteni az édesanyát. Emellett felhívást intéztek a közönséghez is, akik adományaikkal szintén támogathatják a családot.
Az adománygyűjtésről bővebben az alábbi oldalon olvashatnak.
Fejléckép: A Budapesti Operettszínház nézőtere (forrás: Budapesti Operettszínház)