Zenés színház

„Ha sikeres zeneszerző akarsz lenni, meg kell halnod”

Interjú Gavin Bryars zeneszerzővel
2018.06.30. 11:20
Ajánlom
Az Armel Operafesztivál mutatja be Gavin Bryars Billy, a kölyök című operáját. A Grammy-díjas zeneszerző elmondta, hogy miért nem szabad abbahagyni a kísérletezést hetven felett sem.

Filozófiát tanult az egyetemen, mielőtt zenész lett. Írt egy csellóversenyt is, amelynek címe Búcsú a filozófiától. Mi vonzotta a filozófiában, és miért váltott mégis?

Amikor egyetemre mentem, úgy terveztem, hogy zenét tanulok. Kiderült, hogy ez csak akkor lehetséges, ha egy nyelvet is tanulok mellette. Ehhez nem volt kedvem, így aztán filozófiát kezdtem hallgatni. Közben pedig zenéltem, improvizatív jazzt játszottunk néhány nagyszerű zenésszel. Így váltam profivá, és,

noha azóta is érdekel a filozófia, az én búcsúm a filozófiától egyben a zene köszöntése volt.

Ezért neveztem el így a csellóversenyemet.

Miféle pluszt adott a filozófia a zenéjéhez?

Konkrétan nem sokat, de a attitűdömhöz nagyon is. Ez azt jelenti, hogy sokat gondolkodom ötleteken, sokkal többet, mint technikai kérdéseken. A legtöbb zeneszerző általában azon töri a fejét, hogy milyen hangjegyeket írjon egymás után. Én is így vagyok, de még többet gondolkodom a tartalmon, a zenén kívül részen. Főleg, ha szövegre komponálok.

A Wikipedia-oldalán rengeteg jelzővel próbálják le írni a munkásságát: avantgarde, jazz, experimentális, minimalista. Ön hogyan határozza meg magát?

Sehogy. Ha ezt megtenném, akkor beszorítanám magam egy kategóriába. Ha azt mondanám, hogy minimalista vagyok – persze nem vagyok az –, akkor úgy kéne írnom, mint Philip Glass vagy Steve Reich. De én sokkal többet akarok. Balettel, operaházzal, régizenei kórussal, rockzenészekkel, vizuális művészekkel dolgozom együtt, széles spektrumon mozognak a projektjeim. Nem lehet egy kategóriába terelni őket.

Fontos, hogy mindig progresszívnak lássa a munkáját?

Igen! Szörnyű lenne egy helyben állni, és ugyanazt a fajta zenét írni újra és újra.

Ezért találok sok zeneszerzőt kiszámíthatónak és kevésbé érdekesnek. Szeretem meglepni magam, ahogy a Billy, a kölyök című operámmal tettem. És nem csak engem, a közönséget is. Nem vagyok már fiatalember, de ha ezt 75 évesen még meg tudom tenni, az jó dolog.

Mi a szerepe az experimentális zenében a véletlennek?

Fiatalon John Cage mellett tanultam és dolgoztam, és nagy hatással voltak ránk az olyan művészeti csoportok, mint a Fluxus, illetve a performanszművészet. Egy ilyen közegben alkottam a harmincas éveim végéig, ahol mindig voltak szerencsés véletlenek. Meg kellett tanulnom gyorsan és konstruktív módon reagálni rájuk.

Egy ízben azt nyilatkozta, hogy egy ideális világban az emberi hangra alkotna műveket. Mi nyűgözi le ennyire az énekhangban?

Imádok a nyelvvel dolgozni, és azokat a helyzeteket is szeretem, amikor valamiféle kollaborációban dolgozhatok. Legyen az akár egy régi szöveg, amely másféle formában születhet újjá, mint ahogy megalkották. Társszerzővel dolgozni garancia arra, hogy valami többet hozunk létre, mint amire egyedül képesek lettünk volna. Szövegre zenét írni nagyon természetesen jön nekem. A nyolcvanas években kezdtem dolgozni a Hilliard Énekegyüttessel, és egyre inkább érdekelni kezdett a középkori, a reneszánsz és barokk zene. Palestrina, Monteverdi, Gesuldo, Cipriani. A barokkból Purcell, Handel, Bach. És ott van az ismeretlen szerzők a középkorból, akiknek a művei nagyon komplexek.

Az Ön zenéje elérhető a koncerttermek közönségének, de nagyon nehéz a figyelemért versenyezni egy olyan korban, amikor halott zeneszerzők műveit hallgatjuk.

Egy zeneszerzőnek, hogy sikeres legyen, meg kell halnia. Persze lehet fordítva is, ha egy zeneszerző őrülten sikeres az életében, aztán elfelejtik. Egyszerűen tenned kell, amiben hiszel.

A zene sok területén nehéz elérni, hogy meghalljanak téged, ilyen az opera műfaja is. Nagyon kevés kortárs operát ismerünk, a közönség ugyanis rendkívül konzervatív, leginkább a 18-19. századot hallgatják szívesen, Mozarttól Richard Straussig.

Öt operát írt. Hogy kötött ki a műfajnál?

Nem volt célom operaszerzőnek lenni, egy véletlen folytán alakult így. Független zeneszerzők voltunk, kísérleteztünk, és egy színházi rendező, Robert Wilson megkért egy projektre, ez lett a Medeia. Ez volt az első operám. Akkor még nem is láttam operát, nem írtam zenekarra, énekhangra, teljesen fogalmatlan voltam. De egy opera írása nem is jelentett számomra többet mint módot, hogy előrehaladjak, új dolgok felé. Ha valaki felkér valamire, igent mondok, aztán kitalálom, hogyan kellene. Szóval így voltam az operával, igent mondtam, és megtanultam operát írni – inkább úgy, hogy írtam egyet, ahelyett, hogy más operákat tanulmányoztam volna.

Előnyt jelentett tehát nem ismerni a műfajt?

Természetesen, de veszélyes is volt. Hiszen ha nem ismered a műfajt, nagy felfedezésnek élhetsz meg olyan dolgokat, amit a többiek már régen tudnak.

Írt egy operát Marilyn Monroe utolsó éjszakáról. Remélte, hogy egy ilyen a popkult-témával az opera is nagyobb figyelmet kap?

Kanada nyugati partján éltem egy ideig, volt ott egy barátom, aki regényíró és költő, Marilyn Barrinnek hívják. Ő sokat írt a színésznőről, mert gyerekkorában a szőke haja és a keresztneve miatt mindenki Marilyn Monroe-nak hívta. Írt egy rádiójátékot Marilyn utolsó éjszakájáról is, és annyira tetszett, hogy elhatároztam, hogy színpadi művet írok belőle. Nem akartam szenzációt, pedig sok zeneszerző csinál ilyet. John Adam ezt csinálta például a Nixon in China és a Klinghoffer című operákkal: szándékosan választott ellentmondásos témákat.

Három nagyoperát írtam. A nagyoperákkal az a baj, hogy rendkívül nagy erőforrás és anyagi forrás kell hozzájuk, ehhez képest kapnak nagyjából 5-6 előadást. A Marilyn utolsó éjszakája viszont kamaraopera volt, amit többször is el lehet adni egy kis társulattal, néhány hangszerrel. Ugyanez a helyzet a Billy the Kiddel, sokkal kevésbé komplikált, és többször elő lehet adni.

Mesélne a Billy, a kölyökről?

Sok éven át dolgoztam a Le Percussions Claviers de Lyon nevű ütőegyüttessel, akik amúgy az első operám, a Medeia előadása közben alapultak, mivel abban a műben a hegedűket ütőhangszerekkel cseréltem ki. A vezetőjük még mindig az a fickó, akivel 1984-ben dolgoztam. Szerettünk volna csinálni valami közöset. Jean Lacornerie, a lyoni Theatre du Croix Rousse rendezője vetette fel, hogy dolgozzam fel Michael Ondaatje könyvét. Részben azért, mert egy Ben Johnston-operával szemezgetett. Ez a Calamity Jane to Her Daughter. Nos, én ismerem Ben Johnstont, ő is John Cage köréhez tartozott 1967 körül, ma egy farmon él Wisconsinban. Szóval írtam ahhoz az operához egy másikat, és párba raktuk őket, hogy kitöltsenek egy estét. Nagy kedvem volt Michael Ondaatje művéhez, aki jó barátom hosszú ideje. A szöveg elég komplex, különleges, nagyon élveztem. Két énekesünk van, pár ütőhangszer, egy zongora és egy hegedű. Tehát egy kicsi együttes, amiből sokféle kombinációt meg lehet alkotni. És szeretem a klasszikus westernt is mint műfaji formát. Ráadásul nagyon könnyen társítható az opera műfajához, hiszen a western is morális kérdésekkel foglalkozik, nagy formátumú cselekménnyel rendelkezik, hősökről és antihősökről szól, nagy érzelmeket, bátorságot, szerelmet jelenít meg. Számomra a High Moon vagy a Rio Bravo éppolyan mesterművek, mint például Trakovszkij.

Az Armel Operafesztivál előadása, a Calamity / Billy 2018. július 5-én látható a Müpában.

Ha valaki meg szeretne ismerkedni a műveivel, mivel kezdje a zenehallgatást?

A legtöbb ember az egyik régi művemmel találkozik először, amelynek címe Jesus’ Blood Never Failed Me Yet. De azt hiszem, az nem igazán olyan zene, amilyet ma írok. Ha valami közelebbit keres, a Fifth Centry című lemezemet ajánlom, amely tavaly jött ki, idén pedig egy Grammy-díjat is nyert.

 

Borítókép: Doug Marke / ECM Records

Kristóf Rékát a New York-i Carnegie Hallba viszi az Armel Operafesztivál

Kapcsolódó

Kristóf Rékát a New York-i Carnegie Hallba viszi az Armel Operafesztivál

Július 1-5. között zajlik az Armel Operafesztivál, amely 11 évvel ezelőtt a világon egyedülálló formában kezdte el a kortárs opera népszerűsítését évente öt operabemutatóval.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.