Zenés színház

„Ha sikeres zeneszerző akarsz lenni, meg kell halnod”

Interjú Gavin Bryars zeneszerzővel
2018.06.30. 11:20
Ajánlom
Az Armel Operafesztivál mutatja be Gavin Bryars Billy, a kölyök című operáját. A Grammy-díjas zeneszerző elmondta, hogy miért nem szabad abbahagyni a kísérletezést hetven felett sem.

Filozófiát tanult az egyetemen, mielőtt zenész lett. Írt egy csellóversenyt is, amelynek címe Búcsú a filozófiától. Mi vonzotta a filozófiában, és miért váltott mégis?

Amikor egyetemre mentem, úgy terveztem, hogy zenét tanulok. Kiderült, hogy ez csak akkor lehetséges, ha egy nyelvet is tanulok mellette. Ehhez nem volt kedvem, így aztán filozófiát kezdtem hallgatni. Közben pedig zenéltem, improvizatív jazzt játszottunk néhány nagyszerű zenésszel. Így váltam profivá, és,

noha azóta is érdekel a filozófia, az én búcsúm a filozófiától egyben a zene köszöntése volt.

Ezért neveztem el így a csellóversenyemet.

Miféle pluszt adott a filozófia a zenéjéhez?

Konkrétan nem sokat, de a attitűdömhöz nagyon is. Ez azt jelenti, hogy sokat gondolkodom ötleteken, sokkal többet, mint technikai kérdéseken. A legtöbb zeneszerző általában azon töri a fejét, hogy milyen hangjegyeket írjon egymás után. Én is így vagyok, de még többet gondolkodom a tartalmon, a zenén kívül részen. Főleg, ha szövegre komponálok.

A Wikipedia-oldalán rengeteg jelzővel próbálják le írni a munkásságát: avantgarde, jazz, experimentális, minimalista. Ön hogyan határozza meg magát?

Sehogy. Ha ezt megtenném, akkor beszorítanám magam egy kategóriába. Ha azt mondanám, hogy minimalista vagyok – persze nem vagyok az –, akkor úgy kéne írnom, mint Philip Glass vagy Steve Reich. De én sokkal többet akarok. Balettel, operaházzal, régizenei kórussal, rockzenészekkel, vizuális művészekkel dolgozom együtt, széles spektrumon mozognak a projektjeim. Nem lehet egy kategóriába terelni őket.

Fontos, hogy mindig progresszívnak lássa a munkáját?

Igen! Szörnyű lenne egy helyben állni, és ugyanazt a fajta zenét írni újra és újra.

Ezért találok sok zeneszerzőt kiszámíthatónak és kevésbé érdekesnek. Szeretem meglepni magam, ahogy a Billy, a kölyök című operámmal tettem. És nem csak engem, a közönséget is. Nem vagyok már fiatalember, de ha ezt 75 évesen még meg tudom tenni, az jó dolog.

Mi a szerepe az experimentális zenében a véletlennek?

Fiatalon John Cage mellett tanultam és dolgoztam, és nagy hatással voltak ránk az olyan művészeti csoportok, mint a Fluxus, illetve a performanszművészet. Egy ilyen közegben alkottam a harmincas éveim végéig, ahol mindig voltak szerencsés véletlenek. Meg kellett tanulnom gyorsan és konstruktív módon reagálni rájuk.

Egy ízben azt nyilatkozta, hogy egy ideális világban az emberi hangra alkotna műveket. Mi nyűgözi le ennyire az énekhangban?

Imádok a nyelvvel dolgozni, és azokat a helyzeteket is szeretem, amikor valamiféle kollaborációban dolgozhatok. Legyen az akár egy régi szöveg, amely másféle formában születhet újjá, mint ahogy megalkották. Társszerzővel dolgozni garancia arra, hogy valami többet hozunk létre, mint amire egyedül képesek lettünk volna. Szövegre zenét írni nagyon természetesen jön nekem. A nyolcvanas években kezdtem dolgozni a Hilliard Énekegyüttessel, és egyre inkább érdekelni kezdett a középkori, a reneszánsz és barokk zene. Palestrina, Monteverdi, Gesuldo, Cipriani. A barokkból Purcell, Handel, Bach. És ott van az ismeretlen szerzők a középkorból, akiknek a művei nagyon komplexek.

Az Ön zenéje elérhető a koncerttermek közönségének, de nagyon nehéz a figyelemért versenyezni egy olyan korban, amikor halott zeneszerzők műveit hallgatjuk.

Egy zeneszerzőnek, hogy sikeres legyen, meg kell halnia. Persze lehet fordítva is, ha egy zeneszerző őrülten sikeres az életében, aztán elfelejtik. Egyszerűen tenned kell, amiben hiszel.

A zene sok területén nehéz elérni, hogy meghalljanak téged, ilyen az opera műfaja is. Nagyon kevés kortárs operát ismerünk, a közönség ugyanis rendkívül konzervatív, leginkább a 18-19. századot hallgatják szívesen, Mozarttól Richard Straussig.

Öt operát írt. Hogy kötött ki a műfajnál?

Nem volt célom operaszerzőnek lenni, egy véletlen folytán alakult így. Független zeneszerzők voltunk, kísérleteztünk, és egy színházi rendező, Robert Wilson megkért egy projektre, ez lett a Medeia. Ez volt az első operám. Akkor még nem is láttam operát, nem írtam zenekarra, énekhangra, teljesen fogalmatlan voltam. De egy opera írása nem is jelentett számomra többet mint módot, hogy előrehaladjak, új dolgok felé. Ha valaki felkér valamire, igent mondok, aztán kitalálom, hogyan kellene. Szóval így voltam az operával, igent mondtam, és megtanultam operát írni – inkább úgy, hogy írtam egyet, ahelyett, hogy más operákat tanulmányoztam volna.

Előnyt jelentett tehát nem ismerni a műfajt?

Természetesen, de veszélyes is volt. Hiszen ha nem ismered a műfajt, nagy felfedezésnek élhetsz meg olyan dolgokat, amit a többiek már régen tudnak.

Írt egy operát Marilyn Monroe utolsó éjszakáról. Remélte, hogy egy ilyen a popkult-témával az opera is nagyobb figyelmet kap?

Kanada nyugati partján éltem egy ideig, volt ott egy barátom, aki regényíró és költő, Marilyn Barrinnek hívják. Ő sokat írt a színésznőről, mert gyerekkorában a szőke haja és a keresztneve miatt mindenki Marilyn Monroe-nak hívta. Írt egy rádiójátékot Marilyn utolsó éjszakájáról is, és annyira tetszett, hogy elhatároztam, hogy színpadi művet írok belőle. Nem akartam szenzációt, pedig sok zeneszerző csinál ilyet. John Adam ezt csinálta például a Nixon in China és a Klinghoffer című operákkal: szándékosan választott ellentmondásos témákat.

Három nagyoperát írtam. A nagyoperákkal az a baj, hogy rendkívül nagy erőforrás és anyagi forrás kell hozzájuk, ehhez képest kapnak nagyjából 5-6 előadást. A Marilyn utolsó éjszakája viszont kamaraopera volt, amit többször is el lehet adni egy kis társulattal, néhány hangszerrel. Ugyanez a helyzet a Billy the Kiddel, sokkal kevésbé komplikált, és többször elő lehet adni.

Mesélne a Billy, a kölyökről?

Sok éven át dolgoztam a Le Percussions Claviers de Lyon nevű ütőegyüttessel, akik amúgy az első operám, a Medeia előadása közben alapultak, mivel abban a műben a hegedűket ütőhangszerekkel cseréltem ki. A vezetőjük még mindig az a fickó, akivel 1984-ben dolgoztam. Szerettünk volna csinálni valami közöset. Jean Lacornerie, a lyoni Theatre du Croix Rousse rendezője vetette fel, hogy dolgozzam fel Michael Ondaatje könyvét. Részben azért, mert egy Ben Johnston-operával szemezgetett. Ez a Calamity Jane to Her Daughter. Nos, én ismerem Ben Johnstont, ő is John Cage köréhez tartozott 1967 körül, ma egy farmon él Wisconsinban. Szóval írtam ahhoz az operához egy másikat, és párba raktuk őket, hogy kitöltsenek egy estét. Nagy kedvem volt Michael Ondaatje művéhez, aki jó barátom hosszú ideje. A szöveg elég komplex, különleges, nagyon élveztem. Két énekesünk van, pár ütőhangszer, egy zongora és egy hegedű. Tehát egy kicsi együttes, amiből sokféle kombinációt meg lehet alkotni. És szeretem a klasszikus westernt is mint műfaji formát. Ráadásul nagyon könnyen társítható az opera műfajához, hiszen a western is morális kérdésekkel foglalkozik, nagy formátumú cselekménnyel rendelkezik, hősökről és antihősökről szól, nagy érzelmeket, bátorságot, szerelmet jelenít meg. Számomra a High Moon vagy a Rio Bravo éppolyan mesterművek, mint például Trakovszkij.

Az Armel Operafesztivál előadása, a Calamity / Billy 2018. július 5-én látható a Müpában.

Ha valaki meg szeretne ismerkedni a műveivel, mivel kezdje a zenehallgatást?

A legtöbb ember az egyik régi művemmel találkozik először, amelynek címe Jesus’ Blood Never Failed Me Yet. De azt hiszem, az nem igazán olyan zene, amilyet ma írok. Ha valami közelebbit keres, a Fifth Centry című lemezemet ajánlom, amely tavaly jött ki, idén pedig egy Grammy-díjat is nyert.

 

Borítókép: Doug Marke / ECM Records

Kristóf Rékát a New York-i Carnegie Hallba viszi az Armel Operafesztivál

Kapcsolódó

Kristóf Rékát a New York-i Carnegie Hallba viszi az Armel Operafesztivál

Július 1-5. között zajlik az Armel Operafesztivál, amely 11 évvel ezelőtt a világon egyedülálló formában kezdte el a kortárs opera népszerűsítését évente öt operabemutatóval.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Lányával, Norával zenél Fischer Iván a Fesztiválzenekar új évadában

A Budapesti Fesztiválzenekar bejelentette új évadát, amelynek fénypontjába Monteverdi Orfeója kerül Fischer Iván befejezésével.
Klasszikus

Jascha Heifetz ujjai lassított felvételen: ezért volt ő a 20. század Paganinije!

A filmrészlet az 1951-es Of Men and Music című portréból megmutatja, hogy a mindig tökélyre törekvő Heifetz milyen technikás játékos volt.
Klasszikus

Lehet, hogy hiába gyakorolsz, minden a genetikán múlik

Sokan úgy tartják, hogy a kimagasló eredményekhez gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás kell. Nos, ez nem igaz, sokkal több múlik a genetikán.
Zenés színház

Miért írt új befejezést az Orfeóhoz Fischer Iván?

Valami nem stimmel Monteverdi Orfeójával. Fischer Iván több mint negyven éve ezt érzi, és most tett is érte, hogy ne így legyen: új befejezést írt hozzá. Hogy miért volt erre szükség?
Tánc

Nálunk vetítik először a Rudolf Nurejev-portréfilmet

Április 2-án egyetlen alkalommal - a Rudolf Nureyev Nemzetközi Balettverseny részeként - eredeti nyelven, angolul, felirat nélkül vetítik az Urániában a White Crow című portréfilmet, még a hivatalos, New York-i premiervetítés előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház varázsfuvola

Papagenóból Csubakka lesz ebben a Varázsfuvola-rendezésben

A legtöbbet fecsegő operahős szőrbundát és rózsaszín melllbimbókat kapott a Norvég Nemzeti Opera előadásában. Nézze meg a teljes előadást!
Zenés színház magazin

Miért írt új befejezést az Orfeóhoz Fischer Iván?

Valami nem stimmel Monteverdi Orfeójával. Fischer Iván több mint negyven éve ezt érzi, és most tett is érte, hogy ne így legyen: új befejezést írt hozzá. Hogy miért volt erre szükség?
Zenés színház opera

Edita Gruberová visszavonul

Utolsó operaelőadására készül a neves szlovák szopránénekesnő, aki a közelmúltban az Erkel Színházban is fellépett.
Zenés színház hír

101 éves korában elhunyt Bán Elemér operaénekes

A művészt a debreceni Csokonai Színház – melynek örökös tagja volt – saját halottjának tekinti.
Zenés színház hír

Kovács János az Operaház korrepetitorainak munkáját méltatta

"Szívből gratulálok nagyszerű billentyűs kollégáimnak" - írja.