Zenés színház

„Ha sikeres zeneszerző akarsz lenni, meg kell halnod”

Interjú Gavin Bryars zeneszerzővel
2018.06.30. 11:20
Ajánlom
Az Armel Operafesztivál mutatja be Gavin Bryars Billy, a kölyök című operáját. A Grammy-díjas zeneszerző elmondta, hogy miért nem szabad abbahagyni a kísérletezést hetven felett sem.

Filozófiát tanult az egyetemen, mielőtt zenész lett. Írt egy csellóversenyt is, amelynek címe Búcsú a filozófiától. Mi vonzotta a filozófiában, és miért váltott mégis?

Amikor egyetemre mentem, úgy terveztem, hogy zenét tanulok. Kiderült, hogy ez csak akkor lehetséges, ha egy nyelvet is tanulok mellette. Ehhez nem volt kedvem, így aztán filozófiát kezdtem hallgatni. Közben pedig zenéltem, improvizatív jazzt játszottunk néhány nagyszerű zenésszel. Így váltam profivá, és,

noha azóta is érdekel a filozófia, az én búcsúm a filozófiától egyben a zene köszöntése volt.

Ezért neveztem el így a csellóversenyemet.

Miféle pluszt adott a filozófia a zenéjéhez?

Konkrétan nem sokat, de a attitűdömhöz nagyon is. Ez azt jelenti, hogy sokat gondolkodom ötleteken, sokkal többet, mint technikai kérdéseken. A legtöbb zeneszerző általában azon töri a fejét, hogy milyen hangjegyeket írjon egymás után. Én is így vagyok, de még többet gondolkodom a tartalmon, a zenén kívül részen. Főleg, ha szövegre komponálok.

A Wikipedia-oldalán rengeteg jelzővel próbálják le írni a munkásságát: avantgarde, jazz, experimentális, minimalista. Ön hogyan határozza meg magát?

Sehogy. Ha ezt megtenném, akkor beszorítanám magam egy kategóriába. Ha azt mondanám, hogy minimalista vagyok – persze nem vagyok az –, akkor úgy kéne írnom, mint Philip Glass vagy Steve Reich. De én sokkal többet akarok. Balettel, operaházzal, régizenei kórussal, rockzenészekkel, vizuális művészekkel dolgozom együtt, széles spektrumon mozognak a projektjeim. Nem lehet egy kategóriába terelni őket.

Fontos, hogy mindig progresszívnak lássa a munkáját?

Igen! Szörnyű lenne egy helyben állni, és ugyanazt a fajta zenét írni újra és újra.

Ezért találok sok zeneszerzőt kiszámíthatónak és kevésbé érdekesnek. Szeretem meglepni magam, ahogy a Billy, a kölyök című operámmal tettem. És nem csak engem, a közönséget is. Nem vagyok már fiatalember, de ha ezt 75 évesen még meg tudom tenni, az jó dolog.

Mi a szerepe az experimentális zenében a véletlennek?

Fiatalon John Cage mellett tanultam és dolgoztam, és nagy hatással voltak ránk az olyan művészeti csoportok, mint a Fluxus, illetve a performanszművészet. Egy ilyen közegben alkottam a harmincas éveim végéig, ahol mindig voltak szerencsés véletlenek. Meg kellett tanulnom gyorsan és konstruktív módon reagálni rájuk.

Egy ízben azt nyilatkozta, hogy egy ideális világban az emberi hangra alkotna műveket. Mi nyűgözi le ennyire az énekhangban?

Imádok a nyelvvel dolgozni, és azokat a helyzeteket is szeretem, amikor valamiféle kollaborációban dolgozhatok. Legyen az akár egy régi szöveg, amely másféle formában születhet újjá, mint ahogy megalkották. Társszerzővel dolgozni garancia arra, hogy valami többet hozunk létre, mint amire egyedül képesek lettünk volna. Szövegre zenét írni nagyon természetesen jön nekem. A nyolcvanas években kezdtem dolgozni a Hilliard Énekegyüttessel, és egyre inkább érdekelni kezdett a középkori, a reneszánsz és barokk zene. Palestrina, Monteverdi, Gesuldo, Cipriani. A barokkból Purcell, Handel, Bach. És ott van az ismeretlen szerzők a középkorból, akiknek a művei nagyon komplexek.

Az Ön zenéje elérhető a koncerttermek közönségének, de nagyon nehéz a figyelemért versenyezni egy olyan korban, amikor halott zeneszerzők műveit hallgatjuk.

Egy zeneszerzőnek, hogy sikeres legyen, meg kell halnia. Persze lehet fordítva is, ha egy zeneszerző őrülten sikeres az életében, aztán elfelejtik. Egyszerűen tenned kell, amiben hiszel.

A zene sok területén nehéz elérni, hogy meghalljanak téged, ilyen az opera műfaja is. Nagyon kevés kortárs operát ismerünk, a közönség ugyanis rendkívül konzervatív, leginkább a 18-19. századot hallgatják szívesen, Mozarttól Richard Straussig.

Öt operát írt. Hogy kötött ki a műfajnál?

Nem volt célom operaszerzőnek lenni, egy véletlen folytán alakult így. Független zeneszerzők voltunk, kísérleteztünk, és egy színházi rendező, Robert Wilson megkért egy projektre, ez lett a Medeia. Ez volt az első operám. Akkor még nem is láttam operát, nem írtam zenekarra, énekhangra, teljesen fogalmatlan voltam. De egy opera írása nem is jelentett számomra többet mint módot, hogy előrehaladjak, új dolgok felé. Ha valaki felkér valamire, igent mondok, aztán kitalálom, hogyan kellene. Szóval így voltam az operával, igent mondtam, és megtanultam operát írni – inkább úgy, hogy írtam egyet, ahelyett, hogy más operákat tanulmányoztam volna.

Előnyt jelentett tehát nem ismerni a műfajt?

Természetesen, de veszélyes is volt. Hiszen ha nem ismered a műfajt, nagy felfedezésnek élhetsz meg olyan dolgokat, amit a többiek már régen tudnak.

Írt egy operát Marilyn Monroe utolsó éjszakáról. Remélte, hogy egy ilyen a popkult-témával az opera is nagyobb figyelmet kap?

Kanada nyugati partján éltem egy ideig, volt ott egy barátom, aki regényíró és költő, Marilyn Barrinnek hívják. Ő sokat írt a színésznőről, mert gyerekkorában a szőke haja és a keresztneve miatt mindenki Marilyn Monroe-nak hívta. Írt egy rádiójátékot Marilyn utolsó éjszakájáról is, és annyira tetszett, hogy elhatároztam, hogy színpadi művet írok belőle. Nem akartam szenzációt, pedig sok zeneszerző csinál ilyet. John Adam ezt csinálta például a Nixon in China és a Klinghoffer című operákkal: szándékosan választott ellentmondásos témákat.

Három nagyoperát írtam. A nagyoperákkal az a baj, hogy rendkívül nagy erőforrás és anyagi forrás kell hozzájuk, ehhez képest kapnak nagyjából 5-6 előadást. A Marilyn utolsó éjszakája viszont kamaraopera volt, amit többször is el lehet adni egy kis társulattal, néhány hangszerrel. Ugyanez a helyzet a Billy the Kiddel, sokkal kevésbé komplikált, és többször elő lehet adni.

Mesélne a Billy, a kölyökről?

Sok éven át dolgoztam a Le Percussions Claviers de Lyon nevű ütőegyüttessel, akik amúgy az első operám, a Medeia előadása közben alapultak, mivel abban a műben a hegedűket ütőhangszerekkel cseréltem ki. A vezetőjük még mindig az a fickó, akivel 1984-ben dolgoztam. Szerettünk volna csinálni valami közöset. Jean Lacornerie, a lyoni Theatre du Croix Rousse rendezője vetette fel, hogy dolgozzam fel Michael Ondaatje könyvét. Részben azért, mert egy Ben Johnston-operával szemezgetett. Ez a Calamity Jane to Her Daughter. Nos, én ismerem Ben Johnstont, ő is John Cage köréhez tartozott 1967 körül, ma egy farmon él Wisconsinban. Szóval írtam ahhoz az operához egy másikat, és párba raktuk őket, hogy kitöltsenek egy estét. Nagy kedvem volt Michael Ondaatje művéhez, aki jó barátom hosszú ideje. A szöveg elég komplex, különleges, nagyon élveztem. Két énekesünk van, pár ütőhangszer, egy zongora és egy hegedű. Tehát egy kicsi együttes, amiből sokféle kombinációt meg lehet alkotni. És szeretem a klasszikus westernt is mint műfaji formát. Ráadásul nagyon könnyen társítható az opera műfajához, hiszen a western is morális kérdésekkel foglalkozik, nagy formátumú cselekménnyel rendelkezik, hősökről és antihősökről szól, nagy érzelmeket, bátorságot, szerelmet jelenít meg. Számomra a High Moon vagy a Rio Bravo éppolyan mesterművek, mint például Trakovszkij.

Az Armel Operafesztivál előadása, a Calamity / Billy 2018. július 5-én látható a Müpában.

Ha valaki meg szeretne ismerkedni a műveivel, mivel kezdje a zenehallgatást?

A legtöbb ember az egyik régi művemmel találkozik először, amelynek címe Jesus’ Blood Never Failed Me Yet. De azt hiszem, az nem igazán olyan zene, amilyet ma írok. Ha valami közelebbit keres, a Fifth Centry című lemezemet ajánlom, amely tavaly jött ki, idén pedig egy Grammy-díjat is nyert.

 

Borítókép: Doug Marke / ECM Records

Kristóf Rékát a New York-i Carnegie Hallba viszi az Armel Operafesztivál

Kapcsolódó

Kristóf Rékát a New York-i Carnegie Hallba viszi az Armel Operafesztivál

Július 1-5. között zajlik az Armel Operafesztivál, amely 11 évvel ezelőtt a világon egyedülálló formában kezdte el a kortárs opera népszerűsítését évente öt operabemutatóval.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Itt hallgathatja meg Kurtág György operáját élőben

Ma este mutatják be Kurtág György első operáját a milánói Scalában. Az előadást az olasz közrádió és a Bartók Rádió élőben közvetíti, az interneten ön is meghallgathatja!
Vizuál

Ön mit szól a legújabb budapesti Sisi-szoborhoz?

Új, egész alakos szobrot kapott Sisi, azaz Erzsébet királyné a Madách téren, ám felmerül néhány kérdés az alkotással kapcsolatban.
Klasszikus

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus

Klasszikus zenei minikoncertek nyolc budapesti szórakozóhelyen

Szombaton késő délutántól éjfélig A zene éjszakája - csak klasszikusan címmel ünneplik Pest, Buda és Óbuda egyesülését.
Könyv

A nő, aki beleszületett az irodalomba, és azóta is benne él – Szabó T. Anna

Első novelláskötetét, a Töréstesztet egyfajta katalizátornak szánta, hogy begyújtson valamit, akkor is, ha fáj, hiszen nem lehet megúszni. Szabó T. Anna Kult50-ben megjelent portréja.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Egy operettlegenda a József Attila Színház színpadán

Három emblematikus operettet jegyez a magyar színháztörténet: a Csárdáskirálynőt, a Mágnás Miskát illetve a Csókos asszonyt. Utóbbi Szilágyi László és Zerkovitz Béla örökbecsű műve, ami második éve fut a József Attila Színházban.
Zenés színház opera

Itt hallgathatja meg Kurtág György operáját élőben

Ma este mutatják be Kurtág György első operáját a milánói Scalában. Az előadást az olasz közrádió és a Bartók Rádió élőben közvetíti, az interneten ön is meghallgathatja!
Zenés színház opera

Vajda Gergely Kékszakállút vezényel Palermóban

Schönberg A sors keze című egyfelvonásosát és Bartók Béla Kékszakállúját játssza a palermói Teatro Massimo. Utóbbinak két főszereplője Bretz Gábor és Schöck Atala.
Zenés színház rossini

A pesarói hattyú

Százötven éve, 1868. november 13-án halt meg Gioachino Antonio Rossini, az olasz opera egyik legnépszerűbb mestere. Híres ínyenc is volt, nevét étel-kompozíciói is őrzik.
Zenés színház new york

Először csendült fel az Egyesült Államokban a Bánk bán

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban.