Zenés színház

Haja Zsolt grazi díjai

2012.04.28. 12:03
Ajánlom
Haja Zsolt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszékének hallgatója harmadik díjat és a legjobb tenoristának járó különdíjat is elnyerte Grazban, a 18. Ferrucio Tagliavini Nemzetközi Énekversenyen.

Haja Zsolt 2002-ben végzett a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában szolfézs-zeneelmélet és egyházzene szakon, ezután iratkozott be a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Konzervatóriumába. Tizennyolc éves kora óta tanul énekelni, mestere a mai napig dr. Mohos Nagy Éva. 2006-ban megnyerte a szegedi Simándy József Énekversenyt, 2007-ben pedig a Ferruccio Tagliavini Nemzetközi Énekversenyt. A debreceni Csokonai Színházban 2005-ben debütált A végzet hatalma Melitone szerepében. A következő évadban bemutatkozott a Manon Lescaut-ban Lescaut őrmester és a Lammermoori Luciában Enrico szerepében. A Magyar Állami Operaházban Bizet Carmen című operájában Escamillo szerepében állt színpadra először.

Az eredmény azért egyedülálló, mivel a fiatal énekes az elmúlt években baritonistaként ért el az Armel Operaversenyen, valamint Magyarország és Európa operaházaiban sikereket, ezen a versenyen azonban tenor kategóriában indult. A világ minden részéről érkezett 250 énekes közül öt európai és öt ázsiai énekes került a döntőbe.

Haja Zsoltot a debreceni közönség a Konzervatóriumi Esték hangversenysorozatban május 1-én hallhatja a DE Zeneművészeti Kar Liszt-termében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.
Klasszikus

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.
Vizuál

Elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész

Életének 72. évében, kedden hunyt el a varsói Magyar Kulturális Intézet egykori vezetője, aki sokat tett a lengyel-magyar művészeti kapcsolatokért.
Vizuál

Két tonna üvegnegatív: vidéki fényképészműtermek gyűjteménye

A kidobástól megmentett üvegnegatívokon az egyes vidékek népviselete mellett a háború előtti és alatti élet pillanatai villannak fel megmutatva azt is, mit tartottak megörökítésre érdemesnek az életükből az 1910-20-as évek táján.
Színház

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Zenés színház hír

Augusztus 20-án mutatja be a Bánk bánt a Coopera

Vidnyánszky Attila rendezésének díszbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják.
Zenés színház hír

Elhunyt Gabriel Bacquier francia operaénekes

A 20. század egyik vezető baritonja 96 évesen halt meg szerdán otthonában, a normandiai Lestre-ben.
Zenés színház hír

Elmarad a miskolci operafesztivál

A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók Plusz Operafesztivált.
Zenés színház gyász

101 éves korában elhunyt Jurenák Ida, az Operaház legidősebb tagja

Az énekkar egykori szólamvezetője élete utolsó éveit az Ódry Árpád Művészotthonban töltötte, haláláról a Magyar Állami Operaház adott hírt.