A 2001-ben alapított nemzetközi operaénekes verseny, a 14. Competizione dell' Opera selejtezőjét, középdöntőjét és a finálét idén Linzben rendezték meg, ahol megosztott, de egyenrangú harmadik díjat ítélt meg a zsűri Haja Zsoltnak a fiatal magyar baritonnak.
Az előselejtezőt Budapesten, a Művészetek Palotájában tartották a Zeneakadémiával és a Magyar Operaházzal közös szervezésben.
A versenyt záró gálakoncerten elmondták, hogy több mint négyszáz versenyző jelentkezett első körben és a világ számos nagy városában tartottak előselejtezőt.
Megosztott harmadik díjban részesült Junbum Lee dél-koreai tenor is. A második díjat Jekatyerina Ferzba orosz mezzo, az elsőt pedig a szintén orosz drámai szoprán, Jelena Stikina kapta.
Boncsér Gergely szintén eljutott a linzi fináléba, jól szerepelt, de egy-két pontszám hiányzott ahhoz, hogy elismerést kapjon - közölte Bátor Tamás a Müpa koprodukciós programigazgatója, a nemzetközi zsűri tagja. A zsűri további tagjai: Michael Hampe rendező, Plamen Kartalov, a szófiai Operaház főigazgatója, Dennis Russell Davies, a Linzi Bruckner Orchester és a Linzi Operaház zenei vezetője, és Harald Serafin osztrák énekes volt.