Zenés színház

Hálóba gabalyodott a Pókember

2010.12.04. 12:45
Ajánlom
Bár a premierre csak január 11-én kerül sor, november 28. óta zajlanak New Yorkban a previewk-k, azaz a nyilvános főpróbák. A dolgok azonban nem mennek simán.

65 millió dollárba kerül a Spider-Man: Turn Off the Dark című musical kiállítása, a költségek a technikai újdonságok miatt rúgnak ilyen magasra. A Broadway történetének legdrágább zenés darabjának bemutatójának időpontját többször módosították - a legutóbbi kéthetes késés négymillió dollár bevételkiesést eredményezett -, a producerek tehát úgy döntöttek: a show-nak el kell indulnia.

A Pókember-musicalt nagy izgalommal várták a U2- és a képregényrajongók, akik blogok és újságcikkek tanúsága szerint nem elégedettek a látottakkal. Azt panaszolják a legtöbben, hogy technikailag az előadás korántsem tökéletes. Az első este 24 perces késéssel tudtak csak kezdeni az 1900 férőhelyes színházban, mert nem voltak felkészülve ekkora tömegre a szervezők, és ötször állt le az előadás.

Az első felvonásban a főszereplő belegabalyodott a hevederbe és a zsinórokba, a fináléban pedig néhány méterrel a közönség feje fölött lógva maradt. 45 másodperc alatt szabadította ki a stáb Reeve Carney-t. (A nézők egyébként nagyon szerették a repkedéseket, visítoztak is rendesen.) A szünet hosszabbra nyúlt a vártnál, több mint fél óra után a közönség türelmetlenül tapsolni kezdett, mire a produkció színpadmestere beleszólt a mikrofonba: "Emberek, tudom, mit gondolnak, és elnézésüket kérjük." Ez nyugtatóan hatott. Az ötvenperces második felvonás viszonylag rendben lement az első este. Sokan kísérleti nyúlként aposztrofálták magukat, amit egy hölgy hangos bekiabálással jelzett is. Őt kifütyülték.

A legtöbb néző - még a zene miatt érkező U2-rajongók is - úgy kommentálja az előadást, hogy jó, de ha nem tökéletesedik az oly nagyon beharangozott technika, bizony nem éri meg a pénzt a Pókember-musical. (A premier előtti esték 140 dollárba is kerülhetnek személyenként.) Mások szerint a dramaturgiával is vannak gondok, de egy hatéves néző ezzel mit sem törődve annyit jegyzett meg: "Némely rész egészen izgalmas volt, mert még sose láttam embereket repülni."

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Plusz

Létünk legizgalmasabb momentuma a felfedezés – Interjú Novák Péterrel

Javában tart a Partitúra zenei, művészeti road show új szériájának forgatása. Novák Péterrel rendező tapasztalatairól, forgatásokról, témaválasztásról mesélt, és arról is, hogy lehet-e kultúra nélkül élni.
Zenés színház

Népdalt énekelve sétál át a macska a hivatalon

Halas Dóra és Nagy Fruzsina már a második közös előadásukat készítették el a Soharóza kórussal. Catwalk-koncertnek nevezik az általuk alkotott műfajt, amelyben elegyednek a kóruskoncert, a színház és a divatbemutató jellegzetességei. Az Ügyben népdalokat dolgoztak fel, bár mint mondták, Kodály és Bartók óta valami nagyon félrecsúszott a népzene társadalmi megítélésében.
Plusz

Kicsoda valójában a hölgy a híres „We Can Do It!” poszteren?

Mindenki ismeri az ikonikus posztert, amelyen egy nő feszít, mellette a híres szlogen: „Meg tudjuk csinálni”. De kicsoda a képen látható hölgy?
Színház

Összeállt a kisvárdai színházi fesztivál programja

A 12 versenyelőadás mellett 11 versenyen kívüli színházi darab, koncertek, előadói estek, bábelőadások és a már hagyományos hallgatói minifesztivál szerepel a június 21. és 29. között megrendezendő Magyar Színházak 31. Kisvárdai Fesztiváljának idei programjában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Tóth Péter operát írt a Tótékból

Kenessey Jenő Az arany meg az asszony és Örkény István-Tóth Péter Tóték című egyfelvonásos operáit Káel Csaba rendezésében és Jankó Zsolt vezényletével mutatja be április 26-án a Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyházban.
Zenés színház ajánló

Kortársak és klasszikusok a Bartók Plusz Operafesztiválon

Közzétette programját a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál. A klasszikus és modern zenés színházi élményt, opera-animációt és báboperát is kínáló fesztivál szenzációjának Eötvös Péter Az Aranysárkány című művének hazai ősbemutatója ígérkezik. A jegyárusítás megkezdődött, egyes előadásokra 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak belépőjegyet május 5-ig.
Zenés színház interjú

Népdalt énekelve sétál át a macska a hivatalon

Halas Dóra és Nagy Fruzsina már a második közös előadásukat készítették el a Soharóza kórussal. Catwalk-koncertnek nevezik az általuk alkotott műfajt, amelyben elegyednek a kóruskoncert, a színház és a divatbemutató jellegzetességei. Az Ügyben népdalokat dolgoztak fel, bár mint mondták, Kodály és Bartók óta valami nagyon félrecsúszott a népzene társadalmi megítélésében.
Zenés színház interjú

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Zenés színház hír

Posztumusz Igaz Ember díjat kapott Kálmán Imre

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján a zeneszerző lánya, Kálmán Yvonne vette át a díjat az Operettszínházban.