Zenés színház

Hamupipőke-premierre készül a Budapesti Operettszínház

2024.09.10. 10:10
Ajánlom
Az intézmény november közepén tartja első idei bemutatóját, amelyen Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljének ősbemutatóját láthatja a közönség.

Szeptember 2-án hétfőn elkezdődtek Pejtsik Péter zeneszerző és Orbán János Dénes Kossuth-díjas drámaíró Hamupipőke című operettmusicaljének olvasópróbái a Budapesti Operettszínházban. A Nagymező utcai teátrum 2024/25-ös évadának első bemutatóját november 15-én, 16-án és 17-én láthatja majd a nagyközönség. A darab díszlet- és látványtervezője Ferenczfy-Kovács Attila Kossuth-díjas díszlettervező, iparművész; a kosztümök Berzsenyi Krisztina jelmeztervező munkái; a nagyívűnek ígérkező előadás rendező-koreográfusa Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó.

A hétfői olvasópróbán Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója köszöntötte az alkotókat és a szereplőket. Mint ahogyan elmondta: Az Orfeum mágusa című korábbi bemutatójuk fölülmúlta a várakozásokat és minden alkotói, művészi és nézői igényt kielégített. Tavaly ősszel önmagán túlmutató produkció született, és ez megerősítette Kiss-B. Atillát abban, hogy az akkori premier alkotói csapatával új darabot, ismét egy magyar ősbemutatót állítson színpadra a Budapesti Operettszínházban.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy Bozsik Yvette csodás lelket lehel minden előadásba, amelyet megrendez, és biztos abban, hogy a Hamupipőke is varázslatos produkció lesz.

Friss energiák is gazdagítják az operettmusicalt, hiszen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Homonnay Zsolt Jászai Mari-díjas színházi alkotóval együtt, immár negyedik éve vezetik zenés-színész osztályukat, azonban az operett-musical szakos egyetemista hallgatók mellett a Pesti Broadway Stúdió végzett növendékei is helyet kaptak a szereposztásban.

Orbán János Dénes elmondta, hogy a Hamupipőke a hetedik produkció, amelyen együtt dolgozik a társulattal. A Kossuth-díjas költő, drámaíró, műfordító kifejtette, hogy korábban Erdélyi János Az özvegy ember és leánya című könyvében átdolgozta a közismert történetet, és a Benedek Elek-féle változathoz hasonlóan a Herceg és Hamupipőke egy templomi misén ismerkednek meg. Mindkét szereplőnél hangsúlyt kap árva létük. A zenei anyag részét képezik az autentikus csángó népdalok is, hiszen a csángó folklórban a legerősebb és a legszívszaggatóbb az árvaság, valamint a szerelem motívuma. Az előadás alkotói kiemelt figyelmet fordítanak a tündérek világára.

Hamupipoke_olvasoproba_Operettszinhaz_15_foto_JanusErika-101008.jpg

A Hamupipőke szereplői (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Bozsik Yvette rendező-koreográfus megosztotta gondolatait az alkotókkal és a szereplőkkel arról, hogy a gyermekek meglátják a körülöttük lévő világban azt is, ami a felnőttek számára láthatatlan: mások mellett ezért is olyan fontos a tündérek birodalma a készülő produkcióban.

Bozsik Yvette hozzátette: a közös játék és a darab humora legalább olyannyira lényeges számára, mint a megható, érzelemdús jelenetek.

A rendező-koreográfus kitért arra is, hogy a verbális és nem verbális világ szerves egységet alkot majd a zenei szövettel.

Pejtsik Péter zeneszerző arról beszélt, hogy nagy kihívás, de egyben igazi örömzenélés volt számára megírni a zenei anyagot, amelyben fellelhető egyfajta főhajtás az operett műfaja felé, a tündérvilágra pedig inkább a posztromantikus stílus lesz jellemző. Ehhez kapcsolódik a népdalok csodás világa, így minden bizonnyal ismét nagy sikerű előadást láthatnak majd a nézők november közepétől. 

A Budapesti Operettszínház új bemutatójának címszereplői, Nagy Alma Virág, Árki Lili Katalin és Nagy-Jancsó Júlia, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés-színművész osztályának hallgatói elárulták, hogy Hamupipőke története mindhármuk gyermekkorában meghatározó volt. A felkészülési folyamattal kapcsolatban kiemelték: jelentős feladat lesz számukra, hogy megtalálják, mitől lesz Hamupipőke hercegnő és egyben hétköznapi ember. A három fiatal művész számára biztonságérzetet ad, hogy évek óta együtt dolgoznak az SZFE-n, így a közös munka is gördülékenyen folyik majd a Budapesti Operettszínházban.

Pejtsik Péter – Orbán János Dénes: Hamupipőke (operettmusical)

Bemutató: november 15., 16., 17.

Írta és dalszöveg: Orbán János Dénes
Zene: Pejtsik Péter
Karmester: Tassonyi Zsolt, Dénes István

Hamupipőke – Nagy Alma Virág e.h. SZFE, Árki Lili Katalin e.h. SZFE, Nagy-Jancsó Júlia e.h. SZFE
Herceg – Kocsis Dénes, György-Rózsa Sándor, Bartus Bertalan e.h. SZFE
Firtos, Tündérkirálynő – Kiss Diána, Bojtos Luca, Süle Dalma
Mostoha – Fischl Mónika, Füredi Nikolett, Lukács Anita
Nevenincs király – Földes Tamás, Magócs Ottó, Homonnay Zsolt
Kutykurutty – Németh Attila, Kiss Zoltán, Antolovics Péter e.h.SZFE
Lajos, az édesapa – Pálfalvy Attila, Pete Ádám, Altsach Gergely
Szerénke – Bayer Fruzsina e.h.SZFE, Kelemen Fanni, Paláncz Daniéla Szixtina
Lukrécia – Drahos Evelin, Lipics Franciska e.h.SZFE, Vanya Noémi
Kancellár – Bardóczy Attila, Csuha Lajos, Tóth Norbert e.h.SZFE
Hófehérke – Hortobágyi Brigitta, Sautek Dóra
Csipkerózsika – Hasznos Dóra, Hoffmann Virág Zoé
Hasfelmetsző Babszem
Dzsingisz Hóhér – Köleséri Sándor, Fedinecz Pál
Szaffi, a macska – Bujdosó Anna, Hortobágyi Brigitta
Jónás, a kandúr – Maurer Milán, Sík Milán
Vasórrú bába – Szalay Ágnes e.h.SZFE, Fogl Noémi e.h.SZFE
Táltos – Vati Tamás, Gombai Szabolcs

Közreműködik a Budapesti Operettszínház Zenekara és Musical Együttese,
a Bozsik Yvette Társulat táncosai, valamint a Táncművészeti Egyetem növendékei.

Zenei vezető: Tassonyi Zsolt
Karigazgató: Szabó Mónika
Hangszerelés: Pejtsik Péter
Jelmezkivitelező: Veréb Dia
Koreográfus-asszisztens: Németh Zsuzsanna, Végh Krisztina
Rendezőasszisztens: Nagy Beáta
Rendező munkatársa: Tucker András
Zenei munkatársak: Axmann Péter, Barta Gábor, Bóna Ili, Laufer Szilvia, Mihalics János, Szekeres László, Túri-Nagy János
Koreográfus munkatársak: Gombai Szabolcs, Zachár Lóránt
Díszlet- és látványtervező: Ferenczfy-Kovács Attila
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina

Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

Fejléckép: A Hamupipőke szereplői (fotó/forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Jazz/World

Világsztárok a Balaton-felvidéken: jön a Paloznaki Jazzpiknik 

Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz, Mario Biondi, Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience, valamint a Deladap is Magyarországra látogat július végén.
Klasszikus

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Szórakoztató útikalauz operett-stopposoknak

Július 21-én ad otthont a Benczúr Kert az Örök típusok című operett stand-up estnek, amely a műfaj négy meghatározó karakterét mutatja be a közönségnek ismert és ritkán hallható dalokon, illetve szellemes, gyakran személyes élményekkel is fűszerezett történeteken keresztül.
Zenés színház kritika

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Zenés színház ajánló

Sikert aratott a Jó estét nyár, jó estét szerelem premierje a Zenthe Nyáron

Salgótarján idén nyáron újra a kultúra fővárosává válik Nógrád vármegyében: július 8. és augusztus 16. között ismét színházzal telik meg a város főtere: elindult a Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár 2025, a régió legnagyobb szabadtéri színházi eseménye.
Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.