A Hanna című előadásból hiányoznak a szélsőséges érzelmi megnyilvánulások. Egy fiatal lány élettörténetét látjuk megelevenedni, annak minden apró örömével, bánatával és tragédiájával, a lány saját szavain, naplóbejegyzésein, versein és a visszaemlékezéseken keresztül. Szenes Anikó – ahogyan iskolatársai ismerték – nem különbözik a többi tizenévestől: kortársaival együtt igyekszik megismerni a világot, fiúkkal találkozik, miközben próbál jól teljesíteni az iskolában.
Idilli világa, amelyben látszólag megtalálja a saját helyét, azonban hamar szertefoszlik, és beszivárog életébe a rideg valóság.
Widder Kristóf és Bíró Eszter a Hanna – szabadesés több szólamban című előadásban (Fotó/Forrás: FÜGE Produkció)
Zsidó származása fenyegető teherként nehezedik rá, ő pedig mindent megtesz azért, hogy kívül helyezkedjen az éppen zajló eseményeken. De a Baár-Madas Református Líceum önképzőkörének nyolcadik osztálya nem nézi jó szemmel, hogy a közösséghez tartozik – hiába kitűnő tanuló, Nemes Nagy Ágnessel nem versenyezhet, nem tölthet be tisztségeket, ráadásul dupla tandíjat kell fizetnie.
Arra sincs esélye, hogy egyetemre járjon, származása az érettségi után ismét megtorpanásra kényszeríti. Közben a család is a széthullás szélén áll: a lány testvére a hatályos törvények miatt elhagyja az országot, 1939 szeptemberében pedig az akkor már héberül is író Hanna is emigrál, Palesztinába költözik, ahol mezőgazdasági iskolába jár, és földműveléssel foglalkozik. Hirtelen értelmet nyer a játszók – Bíró Eszter és Widder Kristóf – mögött, a térben lebegő gyökér és a farönk:
a földből kiszakított, immár sehova sem tartozó élőlény képe, ami tápanyag nélkül elpusztul.
Widder Kristóf és Bíró Eszter a Hanna – szabadesés több szólamban című előadásban (Fotó/Forrás: FÜGE Produkció)
A lány körül felsejlenek világának meghatározó elemei, a becsomagolt élet: a barna papírba tekert tárgyaknak csak a sziluettjét látjuk, Bíró Eszter egyesével bontja ki az ejtőernyőt, az elhunytak emlékét őrző köveket, a kabátot, tehát mindent, ami hozzá tartozik, illetve a hegedűt, amely magát Hannát szimbolizálja.
A háttérben Widder Kristóf csellón játszik, amelynek hangja megteremti a jelenetek feszültségét, és a hangszer megszólaltatásának is jelentése van: baljós események eljövetelét sejteti. Ha éppen nem az eredeti funkcióját tölti be, a cselló az édesanyát testesíti meg, így alkot egy párt a hegedűvel. Widder, aki Tóth Réka Ágnes dramaturggal közösen szerzőként is részt vett a darab elkészítésében, illetve rendezőként jegyzi az előadást, bizonyos jelenetekben maga is színre lép szereplőként. Hol udvarlóként, testvérként, tanárként, bajtársként, hol pedig fogvatartóként segíti Bíró Eszter játékát, aki olykor közönnyel, csendes beletörődéssel, olykor pedig dacos ellenállással reagál az őt érő impulzusokra, megfogalmazásában jelentést kapnak a csendek is.
Értelmezésében Hanna szeme előtt egyetlen cél lebeg: hogy segítsen sorstársain.
A kamaszos dac és düh, amely egy-egy verssorban vagy mondatban érződik, hamar szilárd elhatározássá válik. Az is komoly motivációt jelent számára, hogy szenved a vidéki élet egyhangúságától, vágyik arra, hogy alkothasson, kiugrási lehetőségei azonban aligha vannak.
Widder Kristóf és Bíró Eszter a Hanna – szabadesés több szólamban című előadásban (Fotó/Forrás: FÜGE Produkció)
Egy ilyen helyzetben a brit hadsereg színeiben tenni valamit az otthon maradókért, rendkívül vonzó alternatíva lehet egy fiatal számára, Hanna tehát egyike lesz annak a tizenhét, magyar származású zsidónak, akiket kiképeznek a deportálások megakadályozására. Jugoszláviában ér földet az ejtőernyővel, ő pedig annak ellenére, hogy az egyik bajtársa türelemre inti, hátrahagyva a többieket, átlépi a magyar határt, ahol aztán letartóztatják.
Ez a jelenet egy heroizálási gesztus az alkotók részéről, ugyanis a valóságban valószínűleg már a földet éréskor elárulták a „felszabadítókat”, Hanna mellett pedig további két katonát ejtettek foglyul, akik később, a kínzások hatására a lány ellen vallottak.
A börtönjelenet az egyetlen olyan pontja az előadásnak, ahol Hanna, levetve a magabiztosság álarcát, majdnem megtörik. A sorozatos vallatások és megaláztatás mellett fogvatartói az édesanyját használják fel arra, hogy információhoz jussanak, ez pedig már az ő lelkének is sok. „Ami ma bűn, lehet, hogy holnap érdem” – mondja 23 évét meghazudtoló bölcsességgel, az utolsó pillanatokban is kiállva az emberségesség mellett. Végül nem árulja el küldetése célját, és érzelmes levélben kér bocsánatot azoktól – leginkább édesanyjától –, akik döntései miatt belekeveredtek az ügybe.
A végjátékkal új jelentést kap az előadás kezdőképe is.
Bíró Eszter és Widder Kristóf a Hanna – szabadesés több szólamban című előadásban (Fotó/Forrás: FÜGE Produkció)
A darab ugyanis már a nyitójelenetben sem hagy kétséget afelől, mi lesz Hanna sorsa. Ekkor azonban a néző számára még nem világos, hogy egy fiatal lány, akinek komoly tervei vannak az életben, miért választja inkább a mártírhalált, és miért nem fogadja meg fogvatartója tanácsát, hogy kérjen kegyelmet.
A válasz talán két szóban ragadható meg a legteljesebben: becsület és tartás. Mert az alig 70 perces előadás minden pillanatban egyértelművé teszi, hogy elszántsága és vakmerősége ellenére Hanna is fél, gyötri a kétely, a magány, és hogy olykor suta versei – melyekre egyszer-egyszer ő maga is reflektál, kiszólva a közönség irányába – mély érzelmekről árulkodnak. De felülkerekedik a negatív gondolatokon, illetve baljós megérzéseken, és megmarad embernek egy olyan világban, amelyből látszólag minden emberség kiveszett. Ezek után pedig arra a kérdésre, kér-e kegyelmet, egyetlen választ adhat csak: „Maguktól?”
Szerző: Vass Antónia
Fejléckép: A Hanna című előadás jelenete (forrás: FÜGE Produkció)
hírlevél
