Zenés színház

Harmadszor is

2013.03.05. 12:20
Ajánlom
A Szegedi Szabadtári Játékok István, a király-produkciója olyan elsöprő erejű érdeklődést keltett, hogy az eredetileg tervezett két augusztusi előadásra már most, március elején is csaknem lehetetlen jegyet szerezni.

Mivel a napokban szabályos harc indult az utolsó belépőkért, a fesztivál menedzsmentje úgy döntött: harmadik előadást is hirdetnek a darabból, amelyre augusztus 20-án fog sor kerülni. Jegyet váltani március 6-tól (szerdától) lehet majd az ismert elárusító helyeken és a szabadtéri játékok jegyirodájában.

Alföldi Róbert rendező díszlet- és jelmeztervezőjével (Menczel Róberttel és Nagy Fruzsinával), valamint Vörös Róbert dramaturggal alaposan kimunkált színpadi elképzeléseket mutatott be vasárnap a két szerzőnek, Szörényi Leventének és Bródy Jánosnak, akik teljes egyetértésben fogadták el az izgalmas koncepciót.

Bár kedvcsinálóra igazán nincs szükség, feltétlenül emíltést érdemel az előadások egyik kuriózuma: a rendkívül népszerű rockopera ugyanis - harmincéves történetében most először - élőzenével, egy hatvantagú zenekar közreműködésével fog megszólalni. Ennek az újdonságnak a hangsúlyozására a rendező természetesen különleges ötlettel állt elő, de hogy pontosan mivel, az majd augusztus 17-én, 18-án és 20-án fog kiderülni a Dóm tér színpadán - összesen tizenkétezer néző előtt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Színház

„Egy fantasztikus korszaknak bukkantam a nyomára” – interjú Szikora Jánossal

Idén már hatodik alaklommal rendezi meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója. Az augusztus 18-i bemutató apropóján Szikora János beszélt a kezdetekről, az idei év újdonságairól és a darab nemzeti öntudatformáló szerepéről.
Vizuál

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház tévé

Nézze meg a Budavári Palotakoncertet a tévében!

Ahogy minden évben, idén is volt operettgála a budai Vár Oroszlános Udvarában. Az Operettszínház sztárjai léptek színpadra Lőcsei Jenő rendezésében. Ha lemaradt róla, vagy szeretné újraélni a pillanatait, augusztus 20-án megnézheti a tévében.
Zenés színház hír

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”