Zenés színház

Harmadszor nyerte el Alföldi a legjobb előadás díját az Armelen

2016.07.03. 16:06
Ajánlom
A rendező ezúttal Eötvös Péter Senza Sangue című operájának színreviteléért érdemelte ki az elismerést az Armel Operafesztiválon.

Alföldi Róbert eddig háromszor vehette át rendezéseiért a Legjobb Előadás díját az Armel Operafesztivál történetében, emellett a Közönségdíjat is három alkalommal ítélték neki. A nemzetközi zsűri elnöke hangsúlyozta, a Senza Sangue csodálatos zeneiségének és letisztult rendezésének összhangja egyértelművé tette számukra a produkció díjazását.

armel alföldi róbert eötvös péter

armel alföldi róbert eötvös péter

Alföldi Róbert Senza Sangue című rendezésével visszatért a Nemzetibe, így széleskörben közbeszéd tárgya lett egy kortárs opera bemutatója. Olvassa el az előadásról szóló kritikánkat ide kattintva!

Albene Carrere és Romain Bockler - Senza Sangue

Albene Carrere és Romain Bockler - Senza Sangue (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett)

A legjobb énekesnek járó díjat a gaboni származású Adriana Bignagni Lesca kapta a pisai Verdi Színház The Angel of the Odd című előadásában nyújtott érzelmekben és árnyalatokban gazdag alakításáért.

armel Adriana Bignagni Lesca

armel Adriana Bignagni Lesca

A fesztivál Különdíját a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóinak előadása, az Elégia ifjú szerelmesekért című produkció, Almási-Tóth András rendezése kapta. Az előadás Vajda Gergely vezényletével volt látható. A zsűri indokolásában a kimagasló zenei teljesítmény és a szereplők expresszív kifejezésmódja mellett az is szerepelt, hogy a Zeneakadémia elsőként vállalkozott Magyarországon a szerző, Hans Werner Henze művének bemutatására.

armel vajda gergely

armel vajda gergely

Az Arte Közönségdíj sorsáról augusztus 10-ig lehet szavazni az Arte Concert oldalán. A végeredményt a Sziget Fesztivál zárónapján, augusztus 16-án jelentik be a Fidelio Színpadon.

Az Armel Operafesztivál produkcióiban a Pannon Filharmonikusok közreműködtek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Könyv

Hallgass egyperceseket Örkény István előadásában!

Színdarabok és interjúk felvételei mellett felolvasások hanganyaga és fotók is elérhetőek az OSZK honlapján, amelyet a ma negyven éve elhunyt író, dramaturg emlékének szenteltek.
Könyv

Térey János irodalmi életműve az internetre kerül

A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) posztumusz tagjává választotta a június 3-án elhunyt Térey János költőt, írót, drámaírót, műfordítót, így hamarosan hozzáférhetővé válik életműve a DIA honlapján.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Erőd Iván zeneszerző

A magyar származású osztrák zeneszerző 83 éves volt, halálhírét a bécsi Staatsoper közölte.
Zenés színház hír

Átadták a Honthy-díjakat a Budapesti Operettszínházban

Kilenc kategóriában jutalmazta az évad legjobbjait a Budapesti Operettszínház, ahol hivatalosan is lezárult a 2018/19-es évad.
Zenés színház hír

Aj Vej-vej Turandotot rendez Rómában

A hazájában játszódó Puccini-operának a kínai képzőművész nemcsak a rendezője lesz, hanem ő tervezi a jelmezeket is.
Zenés színház hír

Kijött az első fotó az új West Side Story-filmhez

„Something’s comin’, somethin’ good…” Steven Spielberg rendezi az 1961-es West Side Story remake-jét, összeszedtük, mit tudunk róla.
Zenés színház operaház

Díjátadóval zárult az Opera „Puccini Itáliája”-évada

Az eltelt évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit jutalmazta az Operaház. Az évzáró Csillagóra gálaesten azt is bejelentették, hogy kik viselhetik egy éven át „A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese” és „A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” címeket.