Zenés színház

Hárman pályáztak az Operettszínházra

2014.08.22. 17:43
Ajánlom
Eddigi értesülések szerint a teátrum igazgatói posztjára Lőrinczy György művészeti menedzser, Bozsó József színész, rendező, kulturális menedzser és Tokody Ilona operaénekes pályázott.

A július 18-án a www.kormany.hu honlapon közzétett pályázati felhívás szerint, a felhívás megjelenésétől számított legkésőbb 30 napon belül kellett személyesen benyújtani a pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Személyügyi Főosztályán, ahová a pályázati határidő lejártáig három személy nyújtotta be pályázatát - közölte augusztus 22-én a minisztérium. 

Lőrinczy György, a Pentaton Koncert- és Művészügynökség igazgatója és az Európai Művészeti Menedzserek Szövetségének elnökségi tagja az megerősítette azt, hogy beadta pályázatát az Operettszínház élére, ahol az elmúlt évek munkájának a folytatását tervezi. Mint közölte, művészeti vezetőnek a színházat jelenleg igazgató Kerényi Miklós Gábort kérte fel - aki nem pályázik az igazgatói posztra -, míg tervei szerint Makláry László folytatná főzeneigazgatói munkáját. A színház jelenlegi menedzsmentje támogató nyilatkozatot csatolt a pályázatához - hangsúlyozta Lőrinczy György.

Bozsó József szintén megerősítette, hogy pályázatot nyújtott be, ennek részleteiről azonban egyelőre nem kívánt beszélni. Tokody Ilonát az MTI-nek nem sikerült elérnie.

Mint az EMMI emlékeztetett, a pályázatok véleményezésére szakmai bizottságot kértek fel, melynek tagjai az érintett előadó-művészeti bizottság négy, a miniszter egy, az előadó-művészeti szervezet közalkalmazotti tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy, továbbá a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője.

A pályázatokat a benyújtási határidőt követő 30 napon belül kell elbírálni, majd a munkakör betöltéséről a miniszter a szakmai bizottság véleményének kézhezvételétől számított 30 napon belül, az abban foglaltakat mérlegelve dönt.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Ők az idei Junior Prima Díjasok színház- és filmművészet kategóriában

„Senki sem születik egyedülálló művésznek, hanem a családjának, környezetének és nem utolsósorban persze önmaga kitartó, kemény munkájának köszönhetően válhat azzá” – vallja Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki a szeptember 14-i díjátadó ünnepségen hat fiatal művésznek adta át a színház- és filmművészet kategória pénzjutalommal is járó Junior Prima Díját.
Színház

A sudár mosonmagyaróvári naiva – Rujder Vivien portréja

A budapesti Katona József Színház fiatal művésze Junior Prima Díjat vehetett át szeptember 14-én. A Takarékbank Zrt. támogatásával megvalósuló díjátadón Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója méltatta Rujder Vivien tehetségét.
Színház

Ragyogó és huncut angyal – Mentes Júlia Virginia portréja

Zenésszínész-osztályában végzett, de nem zenés színészként gondol magára. Alakításai a szakma nagyjait is meggyőzik, tehetségét szeptember 14-én a Takarékbank Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal ismerték el.
Színház

Szívesen látják el szerepekkel – Gyöngyösi Zoltán portréja

A Vígszínház művészének szakmai szempontból igazán jól indult az évad: másfél hete komoly színészi helyzetben bizonyíthatott, amikor a Szerelmek városa főszerepében lépett színpadra, kiváló teljesítménnyel, szeptember 14-én pedig Junior Prima Díjat vehetett át a Takarékbank Zrt. jóvoltából. Az elismerést Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója adta át.
Színház

Kíváncsian villanó, világos szempár – Rózsa Krisztián portréja

Mohácsi János nem visz színre olyan darabot a Miskolci Nemzeti Színházban, amelyben Rózsa Krisztián ne kapna szerepet – nem véletlenül. A fiatal színművész tehetségét a Takarékbank Zrt. támogatásával Junior Prima Díjjal ismerték el szeptember 14-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Ki lesz a vadak ura? – Új családi musical a láthatáron!

A TBG Production és a Soproni Petőfi Színház a Tesla musical alkotóinak közreműködésével bemutatja: a Vadak Ura – The Covenant musical show-t.
Zenés színház hír

Musical az ártatlanság koráról – a Nine premierjével indul az Operettszínház új évada

Közönségtalálkozóval egybekötött sajtótájékoztatón mutatkoztak be a Budapesti Operettszínház új bemutatójának szereplői. A Nine-Kilenc Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című filmje alapján készül Balázs Zoltán rendezésében.
Zenés színház ajánló

Mitől működik egy házasság? – II. János Pál pápa darabja az Opera Eiffel Műhelyházában sejteti a választ

Karol Józef Wojtyła, a későbbi II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabját Krzysztof Penderecki zenéjével és székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködésben mutatja be 2021. szeptember 8-án a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház hír

Sonja Šarić szerb szoprán nyerte a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

A pandémia miatt tavalyról 2021-re halasztott énekverseny minden korábbinál több, 66 versenyző részvételével zajlott. A Fidelio különdíját az egyetlen magyar döntős, Fürjes Anna Csenge nyerte el.
Zenés színház hír

Kautzky Armand menti meg a Margitszigeti Színház előadását

Gerdesits Ferenc egészségügyi okokból nem tud fellépni a szeptember 3-i Margitszigeten a TGB Production Tesla című előadásában – tudatta a Fidelióval a darab menedzsmentje.