Zenés színház

Három ország három színpadán az Operett

2013.10.21. 16:40
Ajánlom
Október 18-án este három ország három színpadán léptek fel a Budapesti Operettszínház művészei - összesen mintegy ötezer néző előtt. A társulat egyik része a Marica grófnőt játszotta a baden-badeni Festspielhausban, szólistáik oroszországi turnéra indultak egy gálaműsorral, míg Budapesten a Ghost sikermusicalt adták elő.

Immár tíz éve a Budapesti Operettszínház is rendszeresen kap meghívást a baden-badeni Festspielhausba. A kétezer-ötszáz személyes színházteremben most három előadáson látható Kálmán Imre világhírű operettje, a Marica grófnő, amelyet Kerényi Miklós Gábor rendezett Fischl Mónikával, Kalocsai Zsuzsával, Vadász Zsolttal, Vadász Dánielell és Peller Károllyal a főbb szerepekben. A Marica grófnőt az Operettszínház korábban már Tokióban, Helsinkiben, Londonban és Münchenben is bemutatta. A Festspielhaus műsortervében egyébként a budapesti társulat produkciója olyan nevek mellett szerepel az idén, mint Max Raabe, Edita Gruberová, Rolando Villazón, a Budapesti Fesztiválzenekar vagy éppen a szentpétervári Mariinszkij Balett.

Az Operettszínház hat szólistája, Bordás Barbara, Oszvald Marika, Homonnay Zsolt, Kékkovács Mara, Kristóf István és Kádár Szabolcs ugyanakkor Oroszországba utazott, hogy három városban lépjen színpadra egy operettgálával. A sort október 18-án nyitották meg Szentpéterváron, onnan utaznak tovább Szibériába, hogy Jekatyerinburgban, majd utolsó állomásként Cseljabinszkban is fellépjenek a Csárdáskirálynő, a Bajadér, a Marica grófnő, A víg özvegy és a Hollandi menyecske legismertebb részleteivel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház operett

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.
Zenés színház interjú

"Szeretni kell és pont" – A nő kétszer

Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének kétestés, margitszigeti bemutatójának primadonna szerepében július 20-án Dobó Enikő, 21-én pedig Eperjesi Erika látható majd. A két „Fedórát” szerepükről és az előadásról kérdeztük.