Könnyebb vagy nehezebb alkalmazott zenét szerezni, mint koncerttermi zenét?
Én éveken keresztül alkalmazott zeneszerzést tanultam az egyetemen, immár öt éve jelen van az életemben ez a műfaj, ezért a magam részéről könnyebbnek ítélem meg ezt a fajta zeneszerzést. Diplomamunkaként operát írtam Örkény Macskajátékából, szeretném, ha ez még színpadra kerülne. Persze szívesen írnék a koncertteremnek, de össze kellene szednem hozzá a bátorságomat. Ha látok egy-két ilyen versenykiírást, akkor megbeszélem magammal, hogy ebből már kifutottam.
Már? Hiszen huszonöt éves vagy! Hogyan kötöttél ki a színháznál?
Voltak próbálkozásaim a filmes műfajjal, de a színház egyre jobban kezdett vonzani. Ebben a közegben sokkal hangsúlyosabbak az emberi kapcsolatok, az alkotók közötti kommunikáció.
Hogyan zajlottak a Liliom munkálatai ifjabb Vidnyánszky Attilával?
Attila egészen hétköznapi módon kért fel ennek a darabnak a zenéjére: egy Hamlet-előadás után beköszöntem hozzá, és miközben átöltözött, egyszerűen megkérdezte: „Figyelj, nem akarod megírni a Liliom zenéjét?” Mondtam, hogy persze. Baráti viszony van köztünk, ami sokszor meg is nehezíti a közös munkát. Nehéz pontosan elválasztani, hogy mikor vagyunk barátok és mikor kollégák.
Erőskezű rendező ifjabb Vidnyánszky?
Iszonyatosan inspirálja, hogy egy zene milyen hangulatot rak a színpadra. Már nyáron mutatott nekem zenéket, hogy mit képzel el egy-egy jelenetben. Abban én hallottam valamit, így jött létre az előadás zenei világa. Ez persze vissza is hat: Attilát is befolyásolja, hogy milyen hangulatot tesz a színpadra a zene.
Te is megjelensz a színpadon az előadásban. Szeretsz „látható” lenni?
Végül is klasszikus zenész vagyok, megszoktam már a színpadot. Most különösen volt alkalmam, mert januárban például 26 előadáson léptem fel.
Mennyi improvizációs teret adsz a zenészeknek?
A Liliom esetében semmit. Úgy látszik, túlságosan szeretem irányítani a dolgokat. (nevet) A sok előadás alatt úgyis beállna valami, akkor már miért ne írjam meg pontosan, hogy mi.
Zongorázni tanulsz a Zeneakadémián. Mégsem terved, hogy zongoraművész legyél?
Soha! Zongoraművésznek lenni magányos szakma, szállodáról szállodára költözöl, hogy ismeretlen városokban lépj fel. Én szeretem olyan emberekkel körülvenni magam, akiket szeretek, és akikre számíthatok. Másrészt nincs belém kódolva a napi sok-sok óra gyakorlás, ami ehhez kéne. Lehet, hogy egy színházi dalt jól lekísérni nekem könnyebben megy, mint egy nálam virtuózabb zongoristának. Egyébként inkább vonz a tanítás, jelenleg Vecsei H. Miklós Sztalker-sulijában is tanítok.
Zeneszerzőnek nem magányos lenni?
Amit én csinálok, az nem. Minden embernek szüksége van a pozitív megerősítésre, de ez nálam hatványozottan igaz. Amikor egy színpadi zenét írok, állandóan mutogatom a rendezőnek, a színészeknek, a többi zenésznek, mert kíváncsi vagyok a véleményükre. Elég kegyetlen vagyok magammal, ha kell, négy órákat alszom, szívesség-alapon is beszállok projektekbe.
Hogyan fogalmazódott meg benned az igény arra, hogy zeneszerző legyél?
Nagyon utáltam zongorát gyakorolni, és sokszor csak improvizáltam helyette. Így születtek az első szerzeményeim tizenhat évesen. Nem akartam beskatulyázódni, se koncertező zongorista, se zongoratanár lenni, de szerencsére megkaptam a konzis tanáraimtól a támogatást. Kodály Zoltántól jött első fontos hatás, aztán Robert Muczynski hatott rám, akinél egyszerre figyelhetők meg a jazz és Bartók jellegzetességei. Az ember az én életkoromban még keresi a saját hangját. Persze lehet, hogy az alkalmazott zeneszerzésben nincs is olyan, hogy saját hang.
Valami mégis van…
Szokták nekem mondani, hogy mindig van egy-két dolog, amiről meg lehet ismerni, amit én írtam.
Igyekszem beletenni magam a darabokba, igyekszem zeneszerzőként magam lenni a megtestesült fegyelem: minden hangról tudni kell számot adni. Szeretem azt a zenét, ami tükröt tart.
Ez mit jelent?
Ha tehetném, csak szarkasztikus zenéket írnék, szerintem ez a Liliomban is hallatszik. A romantikus jeleneteknek például jót tesz – igaz, ez a rendezőtől is függ –, ha visszahúzza a zene. Egy jó fricskát soha nem lehet kihagyni. Ez még inkább hallatszik a Kozmikus magányban és a Háború és békében.
Szokták mondani, hogy polgárpukkasztó a zeném, és ahogy zongorázom. Bármennyire is szeretném, nem jön mindig velem a testem, hogy megfeleljek a „normálisnak”. De hát… pukkadjanak.
Névjegy
Mester Dávid 1994-ben született. A Zeneakadémia alkalmazott zeneszerzés szakán szerzett diplomát, jelenleg az egyetemen zongorát tanul. 2018-ban a Vígszínház két előadásához, a Kozmikus magányhoz és a Liliomhoz komponált zenét, illetve decemberben az ő zenéjével mutatta a Recirquel Újcirkusz Kristály c. darabját.