Zenés színház

Hatalmas érdeklődés a Mamma Mia! iránt

2014.01.07. 14:16
Ajánlom
Hatalmas az érdeklődés a Mamma Mia! című musical iránt, amelyet augusztusban mutat be a Madách Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közösen a Tisza-parti városban. A szervezők egy újabb előadást is a programba iktattak, így összesen hat alkalommal játsszák Szegeden a darabot.

Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója a nyári eseményről tartott január 7-i sajtótájékoztatón azzal indokolta a hatodik előadás műsorra tűzését, hogy kiemelkedő az érdeklődés a musical iránt, az előzetesen meghirdetett öt előadásra már nem lehet jegyet kapni.

Harangozó Gyula művészeti vezető hozzátette:a Szabadtéri Játékok történetének ez az eddigi legsikeresebb évada, a 2010-es szezon jegyeladási mutatóit is túlszárnyalta a fesztivál, eddig már kétszer annyi belépő talált gazdára, mint tavaly ilyenkor.

A sikerben kiemelkedő szerepe van a Mamma Mia! című előadásnak. A Szirtes Tamás rendezésében színre kerülő produkciót a korábban meghirdetett öt előadáson kívül még augusztus 22-én láthatja a közönség. Egyúttal azonban azt is jelezték, ennél több előadás biztosan nem lesz a musicalből a szabadtéri játékokon. 

A vezetők felidézték, hogy 55 éve, 1959-ben indult újra a második világháború miatti kényszerszünet után a Szegedi Szabadtéri Játékok. A jeles alkalomról a március 27-i színházi világnapon tudományos konferenciával emlékeznek meg. A kétnapos konferencia keretein belül a játékok története, korai és mostani működése, a városra gyakorolt kulturális hatása is szóba kerül, de az előadók kitekintenek az aktualitásokra is. A rendezvényhez csatlakoznak Szeged színházművészetével foglalkozó szakemberek is.

A Regionális Összművészeti Központ (Reök) programjairól Herczeg Tamás elmondta, hogy Shakespeare-hetek elnevezéssel a világhírű drámaíró születésének 450. évfordulója alkalmából több eseménnyel is készülnek. Február 13-án a W.H. zenekar kortárs formában megzenésített szonetteket ad elő, február 28-án a Thália Színház és a Füge Produkció közös előadását, a Láthatóságiak - Kis Szentivánéji Zene című darabot láthatják a nézők. Emellett a tervek szerint lesznek felolvasások civilekkel és népszerű művészekkel közösen, a farsangi időszakban pedig Rómeó és Júlia álarcosbált rendeznek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Klasszikus

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Zenés színház interjú

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Zenés színház ajánló

Sztárénekeseket hoz Budapestre a húszéves Georg Solti Akadémia

Az elismert olaszországi bel canto nyári akadémia jelentős nemzetközi karriert építő egykori növendékei közül Aigul Akhmetshina, Freddie De Tommaso, Hera Hyesang Park és Paul Grant lép fel október 20-án a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház hír

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Zenés színház interjú

Vágó Zsuzsi: „Az egész nézőteret be kell kebeleznem”

Vágó Zsuzsi eljátszotta a musicalirodalom legnagyobb hősnőit, köztük Júliát és Scarlett O’Harát, a Miss Saigon Kimjét, az Abigél Vitay Georgináját és a Rebecca Énjét. Ikerlányai születése után idén tavasszal, a Carmen Jósnőjeként tért vissza a Budapesti Operettszínházba.