Zenés színház

Határon túli mozaikkép

2008.08.26. 00:00
Ajánlom
Augusztus 29. és 31. között rendezik meg az Art-mozaik Külhoni Fesztivált a Millenárison, ahol határon túli színészek, zenészek, táncosok és fotósok mutatkoznak be a budapesti közönségnek.

A 2007-ben első alkalommal megrendezett Biennálé – A külhoni magyarok kulturális fesztiválja sikerét követően idén az Art-mozaik háromnapos fesztiválja biztosít lehetőséget a határon túli művészek, hangsúlyosan az amatőr, illetve fiatal alkotók bemutatkozására.

A rendezvény jó idő esetén szabadtéri programokat is kínál az érdeklődőknek. A Millenáris parkjában fellép többek közt a Szabadkai Színitanoda, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Gyermekstúdiója, a Szabadkai Gyermekszínház, a Rozsnyói Meseszínház és az Árgyélus Színház. Az előadások mellett kiállítások és kültéri installációk is megtekinthetők majd, melyek közül különleges, interaktív programnak ígérkezik a kassai Rovás művészeti csoport helyszínen készülő Nibelung gyűrűje című akciófestménye.

A Teátrum minden este egy-egy profi színházi produkciónak biztosít helyszínt. Az első napon mutatkozik be a Vajdasági Tanyaszínház a Hegedűs a háztetőn című előadásával, második este a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház frissen felújított Dekameron című karneváli játéka Vidnyánszky Attila rendezésében, utolsó este pedig a Bezerédi Zoltán rendezte A bor című Gárdonyi-színdarab lesz látható a Komáromi Jókai Színház előadásában. A színházi program az Auguste Rodin szobrai által inspirált Fehér fal című táncelőadással és Szilágyi Nándor Fotó-Vers kiállításához készült performansszal egészül ki.

A Millenáris Fogadója ad helyet az esti könnyűzenei koncerteknek. A Felvidéktől a Vajdaságig érkező fellépők meleltt a műfajokat is sokszínűség jellemzi, jazztől rhythm&bluesig terjed a zenei étlap. És akik ezt tálalják: a Kistehén Tánczenekar, a Peter Lipa Quintet, Harcsa Veronika Quartetje, Ferenczi György és a Rackajam, a Slang, valamint Zuboly playz Jazz címmel Ágoston Béla két zenekara, a Zuboly és az Ágoston Béla Quartet áll össze erre az alkalomra.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Könyv

„Szégyen és gyalázat” – Írók reagáltak Demeter Szilárd publicisztikájára

Kepes András lemondta a PIM-ben megrendezendő könyvbemutatóját, Vámos Miklós melegebb éghajlatra küldte Demeter Szilárdot, Dragomán szégyennek és gyalázatnak nevezte az esetet. Felbolygatta a szakmát a PIM főigazgatójának írása.
Könyv

Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot az origós írás miatt

Arról kérdeztek az ellenzéki képviselők, hogy menesztik-e a Demeter Szilárdot a holokausztrelativizáló publicisztika miatt.
Színház

Vecsei H. Miklós arról beszélt, miért búcsúzott el a Vígszínháztól

„Leszek én még vígszínházi tag” – mondta a Rózsavölgyi Szalon Mi jár a fejedben című műsorában Vecsei H. Miklós, akinek a neve hosszú évekre egybeforrt Nemecsekével. Most ír, rendez, zenél és újratervez.
Klasszikus

Online koncertek a Filharmónia Magyarországtól

A 17 éves zongorista Bach, Beethoven és Schumann műveit adja elő a pécsi Kodály Központban. A Filharmónia Magyarország közvetítéseit ajánljuk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Új bemutatóval várja 2021-et a Madách Színház

A Madách Színház újra egy világsikert hoz Magyarországra, a Broadway bemutató után először nálunk kerülhet színre Robert Horn musicalje, az Aranyoskám (Tootsie).
Zenés színház magazin

75 éves a színpad és a filmvászon koronázatlan királynője, Bette Midler

December 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját Bette Midler amerikai színésznő, énekesnő, aki több mint fél évszázados karrierje alatt négy Grammy-díjat, négy Golden Globe-díjat, három Emmy-díjat, két Tony-díjat vehetett át, emellett hatszor kapta meg a legjobb komikának járó American Comedy Award kitüntetést.
Zenés színház hír

A változásra is reflektál Dolhai Attila új lemeze

A Visszatérés CD után két évvel új lemezzel jelentkezik Dolhai Attila. Az előző albummal ellentétben – ahol a színházi élmények egyfajta összefoglalása volt a cél – a színész ezúttal nem mások által megírt szerepek mentén szólal meg, hanem saját szerzeményeit gyűjtötte össze.
Zenés színház advent2020

Adventi naptárba rendezett új felvételekkel készül közönségének az Opera

Online adventi naptárba rendezett új felvételekkel készül a közönségnek a Magyar Állami Operaház advent első vasárnapjától 26 napon át.
Zenés színház ajánló

Online Mikulásünnep a Talamba Ütőegyüttessel

A Zichy Szín-Műhely Mikulás alkalmával egy igazán különleges meglepetéssel készül december 5-én és 6-án.