Zenés színház

Hatásos kettős

2006.02.02. 00:00
Ajánlom
MOZART: DON GIOVANNI - Wiener Philharmoniker, Wilhelm Furtwängler Siepi, Schwarzkopf, Grümmer, Edelmann, Dermota; EMI Classics, 2005.

Mozart és Furtwängler, összeférnek-e vajon? Két külön világ - gondolhatnánk -, és aki a harangöntésben jártas, nem biztos, hogy ügyesen készít ezüstcsengettyűt. Valóban, a ma normaként követett, kis létszámú együttesekkel, gyakran korhű hangszereken, vibrátó nélkül előadott produkcióktól igencsak eltér a német dirigens romantikus, olykor túlontúl egyéni Mozart-értelmezése. Ám a Don Giovanni esetében páratlanul hatásos kettejük találkozása. Furtwängler vezényletével Mozart operája túlfűtött szenvedélyekben tobzódó, vérfagyasztó dráma, egyetlen hatalmas tömbből kifaragott monumentum. Bár nagyszerű énekesgárdával dolgozott, az előadás igazi ereje nem az áriákban rejlik, hanem az olyan részekben, ahol a zenekaré és a kórusé a főszerep, mint a nyitány, a gyilkosság, a Don bálja vagy a Kővendég-jelenet.

Furtwängler háború utáni működésében a Salzburgi Fesztivál ugyanolyan meghatározó szerepet játszott, mint korábban Bayreuth. Sok felvétel maradt ránk e periódusból, köztük három különböző évadban előadott Don Giovanni teljes hanganyaga, amelyből a legkésőbbi, az 1954-es szezon egyik előadása hallható ezen a lemezen. A négy évvel korábbi produkcióhoz képest, melyben a címszerepet Tito Gobbi igencsak markáns túlzásokkal énekelte, a karmester ideális partnerre talált Cesare Siepiben. Az ekkor alig 31 éves olasz bariton Donja gáláns nemesúr és behízelgő csábító, mulatozó duhaj és öntelt vakmerő, aki az ördögtől sem fél. Őt hallgatva hihetővé válik, hogy csak Spanyolhonban ezerhárom asszonynak csavarta el a fejét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház operett

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.
Zenés színház interjú

"Szeretni kell és pont" – A nő kétszer

Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének kétestés, margitszigeti bemutatójának primadonna szerepében július 20-án Dobó Enikő, 21-én pedig Eperjesi Erika látható majd. A két „Fedórát” szerepükről és az előadásról kérdeztük.