Zenés színház

Héja Domonkos: "A Stiffelio embertelen erőfeszítést kíván az énekesektől"

2013.04.06. 11:00
Ajánlom
Az Operaház hányatott sorsú Verdi-operát tűzött műsorára áprilisban, a házasságtörés és megbocsátás erkölcsi dilemmájával foglalkozó Stiffeliót. Héja Domonkost, az intézmény főzeneigazgatóját és a budapesti premier karmesterét INTERJÚnkban a kompozícióval kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük.

- A Stiffelio ritkán játszott darab. Mikor találkozott vele először, és milyen benyomást keltett Önben a mű?

- Ez az első találkozásom a darabbal. Átolvastam a partitúrát a darab kitűzésekor, de az igazi megismerkedésre a tanulás alkalmával került sor. Vegyes érzéseim voltak a teljes művel kapcsolatban. Részben, mert érezhetően korrekcióra szorul - nálunk is minimális húzással megy az előadás. A darabon persze azonnal látszanak azok az értékek, amelyek Verdit jellemzik: megkapóan hatásos dallamvilága, a drámaiság, a kórus mértékletes, de nagyon ésszerű használata, ugyanakkor a szólistákkal megdöbbentően kegyetlen ez a mű. A két főszereplőre - esetünkben Rálik Szilviára és Kiss B. Atillára - olyan feladatot ró, ami igazán nagy kihívás az énekesek számára: sok csúcsmagasságot kell megénekelniük a darab teljes hosszán át.

- Verdi életművében nem ez az egyetlen, az irodalmi és történeti hősiességtől távoli, erkölcsi kérdéseket feszegető cselekmény, de ennek a konfliktusa látszik legkevésbé a 19. század színpadához illő történetnek. Véleménye szerint érzékelhető-e ez a kompozíció zenei világában, meghatározóak-e a szüzsé sajátosságai?

- Verdi egy kortárs francia darab (Émile Souvestre és Eugène Bourgeois Le pasteur ou l'Évangile et le foyer című műve - a szerk.) nyomán komponálta a Stiffeliót, amelynek alaptörténetében egy lelkész, Stiffelio, és házasságtörő felesége konfliktusos kapcsolata áll a középpontban. Amellett, hogy az 1850-es bemutató után a cenzúra nekiment a társadalmi konvenciókat is felrúgó témának, amelyben egy mintacsalád titkai tárulnak fel, ez az erkölcsi problémakör a 19. században nem is érdekelhette annyira a széles közönséget, legalábbis nyilvánosan biztosan nem - ezért eleve nem ígérkezett színházi sikerdarabnak. A szerző valószínűleg ezért is írta át a darabot, 1857-ben mutatták be a zeneileg csaknem azonos Aroldo című operát, amelyben a főszereplő már nem lelkész... Verdinek szinte csak erre a művére jellemző, hogy együtt használja a csellót és a klarinétot, e két hangszer Stiffelio lelki tusáját festi alá, Lina, a feleség áriájában pedig olyan áttört hangszerelés jellemzi az asszonyi gyötrődést, amelyben tizenegy szólóhangszer játszik vonószenekari kísérettel - ez a hangzás szinte lebegő hatást kelt. Mindemellett természetesen a Verdire jellemző nagy tuttik is jelen vannak.

- Az előbbi kérdéssel összefüggésben: mennyire absztrahálható a darab, hogy viszonyul a koncertszerű előadás koncepciójához?

- A kérdés első felére egy rendező sokkal hozzáértőbben és színesebben válaszolna. Szerintem nincs sok absztrahálható elem a darabban - van egy temetői jelenetünk, egy párbaj és egy szoba -, de hogy egy rendező mit hozhatna ki ebből, azt egyéni gondolatisága határozná meg. Esetünkben pedig a közönség egyéni képzelete, élményvilága adhat többletet ennek a hangversenynek, saját értékítéletük, vagy megéléseik, amelyek a cselekménnyel együtt bontakoznak ki bennük egy klasszikus, estélyi ruhás, szmokingos koncertelőadáson, amelynek egésze alatt magyar nyelvű feliratok segítik őket a történet pontos értelmezésében.

- Az opera számos kényszerű változtatáson esett át, idővel pedig teljesen eltűnt még a partitúrája is, és bár néhány évtizede újra felfedezték, nemigen akad operaház, ahol ténylegesen repertoárdarabbá vált volna. A recepció tévedése ez, vagy a Stiffelio valóban lemaradt arról a kultúrtörténeti pillanatról, amikor megszilárdíthatta volna a pozícióját?

- Visszautalnék az első kérdésére: hogy miért is ritkán játszott darab a Stiffelio. Amint említettem, embertelen erőfeszítést kíván az énekesektől - ez nyilvánvalóan eleve meghatározza az opera színrevitelének gyakoriságát. Mégis van egy-egy színház, például a Metropolitan, vagy a Mannheimi Opera, ahol a repertoár része, ezt azonban nem szabad összekeverni a nálunk repertoárdarabként ismert művek akár évtizedekig tartó szériáival. A külföldi színházak gyakrabban frissítik a repertoárt, így egy-egy darabot maximum három évig tartanak műsoron, s aztán teljesen eltűnik egy-egy közönséggeneráció életéből, illetve a következőében nem szerepel.

- Az Operaháznak vannak tervei még a művel a Verdi-év eseménysorozatán túl is?

- A Stiffelio budapesti bemutatóját mi a különleges eseményeink közé soroljuk, a közeljövőre vonatkozó terveink nincsenek vele - azt leszámítva persze, hogy június 1-jén megismételjük az előadást.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.
Zenés színház interjú

"Szeretni kell és pont" – A nő kétszer

Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének kétestés, margitszigeti bemutatójának primadonna szerepében július 20-án Dobó Enikő, 21-én pedig Eperjesi Erika látható majd. A két „Fedórát” szerepükről és az előadásról kérdeztük.
Zenés színház kritika

Dadaista baba

Kortárs-ifjúsági-abszurd-bábopera – a négy jelzőből egy is elég, hogy a közönség előre tudja, nem szokványos élményben lesz része. Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című darabja nem csupán megfelelt elvárásainknak, de felül is múlta azokat.