Zenés színház

Herczeg Tamás: "Keressük a saját szabadságunkat"

2013.01.22. 13:23
Ajánlom
Hat évvel ezelőtt saját erőből vágtak neki a pályának, mára övék az egyik legizgalmasabb hazai színházi társulat. A HOPPart vezetőjével, Herczeg Tamással beszélgettünk a független létről, közszereplésről, és újonnan készülő előadásukról, a Blue Hotelről.

- 2007-ben úgy vonultatok be a színházi köztudatba, mint az a végzős osztály, amelyik aztán nem kapott kőszínházi szerződést.  Azóta adott nyilatkozataitokat olvasva felmerült bennem a kérdés, amit muszáj megkérdeznem: annak idején vágytatok ti egyáltalán a kőszínházi létre?

- Igen, nagyon. Amikor végeztünk, a tanáraink véleménye alapvetően az volt, hogy a diplománk megszerzésével a képzésünk még korántsem ért véget. Szerették volna, ha elmegyünk akár pesti, akár vidéki színházakhoz, hogy aztán felszívjuk azt a rengeteg tapasztalatot és tudást, amit az egyetemen értelemszerű okok miatt nem kaphattunk meg. Amikor aztán ez nem következett be, és a végzés pillanatában ott álltunk szerződések nélkül, éreztük, hogy valamit tennünk kell. Az elképzelés, hogy együtt maradunk és így próbálunk meg valamit létrehozni, tulajdonképpen akkor született meg, amikor Magács László felhívott bennünket azzal, hogy szívesen rendelkezésünkre bocsátja a Merlint.  De alapvetően a célunk sosem az volt, hogy megmutassuk, milyen jól tud működni az osztályunk társulatként is, sokkal inkább az, hogy valamilyen módon formában tartsuk magunkat, ne jöjjünk ki a gyakorlatból. Az gondoltuk, ha tevékenyek vagyunk, előbb-utóbb csak megcsörren az a telefon. Elég gyorsan meg is csörrent és szerencsére csörög azóta is.

- Zenés színházi osztályként végeztetek. Van olyan zenés színház ma Magyarországon, ahova jó szívvel elmennél játszani?
- Nem, nincs (nevet). De alapvetően nem is tartom magamat alkalmasnak arra, hogy helyt álljak egy nagyon drága, nagyon színes, nagyon populáris musicalben. Amikor mi azt mondjuk magunkról, hogy zenés színházat csinálunk, akkor valami nagyon másra gondolunk, de hogy pontosan mire, azt nem tudnám megfogalmazni. Valami olyasmit keresünk mindig, amiben megtalálhatjuk a saját szabadságunkat, amit kedvünk szerint átformálhatunk úgy, hogy közben nem lebegnek a fejünk fölött kötelező hangszerelések, szerzői jogok és ehhez hasonlóak. Szeretjük a másik, árnyékos oldalról is megmutatni a dolgokat, és közben mindig próbálunk kicsit ironikusak is maradni. Folyamatosan kísérletezünk, újabban például nagyon rákaptunk arra, hogy kórusokat szólaltatunk meg. Ez egyrészt nagyon érdekesen tud beépülni az előadásba, másrészt nagyon kényelmes, mert nem kell a hangszereinket cipelni.

- Azt gondolnánk, hogy a kulturális szféra szűkülésével egyre több és több fiatal lép arra az útra, amire egykor a ti osztályotok is. Te látsz most a HOPParthoz hasonló kezdeményezéseket?

- Azt gondolom, hogy bizonyos fokig nekünk is sikerült hozzátennünk valamit ahhoz a szemlélethez, amit egyébként már előttünk is sokan képviseltek, így például a Krétakör Színház vagy épp Pintér Béla és az ő társulata. Ez végeredményben egy üzenet a fiataloknak, hogy merjenek bátrabban rálépni a saját útjukra. De hogy konkrét példát is mondjak, az egyik legnagyszerűbb visszaigazolás Kolozsvárról jött, ahol az egyetemen HOPPart kurzust indítottak. Elkérték az előadásaink felvételeit, és bár eredetileg csak jeleneteket akartak kielemezni, a hallgatók egy idő után követelték, hogy hadd nézzék végig a teljes darabot. De azt is hallottam már, hogy ugyanígy Kolozsváron épp a mi hatásunkra döntött úgy pár színművészetis, hogy nem mennek kőszínházba, helyette inkább összehívták a barátaikat, és belevágtak a független létbe. Amikor ezt meghallottam, akkor azért felkiáltottam örömömben, hogy úristen! Nagyon jó lenne egyszer őket meghívni.

- Az Örkény Színház most egy nagyon jó korszakát futja, ami részben a HOPPartnak is köszönhető: a kezdeti társulat több tagja is itt kapott szerződést, az évad elején pedig bemutattátok a Merlin, avagy Isten, Haza, Családot. Mintha egyre nagyobb lenne az átjárás kőszínház és független színház között.

- Igen, ez így van. Ennek egyfelől financiális okai vannak, mert mindenki próbál kicsit segíteni a másikon, másrészt kölcsönösen nagyon sokat tudunk tanulni egymástól. A mostani Merlin előadásunk hátterében egyébként egy tavalyi pályázat áll, ami arról szólt, hogy minden kőszínház befogadhatott egy független társulatot egy közös produkció erejéig. Mácsai Pál számára akkor egyértelmű volt, hogy az Örkény minket fog majd befogadni.  A kezdeményezés egyébként jó, csak nem tudom, hogy lesz-e folytatása. Nem azért, mert a színházigazgatók részéről nincs rá igény, sokkal inkább, mert lassan már a saját színészeiket sem tudják kifizetni.

- Mennyiben különbözik a kőszínházak munkafolyamata a tiétektől?

- A színházcsinálásnak vannak íratlan szabályai, amit az ember bárhol van, kénytelen betartani. De ez csak az érem egyik fele, mert közben meg nagyon sok kötöttségtől meg tudsz szabadulni, ha nem konkrét falak között játszol. Most például, miután beszélgettünk, itt, a kávézó asztalai között fogjuk előadni a Szörprájzpartit. Ilyenkor nyilván nem kell olyasmivel törődni, mint például hangosítás, világosítás. Én nagyon szeretem ezt, mert nem csak a színházcsinálók agyát mozgatja meg, hanem a befogadók kreativitását növeli. Egyszerűen el kell velük hitetni, hogy ez az asztal az athéni erdő.

- Nemcsak a kőszínházak és függetlenek között lett szorosabb a kapcsolat az utóbbi időben, de mintha független és független társulat között is egyre nagyobb összefogás volna tapasztalható. Az évad elején beindult a Független Thália Projekt, nem sokkal később pedig megnyitotta kapuit a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház.  

- Ezek fantasztikusan jó kezdeményezések, és ne feledjük el, hogy mindkettő mögött ott van a Füge és ezen belül is Kulcsár Viki, aki hihetetlenül erős kézben tudja tartani ezt az egész szakmát. Ezt csak tovább fokozza, hogy nemrég komoly szerepet vállalt a FESZ elnökségén belül is - ha nem vigyázunk hamarosan monopolhelyzet alakul ki (nevet). De túl a viccen, tényleg nagyon jó, hogy van egy szervezet, ami ennyire jól koordinálja a független szcénát, a szponzorációtól kezdve a papírmunkán át a technikai háttérmunkákig szinte mindent. Erre magunktól most nem lennénk képesek.  A dolog másik része pedig, hogy bár eddig is volt átjárás a társulatok között, a Jurányinak köszönhetően ez talán most még nagyobb lesz, és ez nagyon jó, mert megismerjük egymást. Jobban tudunk együtt dolgozni, egymást húzni a minőség felé, ezáltal pedig egy sokkal erősebb összképet tudunk kifelé mutatni arról, hogy kik vagyunk mi, miért dolgozunk úgy ahogy, és merre tartunk. Ezek most létfontosságú kérdések, hiszen az utóbbi időben rengeteg kérdőjel érkezett irányunkba a kulturális vezetés részéről.

- Február 6-án mutatjátok be legújabb előadásotokat Blue Hotel címmel a Szkénében. Mesélj egy kicsit erről.

- Nagyon régóta szerettem volna egy előadást, ami a társulat tagjainak álmait dolgozza fel. A darab úgy állt össze, hogy mindenki mesélt egy-két szürreális történetet, álmot, ami már önmagában egy nagyon intim vállalás volt, aztán erre az anyagra állítottuk rá a szerzőinket, hogy gyúrjanak belőle jeleneteket. Sokáig kerestük az előadás keretét, ahová tudjuk ágyazni ezt az egész koncepciót, mert az álomképek, álomjelenetek önmagukban nem mondanak semmit, nem vezetnek sehova. Így jött a hotel ötlete, azé az átmeneti helyé, ahova belépsz és kilépsz, ahol éjszakánként megszállsz, és ahonnan reggel továbbindulsz. Meg hát nagyon szeretjük Chris Isaak Blue Hotelját. A téma egyébként egy feneketlen kút, szinte kimeríthetetlen, ahhoz, hogy ezt teljes egészében körbejárjuk, legalább egy év kellene. Nekünk összesen másfél-két hónapunk volt rá, de nagyon intenzíven dolgoztunk, hogy mindent kihozzunk belőle, és közben mindenki számára befogadható legyen a végeredmény.

- Kívülálló azt gondolná, hogy minden előadásotok hátterében egy nagyon intenzív csapatmunka áll. Hogy néz ez ki a valóságban? Amikor rendezel, demokrácia van vagy diktatúra?

- Már az egyetemen is mindig együtt dolgoztunk, együtt hoztuk létre a jeleneteinket, amire aztán a tanáraink vagy rábólintottak, vagy nem. A kíméletlenül akarnok rendezők szerencsére mindig elkerültek minket. Alapvetően olyan tréninget kaptunk, ami mindvégig arra ösztönzött, hogy merjük használni az agyunkat, legyenek ötleteink és merjünk kérdezni. Ebből a szempontból, azt hiszem, hogy az osztályomból bárki tudna rendezni. Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy ha van is egy nagyon erős elképzelésem, akkor is fontos, hogy együtt dolgozzam a színészekkel, mert ez szerintem csak így, oda-vissza működik. Aztán legfeljebb, ha túl sok hülyeség érkezik be, akkor bekeményítek (nevet). Csabinak (Polgár Csaba - a szerk.) ilyen szempontból sokkal határozottabb elképzelései vannak, jobban terelget, de közben ő is nagyban számít a színészeire, mert mindketten tudjuk, hogy fontos, mit gondol a másik. Nagyon nagy részben ennek a munkafolyamatnak tudható be az is, hogy nem egységesek az előadásaink: sokfélék vagyunk, sokfélén gondolkodunk egy dologról. De miért is ne tükröződhetne ez?

- Azzal, hogy az új előadásban az álmokat kutatjátok, tudatosan fordultok el például a Korijolánusz nagyon aktuális politikai felhangjától?

- Ebből a két rendezésből is az látszik, hogy társulaton belül sem akarunk mindig egyféle témával foglalkozni. Más a hozzáállásunk, más a temperamentumunk. Én egyébként sem szeretek ilyen szinten aktuálpolitikával foglalkozni, de nyilván majd eljön az idő, amikor úgy érzem, hogy ez nem mehet tovább. Szeretek eggyel általánosabbnak tűnő emberi problémákkal foglalkozni. Egyszer valahol mondtuk, hogy Csabit a komoly dolgok érdeklik, engem az infantilizmus (nevet).

- Az utóbbi időben színházon kívül is sok helyen lehetett találkozni a társulat tagjaival. Fontosnak tartjátok a közszerepelést?

- Amit az előbb elmondtam, az nem zárja ki, hogy közben ügyek mellett is kiálljunk, pláne ha a mi jövőnkről van szó. Mondom, én nem vagyok ilyen alkat, de például nagyon örülök Barabás Ricsinek, és annak, ahogyan oda tud csapni az asztalra. Baj majd akkor lesz, ha emiatt nem tud jönni próbákra.

- 2011-ben harmadmagaddal te is megpályáztad a Székesfehérvári Vörösmarty Színházat. Vannak még ilyen ambícióid? Egyáltalán: akkor volt?

- Ambíció az volt, de biztos voltam benne, hogy nem jutunk el sokáig. Aztán az igazi meglepetés akkor jött, amikor a sokadik közgyűlésen is ott izgultunk, hogy most tényleg megnyerjük-e. Annak, hogy végül nem nyertünk, egészen prózai okai voltak, ami egyébként mostanában nagyon jellemző lett a kulturális vezetésre.  Ma reggel olvastam, hogy vissza akarják vonni a pályáztatási rendszert: azt gondolom, ha ennek a rendszernek is búcsút mondunk, akkor elveszítjük minden jogunkat, hogy demokratikus helynek nevezzük Magyarországot. Mintha visszamentünk volna az időben.

- A tavalyi év végén, amikor teljes független szcéna a csőd közelébe jutott, gyakran elhangzott, hogy Schilling Árpád, Mundruczó és a Proton, a Szputnyik tud külföldre menni, de például Pintér Béla és Társulata működésképtelenné válna országhatárokon kívül. Mit gondolsz, a HOPPart színházi nyelve mennyire exportálható?

Két-három évvel ezelőtt még nem éreztem volna jogosnak egy külföldi meghívást, de mostanra elérkeztünk oda, hogy nemcsak aktuálisnak, szükségesnek is érezzük a nemzetközi megmérettetést. Vannak persze társulatok, akik eleve így indítanak, de nálunk sokáig nagyon nagy volt a bizonytalanság: rengeteg egyeztetési problémánk volt a társulat tagjaival, sőt, továbbmegyek, sokáig azt sem tudtuk megfogalmazni, kikből is áll a HOPPart. Mára ezzel úgy vagyunk, hogy mindenki a HOPPart tagja, aki velünk dolgozik. Ez a fajta állandó mozgás hozzánk tartozik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Vizuál

Aki pestiesítette a párizsi divatot

Egyszerű másoló, remek divatérzékű üzletasszony vagy tervezőzseni? Rotschild Klára szalonja a luxust jelentette a harmincastól a hetvenes évekig. Simonovics Ildikó mesélt arról, milyen kihívás összegyűjteni a még megmaradt ruhákat, dokumentumokat és kibogozni a valóságot a legendák és pletykák közül.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A „Hazám, hazám”-áriát is elénekli Ninh Long a Palotakoncerteken

Alig pár hét, és ismét operettslágerektől lesz hangos az Oroszlános udvar, ahol a hagyományokhoz híven idén is megrendezik a műfaj szerelmeseinek nyári ünnepét, a Budavári Palotakoncerteket. A Budapesti Operettszínház jól ismert sztárjai mellett új tehetségek is színpadra állnak, aki óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába.
Zenés színház ajánló

Az operettrajongók ünnepe lesz ez a két nap

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 20-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Auksz Évával, Lombos Pállal, Mits Gergellyel és Vadász Dániellel. Utóbbi a Budavári Palotakoncertek producere, amelyet augusztus 2-án és 3-án rendeznek meg.
Zenés színház előzetes

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Zenés színház magazin

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Zenés színház hír

Paul McCartney filmklasszikusból ír musicalt

Az Amerikában kötelező karácsonyi filmnek számító Az élet csodaszép című 1946-os Frank Capra filmklasszikust dolgozza fel - írta meg a BBC News.