Zenés színház

Hiányzó dimenzió

2011.09.11. 09:47
Ajánlom
Az Operaház szeptember 7-én világpremierrel köszöntötte az új évadot. Hetvenöt évvel Piscator után a film színpadra vitele ismét forradalmi tettnek számít.

A Magyar Állami Operaház vállalása ezúttal nem volt kevesebb, mint hogy a világon elsőként háromdimenziós effektek segítségével hoz létre előadást. Cinikus nézők százaiban fogalmazódhat meg a kérdés: mire fel? Hogyan sikerülhet az operaháznak néhány hónap alatt az, ami a 3D úttörőjének, James Cameronnak és a Hollywood-rengető Avatarjának tíz év előkészület és dollármilliók elúszása után is csak félig-meddig jött össze? Egyáltalán: látott-e már bárki kétdimenziós előadást? Kérdések garmadával zakózsebünkben lépünk be az épület bejáratán.

A szóróanyagok tanúsága szerint az ötletgazda nem más, mint a nemzetközi operaszcéna méltán világhírű Juditja, Komlósi Ildikó, illetve az olasz építész Paolo Maggoria. Kettőjük szakmai tapasztalata, illetve a Mátrix és más világhírű filmprodukciók létrehozásában is közreműködő Andrew Quinn vizuális szakember még a kétkedők számára is okkal adhatott reményt, hogy az este nem fullad üres látványhakniba.  Egy átgondolt rendezés és egy lecsupaszított térben is értékelhető koreográfia az, ami ilyenkor elvárható. A többi csak ráadás, bármelyik dimenzióban is történjék. Az már más kérdés, milyen megfontolásból került egymás mellé egy este keretein belül a Bolero és a Kékszakállú herceg vára. Bár a sajtóban előzetes indoklásképp elhangzott, hogy a Bolero és A kékszakállú herceg vára érzelmi ívei összekapcsolódnak, hiszen az est első részében megmutatott szenvedély világát elhagyva lép be Judit a herceg várába, a válasz mégis inkább annyi lehet: csak úgy.

Húszperces késés után végre elsötétül a nézőtér, megkezdődik a Bolero, a kritikus pedig néhány taktus elteltével olyan zavarban van, mint azelőtt még sosem. Érzékei egyidejűleg kerülnek sokkos állapotba. A Győriványi Ráth György dirigálta zenekar egyszerűen minősíthetetlen teljesítményt nyújt. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha a fúvós szekció helyét az opera portaszolgálata vette volna át. A közönség felszisszen. Ami a táncot illeti, az eggyel jobb, mert ott legalább nem történik semmi. Se rossz, se jó. Semmi említésre méltó. Üres, jellegtelen, karakter nélküli ugrabugra.

Nyilván Lola Greco koreográfus tisztában volt azzal, hogy ezúttal nem az ő teste a főszereplő.  Ezt a posztot ezúttal néhány, a proszcéniumtól két méterre felhúzott vásznon kitüremkedni látszó fényfolt birtokolja. Majd egy váratlanul az arcunkba kúszó rózsa.  Aztán egy közelítő telihold. (Akár a Windows képernyőkímélői.) Amikor már végképp felfejthetetlenné válik a színpadon előterében zajló események és a háttérben pergő képsorok közti kapcsolat, megpróbáljuk 3D szemüveg nélkül, hátha úgy csurran-cseppen valami. Elkeseredett próbálkozás. Ha már tánc: néhány hónappal korábban Berlinben bemutatták Wim Wenders Pina Bauschról szóló filmjét. Moziban, 3D-ben.

Egy rövid komolytalan felvezetés és egy indokolatlan szünet után azonban még mindig van remény egy erős Kékszakállúra. Komlósi Ildikó neve garancia a minőségi énekhangra, és pillanatok alatt be is váltja hozzá fűzött reményeinket. Kovács István Kékszakállújában sem találhatunk semmi kivetnivalót, bár hangja mintha időről időre fennakadva a zenekari árokban. Ami azonban pillanatok alatt szembetűnővé válik, az az, hogy a minimálisra szűkített térben képtelenek értékelhető színészi munkát végezni. A mélység nélküli, kizárólag horizontálisan funkcionáló játéktérben egy idő után zavaróvá válik a jobbra-balra rohangászás. A rendező - a nyár eleji beharangozótól eltérően nem Renzo Cerbo, hanem Caterina Vianello - érdeme jelen esetben annyi, hogy igyekezett valami összehangolt játékot kialakítani a színészek és a háttérben hömpölygő projekciók között.

Ez azonban csak a megelőző Bolero fényében tűnik teljesítménynek. Ami a 3D technikát illeti, a kilencvenes évek végén futó magyar sci-fi sorozat, az Űrgammák kockái köszönnek vissza. Annyi különbséggel, hogy az akkori, elavultnak számító, de gördülékenyen futó technikai megvalósítás itt néha akadozik. Ráadásul a hat ajtó végigjárása után mintha a hetedikre elfogyott volna a tervezők minden ötlete, ugyanis hirtelen visszalépünk a klasszikus színházi megoldásokhoz, színésznők lépnek a színpadra, egymást fátyollal borítják le, majd távoznak.

A tapsrend tanúsága szerint egy dolog azonban bizton megállapítható: a helyi törzsközönség az utóbbi időszakban figyelmen kívül hagyta a mozikban lezajló paradigmaváltást. Amennyiben az ő elkápráztatásuk volt a cél, úgy a Magyar Állami Operaház sikeres előadást tudhat maga mögött.

2011. szeptember 7. 19:00 - Magyar Állami Operaház

Bolero

Zene: Maurice Ravel

Koreográfus: Lola Greco

Díszlet: Claudia Magoga

Jelmez: Carmen Estrella

Speciális effektek: Nima Gazestani

Előadó: Lola Greco, Francisco Velasco, Penelope Sanchez, Miriam Manso, Miriam Perez

A kékszakállú herceg vára

Zene: Bartók Béla

Szöveg: Balázs Béla

Rendező: Alessandro Choido

Díszlet: Marco Gian Campanino, Marcella Gallotta

Látvány: Alessandro Chiodo

Speciális effektek: Andrew Quinn

Kékszakállú: Kovács István

Judit: Komlósi Ildikó

Producer: Francesco Stocchino Weiss

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.