Zenés színház

Hiller István ma kiírta a Nemzeti Színház igazgatói pályázatát

2007.09.24. 00:00
Ajánlom
A Nemzeti Színház Zrt. jelenlegi vezérigazgatójának mandátuma 2007. december 31-én lejár. Hiller István ma pályázatot írt ki a leköszönő Jordán Tamás helyének betöltésére. Az eddigi gyakorlattól eltérően a leendő igazgató 2008. június 31-ig együtt dolgozik majd Jordán Tamással, ezt a döntést a színház társulata is támogatta.

Az új vezérigazgató feladata lesz többek között a Nemzeti Színház mint kiemelt jelentőségű és minden értékre nyitott színházművészeti műhely magas színvonalú szakmai tevékenységének irányítása, a Nemzeti Színház pozíciójának, a magyar színházi életben betöltött reprezentatív szerepének megerősítése. Hiller István kiemelte, hogy az új igazgatótól elvárja a magyar színházművészet hagyományainak ápolását, ezen belül lehetőséget adva a kortárs, megújító irányzatoknak is. Felhívta a figyelmet a határon túli magyar színházakkal való együttműködés fontosságára, valamint a gyermek- és ifjúsági programok kiemelt szerepére.

Az eddigi pályázatokhoz képest újdonság, hogy a pályázó egészen pontos financiális tervet készíthet, ugyanis az állam 2008 és 2010 között évi 1 milliárd 700 ezer forintos támogatást biztosít a színháznak. Az új igazgatónak ehhez igazodva kell gazdálkodni. Az összeg csak emelkedhet, kevesebb biztosan nem lesz. És újdonság az is, hogy a leendő igazgató 2008. január 1. és június 31. között együtt dolgozik majd a jelenlegi igazgatóval, Jordán Tamással. Ez idő alatt előkészítheti a következő évad terveit és szerződtethet is. A miniszter szerint ez egy jó példa lehet az együttműködésre, mindenki számára. Szeretné, ha itthon is elindulna az a folyamat (ami külföldön már bevett gyakorlat), hogy egy kulturális intézmény vezetőváltása ne egy nap alatt történjen, hanem a folytonosság és az együttműködés segítse a zökkenőmentes váltást.

A pályázatokat a kiírástól számított 45 napon belül lehet benyújtani. A beérkezett pályázatokról a miniszter dönt, a benyújtási határidőt követő 30 napon belül. Döntését egy 5-7 tagból álló szakmai bizottság segíti majd. A bizottság tagjait később, a pályázatok beérkezése után kéri majd fel a miniszter.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Jazz/World

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Vizuál

Catherine Deneuve és Gérard Depardieu új filmjeivel jön a Frankofón Filmnapok

Online rendezik meg a 11. Frankofón Filmnapokat április 22. és május 2. között. A tíz napon át látható válogatásban nyolc olyan játékfilm kapott helyet, amellyel a magyar közönség először találkozhat.
Vizuál

Hartung Dávid és Réder György is a legjobb operatőrök között

Hat kategóriában adták át Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait szombat este a Pesti Vigadóban. A közönség a Facebookon nézhette élőben a rendezvényt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Orfeum a háború árnyékában – interjú Laki Péterrel

Laki Péter 2012 óta számos szerepben bizonyított már a Budapesti Operettszínházban, legutóbb a Marica grófnő Zsupánjaként láthatta őt a közönség. Ezúttal az operettirodalom egyik legismertebb darabja, a Csárdáskirálynő Bónijaként áll a nézők elé – online. Az elmúlt időszakról, a zene iránti szeretetéről és az előadás történelmi hátteréről beszélgettünk.
Zenés színház gyász

89 évesen elhunyt Szabó Rózsa operaénekes

Lukács Ervin Kossuth-díjas karmester özvegye, Szabó Rózsa magánénekes halálhírét a Magyar Állami Operaház közölte.
Zenés színház gyász

Elhunyt Szalay Miklós, az Operaház egykori karigazgatója

Szalay Miklóst néhány nappal 86. születésnapja előtt érte a halál – tudatta az Operaház.
Zenés színház hír

Pályakezdő operaénekeseknek hirdet bel canto mesterkurzust és énekversenyt a Coopera

Molnár Levente Liszt-díjas bariton ötlete nyomán Musicum Laude címmel bel canto mesterkurzust hirdet a Coopera. A nyári képzést egy énekversennyel egybekötött gála zárja majd szeptemberben.
Zenés színház ajánló

Ajándék előadásokkal kedveskedik nézőinek a Madách Színház

Ismét műsorra tűzi népszerű online előadásait a Madách Színház, a zenés beszélgetéseket bárki ingyenesen megtekintheti. A SzínpadON produkciói szerda esténként láthatóak, az alkotók így szeretnének egy kis színházat visszacsempészni az emberek életébe.