Kalandos, izgalmas, gyönyörű, olykor érthetetlenül felizzó haragok, leszámolások világát találja maga körül a felnövekvő emberfia, ha ide született, erre a természeti szépségekben, nyelvekben, szokásokban, kultúrában dúsgazdag tájra. Ide: Délkelet-Európába. (…)
Én is itt váltam emberré, a nyelvek sokasága, a tájak, települések, a határok szüntelen átrajzolása, a városok, hegyek, falvak sokarcúsága, folyamatos névváltoztatása idején.
(…) Büszke vagyok magyar hazámra és arra, hogy Európa e csodálatos és tarka, fájdalmakkal, vidámsággal, elpusztíthatatlan erőkkel megáldott vidéke a szülőföldem.
Petrovics Emil kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző írta a fenti sorokat önéletrajzának fülszövegében. Volt is miről írnia: Jugoszláviában született 1930. február 9-én, apja Ausztriából, anyja a Felvidékről került ide. Éltek Belgrádban, majd Budapestre költöztek, itt kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémia zeneszerzés szakán, Farkas Ferenc, Szabó Ferenc és Viski János keze alatt.
Az ötvenes években üzemi zenekart vezetett, a hatvanas években pedig Szinetár Miklóssal és Ungvári Tamással megalapították az első magyar musicalszínházat, a bemutatón a Koldusopera került színre. 1961-ben megírta első operáját is C’est la guerre (Ilyen a háború) címmel, amiről később így nyilatkozott: „Magam is elcsodálkozom, hogy kezdő zeneszerzőként honnan tudtam ilyen sokat az életről, a színpadról, a fájdalomról és a keserűségről.
A válasz szinte magától adódik: kamasz voltam a második világháború idején, s a megélt élmények, a háborúban elkerülhetetlen személyes mozzanatok gyorsan érlelik az embert.”
’64-től a Színiakadémia tanára volt, két évvel később országgyűlési képviselő is (1986-ig), ’66-’99 között az Artisjus elnöki pozícióját töltötte be. 1986-ban pedig felkérték a Magyar Állami Operaház főigazgatójának, nagy lelkesedéssel vetette magát a munkába, s el is ért bizonyos eredményeket. Négy évig volt a poszton, de szörnyen belefáradt. 2003-5 között az intézmény főzeneigazgatója volt, akkor azért távozott, mert nem tudott igent mondani egy új vezetési struktúrára.
A Magyar Televízió hőskorában a Ki mit tud? zsűritagjaként egy egész ország megismerte a nevét, sikert aratott színdarabokhoz, filmekhez írt zenéivel is. Szinte folyamatosan komponált: 1962-ben vígoperáját (Lysistraté), 1967-ben oratóriumát mutatták be (Jónás könyve). Dosztojevszkij regénye nyomán írta a Bűn és bűnhődés című operát, Salome címmel balettet komponált Wilde drámájából. Tizenegy kantátát, fuvolaversenyt, zongoraversenyt, szimfóniát, kamaradarabokat írt, valamint többek között a Fekete gyémántok, a Kísértet Lublón és A Pál utcai fiúk filmzenéjét.
Petrovics Emil (Fotó/Forrás: Óbudai Társaskör)
„Erős akarattal párosult alkotói vénád zenédet mindig egyértelművé és világossá teszi. Ez a mai művészetben - nyelvezettől és stílustól függetlenül - óriási erény.
Zenéd nem rejtjelezett üzenet, hanem vállalása és kifejezése művészi hitednek és meggyőződésednek. Ezért hiteles és személyes.
Operáid, kantátáid, dalaid, kórusműveid az irodalmi élmények széles panorámáját vetítik elénk. Az énekhang természetének kiváló ismerete, a hang kezelése olyan értéke műveidnek, amely igencsak ritka korunkban” – köszöntötte 70. születésnapján Soproni József zeneszerző. „Felelősséggel tartoztunk minden megnyilvánulásunkkal neki, magunknak és elsősorban a zenének” – mondta róla Tallér Zsófia, egyik legkedvesebb tanítványa.
Második feleségével, Galambos Erzsi színművésszel húsz évig éltek házasságban, közös gyerekük Petrovics Eszter televíziós rendező. „Ha visszatekintek zeneszerzői, illetve tanári pályámra úgy érzem körülbelül megvalósítottam mindazt, amit helyesnek és jónak gondolok. És megtörtént velem mindaz, amit ezért illendő, hogy az élet adjon az embernek. Kitüntetést, sikert, népszerűséget, szeretetet. Ami mindig jólesett, s amelynek mindig voltak előnyei és hátrányai természetesen. Ezzel szemben a magánéletemben nagy kudarc-sorozatok értek.
A szerelem, a mindennapi intim kapcsolatok világában, abban, ami az ember saját maga sok fájdalomban és keserűségben volt részem. Lehet, hogy azért, mert túlságosan agresszíven szerettem mindenkit és mindent, nőket is, tanítványokat is.
Sokszor úgy éreztem, reménytelen a dolog” – nyilatkozta őszintén egy interjúban.
Kétszer tüntették ki Kossuth-díjjal (1966, 2006), elnyerte az Erkel-díjat, a Széchenyi Akadémia tagságát, a Bartók–Pásztory-díjat, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal.
2011. június 30-án hunyt el, teste Szigligeten nyugszik.
2020. november 29-én a Zeneakadémia nagytermében nagyszabású szerzői estet rendeznek Petrovics Emil születésének 90. évfordulója alkalmából a Kodály Filharmonikusok Debrecen közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.
Fejlécfotó: Szalay Zoltán / FORTEPAN
hírlevél
