Hogy lesz három Bartók-műből trilógia?

3Bartók a miskolci Operafesztiválon (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

Igen tömény előadásról lévén szó kihasználtam a lehetőséget, hogy beszámolóm előtt kétszer is megnézzem a produkciót. Ráadásul olyan szerencsém volt, hogy míg pénteken a Nyári Színház hatalmas nézőterének egyik hátsó sorában, tegnap este egészen elöl foglaltam helyet. Így az átfogó folyamatok, színpadkép és párhuzamos történések mellett az apró részleteket is megfigyelhettem, s ezek alapján azt mondhatom: világszínvonalú előadás született Miskolcon. Persze mint minden bátor és újraértelmező rendezői koncepciónak – akár Znaniecki 2016-os Székely fonójának –, ennek is vannak megosztó elemei. Elsősorban valószínűleg az, hogy a rendező a Kékszakállúban kulmináló gondolati ív alá rendelte, s ezért némileg megváltoztatta A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin történetét. Első alkalommal magam is nehezen barátkoztam meg például azzal, hogy a táncjátékban nincs fabáb, vagy, hogy a „Királyfi” három szeretőt is elfogyaszt, mielőtt beleszeretne a virágáruslánnyá transzformált Királykisasszonyba. Vagy azzal, hogy a pantomim női főszereplője mély érzelmekkel kötődik a mandarinhoz, a három bandita pedig prostituáltakkal múlatja az időt. A három szerető visszatérő motívuma persze nem véletlen: egyike azon elemeknek, amelyek hidat képeznek a két balett és a Kékszakállú között.

3Bartók (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

Znaniecki szerint Bartók korának gondolkodását meghatározta Freud és Jung pszichoanalitikus filozófiája – Lengyel Menyhért, a Mandarin történetének szerzője például maga is kezeltette magát Freuddal. A Kékszakállú ezért orvosként, Judit pedig a pácienseként volt jelen a teljes produkció alatt: a két balett a pszichoanalízis folyamatát tárta a közönség elé. Maga Judit volt A fából faragott királyfi Királykisasszonya és A csodálatos mandarin leánya is – persze táncosnők képében. Az operában aztán megfordult a kocka, és a szenvedései által éretté vált nő kezelte a herceget; egészen addig, míg bele nem őrült felfedezéseibe, és ezzel meg nem váltotta a férfit.

Kkszakállú és Judit (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

Mindennek koherens, hihető és megrendítő színpadi megvalósításában nagy elismerés illeti a színészek – énekesek és táncosok – hiteles alakítását, illetve a két koreográfus, Elżbieta és Grzegorz Pańtak munkáját. Az alkotópáros egyszerű nyelvezetű, ugyanakkor rendkívül kifejező, igényes és dinamikus koreográfiákat készített, melyeket a Kielcei Táncszínház művészei kifogástalanul adtak elő. Eddigi legnagyobb balettélményeim közé emelték az előadást – ha nem a legnagyobbá. Juditot Szántó Andrea, Kékszakállút pedig Bakonyi Marcell alakította, s nemcsak az operában, hanem némajátékukkal a balettek alatt is. Szántó Andreát utoljára a Müpa két évvel ezelőtti, Káel Csaba rendezte produkciójában hallottam Juditként. Bár most sokkal jobban tetszett az éneklése, benyomásom mégis hasonló: igaz, hogy hangja megfelelően érvényesült a zenekar dús hangzása mellett, ezt azonban sokszor csak a levegő természetellenes nyomásával sikerült elérnie, főleg a mély regiszterekben. Bakonyi Marcell Kékszakállújában leginkább az tetszett, hogy bár hangja öblös, mégis van egy olyan világos árnyalata, mely a szokásosnál – vagy legalábbis az általam eddig hallott énekesekénél – érthetőbbé, kifejezőbbé tette előadását. A Miskolci Szimfonikus Zenekar egy-két fúvósbakit leszámítva kiválóan, gyönyörű hangzással muzsikált, Cser Ádám pedig érzékenyen, a tánckoreográfiákra figyelve irányította őket, és tökéletes tempókat vett. Kár, hogy az előadás végén egy technikai hiba teljesen kizökkentette a közönséget az élményből: néhány percre elszállt a világítás, és a három régi asszony csak egy hagyományos lámpa fényében jött elő a hetedik ajtó mögül.

Bár az idei Bartók Plusz programját, de legalábbis az elmúlt napokat számomra erősen meghatározta a 3 Bartók élménye, a fesztivál továbbra is a megszokott gazdag programkínálattal pörög. Tegnap délután például Gastón Solnicki Kékszakállú című filmjét, a 2016-os Velencei Nemzetközi Filmfesztivál díjazott alkotását vetítették a Nagyszínházban, a rendezővel és a producerrel való kerekasztal-beszélgetés után. A filmet nemcsak, hogy Bartók operája ihlette, hanem annak részletei is hangzanak fel benne. A vetítés közben a Szent István téren a kibővített Hot Jazz Band zenekar játszott, az Erzsébet téren pedig bábszínház várta a legfiatalabbakat.