A múlt héten a New York Times és a New York Post közölte, hogy James Levine ellen nyomozás folyik egy kiskorúval a nyolcvanas-kilencvenes években folytatott szexuális viszonya miatt, azóta pedig újabb áldozatok jelentkeztek. Hogy miféle lavinát indított el Harvey Weinstein októberi ügye a komolyzenei életben, annak hosszabb cikket szenteltünk. Itthon két neves, a maga műfajában élvonalbeli rendező esett el, Marton László és Kerényi Miklós Gábor. Mindkettőjüktől megvált a saját színháza, de mindkét intézmény tovább gazdálkodik a művészek örökségével: rendezéseik repertoáron vannak.

Kapcsolódó
A komolyzenei szakmában is van szexuális zaklatás
Svédországban 653, azaz hatszázötvenhárom énekes állítja, hogy szexuálisan zaklatták őket, Nagy-Britanniában egy operarendező feje hullott, a Sydney-i Operaház énekese ellen kiskorúak molesztálása gyanújával folytatnak vizsgálatot. Úgy tűnik, a Weinstein-dominó a klasszikus zenét sem kíméli.
Eközben Harvey Weinsteintől elhatárolódott a nevével fémjelzett cége, a Weinstein Company, Kevin Spacey színészt kivágták Ridley Scott filmjéből, Louis CK humorista moziját pedig sohasem fogják bemutatni. Úgy tűnik, a zaklatási botránysorozat nem pusztán arról szól, hogy az áldozatoknak jobb legyen.
Hogyan rendezik el magukban James Levine rajongói, és én, a kritikus, hogy a karmestert ilyesmivel vádolják?
– teszi fel a kérdést a New York Times kritikusa, Anthony Tommasini, miután a Met egykori zeneigazgatójáról kiderült, hogy fiatalkorú fiúkhoz közeledett. – „Annyira fertőzött a munkája, hogy már nem is leszünk képesek értékelni benne a művészetet?”
Levine még a kilencvenes évek végén beszélgetett az újság kritikusával. Akkor néhány német magazin kutakodott a karmester szexualitását, szexuális életét illetően, Tommasini pedig megkérdezte tőle, hogy viseli a dolgot. „Sosem tudtam általánosságban és nyilvánosan beszélni a magánéletemről. Nap mint nap igazi zene, igazi emberek, igazi kapcsolatok töltik ki az életemet.”
Néhány órával korábban, hogy a Levine-t vádoló cikkek megjelentek volna, a hetvenhárom éves karmester Verdi Requiemjét vezényelte, az előadást pedig Hvorosztovszkij emlékének ajánlotta. Aztán jött a botrány, és most az a kérdés, hogy tudjuk-e úgy hallgatni James Levine lemezeit – mert fellépni már nem fog –, hogy nem jut eszünkbe az ügy.
És ez nem egyedi probléma – sőt, végigkíséri a művészetet. A művészetet, amelynek a célja végső soron mégiscsak az a homályos dolog, hogy jobbá, szebbé, nemesebbé tegye az életünket. Boldogabbá tehet-e Az üvegbúra, ha a szerzője, Sylvia Plath végül öngyilkos lett? Élvezhetjük-e Gesualdo madrigáljait, ha a zeneszerző megölte a feleségét? Mit gondolunk Thomas Mannról a Halál Velencében olvasása után? Roman Polanskit 1977-ben fogták perbe egy tizenhárom éves kislány megrontása miatt, a rendező viszont még ezután készítette el A halál és a lányka, A kilencedik kapu és A zongorista című filmeket.
Caravaggio embert ölt, Schielét 1912-ben egy fiatalkorú lánnyal létesített szexuális kapcsolat miatt tartóztatták le. Wagner antiszemita volt, és hosszú tanulmányokat írt zsidóellenes nézeteiről. És Sade márkiról még szó sem esett, aki ugyan nem ment olyan messze, mint amiket az írásaiban ecsetel, de szodómia és erőszak vádjával többször is letartóztatták, és életében öt különböző rezsim ítélte börtönbe. Művei máig megtalálhatók minden egyes könyvtárban.
Miközben Levine lemezeit félreteszik, addig némely múzeum elítélt sorozatgyilkosok alkotásaiból rendez kiállítást. Ne legyenek illúzióink: Levine-t nem azért bocsátja el a Metropolitan, mert csak most szerez tudomást az ügyeiről (az operaház vállaltan nem is törődött a vádakkal addig, míg azok meg nem jelentek a médiában), hanem mert a karmester nem számíthat érdeklődésre. Quentin Tarantino csak azután határolódott el élesen Weinsteintől, filmjei producerétől, miután félnivalója volt, hogy barátja mellett az ő neve is bemocskolódik.
Barthes szerint a mű létrejöttével a szerző meghal. A művész is ember, a művészet pedig emberi. Egy Levine-felvétel nem lehet pedofil, ilyet állítani éppoly elvakult dolog, mint amikor Mendelssohn zenéjét „zsidó zeneként" bélyegezték.