Ókovács Szilveszternek meggyűlt a baja a Magyar Időkkel: a kormányközeli lap szerzője, N. Horváth Zsófia „Botrányos előadás az Erkel Színházban” címmel közölt véleménycikket, amelynek lényege nagyjából az, hogy a művészet még mindig nem konzervatív értékeket közvetít, holott az lenne a feladata, és a kultúrának (kultúrpolitikának) még mindig nem sikerült eltakarítania – le(rendszer)váltania – az olyan produktumokat, mint a Billy Elliot. „Az elmúlt két évadban több olyan opera-előadást is volt szerencsénk látni, amely nyíltan homoszexuális utalásokkal és erre utaló jelenetekkel volt teli” – írja N. Horváth.

Az Erkel Színházban ugyanis idén nyáron is futni fog a Billy Elliot, amelyről mi is írtunk kritikát, és alapvetően egy színvonalas, élvezetes előadásnak tartottunk. A Magyar Idők viszont másképp vélekedik a produkcióról: „Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembemegy az állam céljaival, és a legérzékenyebb korban lévő, ​tíz év körüli fiatalok számára készült előadást ilyen penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel?” – írják. A szerző szerint a Billy Elliot a melegség tudatos propagálása, és végtelenül gyomorforgató, hogy benne tütüben táncol egy kisfiú. „Kizártnak tartom, hogy Ókovács Szilveszternek ne lenne annyi joga, hogy egyes jeleneteket kihagy egy rendezésből vagy kisebb változtatásokat kér.​ Ha ez nem lehetséges, akkor nem kell azt a darabot színre vinni!”

Kapcsolódó

A fiú, akinek jobban tetszett a piruett, mint a balegyenes

Ha valaki elmegy a Billy Elliotra az Operaházba, készüljön rá: sírni fog és nevetni, és nagyon jó estéje lesz.

Ókovács Szilveszternek – aki a másik kormányközeli portálon, az Origón egyébként rendszeres szerző, és úgynevezett levéláriákban dicséri saját intézményét –, megadatott a lehetőség, hogy visszavágjon. (Ugyanez a lehetőség nem adatott meg például azoknak az íróknak – köztük Bartis Attilának, Kiss Tibor Noénak, Potozky Lászlónak, Grecsó Krisztiánnak, Parti Nagy Lajosnak, Gerlóczy Mártonnak, Karafiáth Orsolyának, Bödőcs Tibornak, Krasznahorkai Istvánnak –, akiket a Magyar Idők egy másik közírója a balliberális kultúra diktátorainak tart.)

Ókovács válaszában („Betiltsuk a balettot és Mozartot?”) amellett érvel, hogy Csajkovszkij muzsikája nem a homoszexualitás propagálása, hiszen az ő kislányai is felpróbálják néha otthon apu cipőjét. Illetve sorra vesz néhány zenetörténeti példát: Mozart Figaro házassága című operáját tekinthetjük „melegpropaganda fércműnek”, hiszen „eleve lány énekel fiúszerepet, később az illetőt lánynak öltöztetik, de abban fiúként kell viselkednie”. Richard Strauss Rózsalovagja, a barokk operák tömkelege, Poulenc A kármeliták című kamaraoperája, Donizetti (Viva la Mamma!)... „Betiltsuk a fél zeneirodalmat?” – teszi fel Ókovács a kérdést. (Csak aztán nehogy megkapja a választ, hogy igen.)

A cikk további részletében Ókovács az intézménye által elért számokat sorolja (a Billyt eddig 90 ezren látták). „Mert igen, a cikkíró hölgy lesajnáló véleményével szemben még bányászgyerekből is lehet balett-táncos, aki nem feltétlen meleg, s a Jóisten legnagyobb igaz­ságossága, hogy bárhova adhat talentumot. Művészit is – oda is, ahol se vezetékes víz, se gáz, se telefon, se aszfalt, se tömegközlekedés, se közvilágítás. Onnan jövök én is” – zárja a sorait.

A vitába Nyáry Krisztián irodalomtörténész is beszállt, aki a Facebookon azt írja, „a Pröhle Gergely vezette Petőfi Irodalmi Múzeum, a Hammerstein Judit vezette Balassi Intézet és az Ókovács Szilveszter vezette Operaház három nagyon különböző intézmény, abban mégis hasonlítanak egymásra, hogy olyan kormánypárti vezetőjük van, aki ad a művészi minőségre, és többnyire politikán túli, szakmai szempontokat próbál érvényesíteni. És abban, hogy a Magyar Idők Orbán János Dénes vezette kulturális rovatában hónapok óta penetránsan durva támadásoknak vannak kitéve, mert baloldaliként – vagy csak nem eléggé jobboldaliként – listázott műveknek és művészeknek is teret adnak.”